A középpályán Ismael Bennacer hosszú idő után visszatérhet a Milan kezdőcsapatába.
A La Gazzetta dello Sport és a MilanNews egybehangzó beszámolója szerint Yunus Musah nincs 100 százalékos állapotban, így elővigyázatosságból nem fog pályára lépni a vasárnapi Monza elleni mérkőzésen a Serie A-ban.
A Milan ebben a szezonban összesen 21 tétmeccset játszott, amelyből Musah 18-szor lépett pályára és szeptember óta gyakorlatilag folyamatosan játékban van, azóta mindössze 1 meccset hagyott ki eltiltás miatt. Ráadásul a 20 éves középpályás az amerikai válogatottban is alapemberként szerepel. A jelek szerint a Monza ellen lehetősége lesz regenerálódni és egy kis levegővételhez jutni a zsúfolt meccsnaptár közben. A Calciomercato szerint Musah kisebb izomfáradtsággal küszködik.
A Gazzetta és a Calciomercato arról ír, hogy Stefano Pioli minden bizonnyal a kezdőcsapatba fogja jelölni Ismael Bennacert, aki december elején visszatért a pályára 7 hónap kihagyás után. Az algériai válogatott futballista hosszú idő után kezdhet újra a középpályán.
Bennacer mellett Ruben Loftus-Cheek és Tijjani Reijnders pályázik a kezdőbe kerülésért a középpályán és Pioli a szombati utolsó edzés után fogja meghozni a döntést az összeállítást illetően.
6 hozzászólás
Nyugodtan pihenhet egyet, annyire nem jó, mint amennyit játszatják. Reijnders is padozhatna egyet, neki sem ártana.
Miért? Mert a Krunic Pobega duó jobb nála? Mert szerintem nem. Nyílván nem egy géniusz, de jó a hozzáállása és hajt minden meccsen, és látszik rajta, hogy ő jó lesz.
Ez oké, de ettől pihenhetne egyet, mert szét van hajtva. Minden idők legjobb játékosa is lehetne, akkor is igaz lehetne a kolléga hozzászólása.
A kollégának abban van igaza, hogy lehetne pihentetni, abban viszont hogy nem annyira jó, mint amennyit játszik, abban nincs. Most ha minden jól megy Benna is visszatér így lesz 4 kezdő szintű játekosunk 3 posztra, akkor lehet rotálni végre a középpályát normálisan. Bár Pioli meg a rotáció…😅
+1
Végülis a Newcastle elleni meccsen is tőle indult az egyenlítő gól. Kb minden meccsen ő futja a legtöbbet, nagyon sokat melózik…20 éves nagyon sok van benne. 💪❤️🙂
Pobega, Krunic,Adli mind gyengébb nála.