A soron következő átigazolási időszakokban komoly erősítésre van szükség csatárposzton, ugyanis Olivier Giroud és Luka Jovic szerződése is lejár. A francia válogatott csatár vélhetően hosszabbítani fog 1 évvel, míg a szerb futballista távozása szinte biztosra vehető az eddig mutatott teljesítménye alapján.
Jelenleg három csatár neve szerepel a Milan legfőbb kiszemeltjeinek listáján. A La Gazzetta dello Sport jelentése szerint Jonathan David a klub első számú célpontja a csatárposzt megerősítésére. A 2000-es születésű kanadai csatárt már a nyáron is szóba hozták a Rossonerivel, azonban akkor a 60 millió eurós árcédula túlságosan magasnak bizonyult.
David jelenlegi kontraktusa 2025. június 30-ig szól a Lille együttesével, ami azt jelenti, hogy jövő nyáron egy év lesz hátra a szerződéséből és ezáltal a piaci értékénél jelentősen alacsonyabb áron mozdítható lesz, hacsak a Lille nem akarja egy évvel később ingyen elveszíteni őt. Egyelőre úgy tűnik, hogy a kanadai válogatott csatár nem tervez hosszabbítani a francia együttessel. A Milan nyáron előszeretettel igazolt olyan játékosokat, akik közel vannak a szerződésük lejártához és a Gazzetta szerint David értéke ma 40 millió euró körül mozog. A 23 éves csatár az aktuális idényben 18 mérkőzésen lépett pályára és 4 gólt szerzett illetve 2 gólpasszt osztott ki, míg az előző szezonban 40 meccsen 26 találat és 4 assziszt fűződött a nevéhez.
Két alternatíva van Geoffrey Moncada noteszében, az egyik Akor Adams a francia élvonalban szereplő Montpellier együtteséből. A 23 éves csatár a nyáron szerződött Franciaországba a Lillestrom csapatától és nagyszerű teljesítménnyel hívta fel magára a figyelmet, ugyanis 11 bajnokin 7 alkalommal volt eredményes. A nigériai csatárnak 2027 nyaráig van élő szerződése.
Serhou Guirassy a másik név a Milan kiszemeltjei között – írja a Gazzetta. A Franciaországban született guineai válogatott csatár félelmetes szezonrajtot produkált a Bundesligában szereplő Stuttgart színeiben, ugyanis 9 meccsen 15 gólt vágott, emellett a kupában is eredményes volt, így 10 tétmeccsen 16 találat és 2 assziszt fűződik a nevéhez. Guirassy szerződésében egy 17 millió eurós kivásárlási záradék szerepel. A 27 esztendős futballistát 2022 nyarán vette kölcsön a Stuttgart a Stade Rennais-től és idén nyáron 9 millió euróért végleg megvásárolta.
12 hozzászólás
A stuttgarti gyerekről már hallottam, a többi nekem ismeretlen. Van valakinek infója róluk? Láttátok játszani őket?
Vagy keresgéljek a neten… 🙂
Guirassy nagyon jó formában van, szerintem ő lenne most a legjobb választás. Jonathan Davidben benne van, hogy egy nagy lufi, ráadásul nekem kicsit lassúnak is tűnik a kapu előtt.
Érdekes nevek de nem biztos hogy beválnak majd nálunk. Davidnak volt egy jó szezonja a francia élvonalban de most ezt nem tudja már hozni, a Stuttgarti játékosnak meg most van egy remek szezonja és az a Nigériai az meg szerintem csak valami vész megoldás. Jó lenne bele invesztálni ebbe a posztba mert szükség lesz oda egy megbízható csatára aki hosszú ideig megoldaná, valakit aki tapasztalt is és nem csak egy jó szezonja volt de stabilan jó csatár. Én azt sem bánnám ha a télen a védő mellé érkezne egy remek csatár is egy új edzővel kézen fogva…
Elsőre Guirassy tűnik a legésszerűbb megoldásnak, akik ezek közül a legjobb formában van, és csak 21M ért el lehetne hozni, csak attól félek vele kapcsolatban, hogy egy egyszezonos csatár lesz, bár ki tudja mindenkinek valahol, és valamikor el kell kezdeni. David elég szép számokat produkált eddig az első 3 Lille es szezonjában, de most megállt nála a tudomány, bár ki tudja mi lesz év végére. A lejáró szerződése ellenére is minimum 40M lenne. A Montpellieres srác is egész jó számokat hoz, idén 11m 7g nagyon jó mutató, és még csak november van. Talán ő lenne a legolcsóbb,bár ez változhat. Viszont akit érdemes lenne elhozni az Victor Boniface a Leverkusenből. Néztem elég sok meccsüket, és az a pali valami elképesztő. 60M be biztos belekerülne, de szerintem megérné. Elvileg Moncada nyáron hozta volna, csak mire kinevezték arra a posztra, akkor már a Leverkusen játékosa volt a Nigériai. De ha még Xabi Alonso is jönne onnan, az még jobb lenne 🙂
Csabialonzó középpályás, és már öreg is szerintem… 🙂
Öreg, de még így is jobb mint néha Krunic meg Pobega, meg szerintem Pioli helyett is elférne edzőnek 😀
Attól függ milyen csatárra van szükség.
Jonathan David
A 4-3-3-hoz David lenne a legideálisabb, mivel nem egy tipikus bója center, viszont alacsony (178), így a magasan beívelt labdákat el lehet felejteni. A formája idén tényleg nem a legjobb, viszont 1 idényesnek sem mondanám, mert a tavalyi szezon előtt sem volt olyan idénye, ahol kevesebb mint 15 gólpontot hozott össze.
Akor Adams
Klasszikus center, magas (190) erős, a méretéhez képest meglepően gyors. Van benne fantázia, de egyelőre ő is csak egy igéret, de tavaly Boniface is az volt, erre darál a bundásban.
Serhou Guirassy
Na ő nálam a tipikus 1 szezonos csoda. Idén elképesztő, de előtte eléggé középszerű volt. 17 millióért hatalmas verseny lesz érte, úgyhogy kb el is lehet felejteni, és ha minden igaz neki a PL a prioritás.
Taremi ingyen nem opció? Én ezekért a srácokért nem adnék ennyi pénzt, hatalmas bukta lehet.
Azért mielőtt megvesszük a negyedik(!!!) centerünket, szeretném pár meccsre megnézni Okafort és Jovicot, de akár 1-2 meccsre Camardát is.
Jovic eddig szinte semmit nem mutatott. Okafor jó lehet, de rá szélen van szükség Leao tehermentesítésére. Camardat meg szerintem te sem gondoltad komolyan… . A srác még csak 15 éves, ilyen fiatalon simán benne, hogy egy olyan belépőt kap, amelyet a Cordoba Materazzi Lucio 3as is megirigyelne, plusz ennyi idősen még akár csak egy kisebb belépőtől is komolyabban megsérülhet, azt vége a pályafutásának. Lehet jönni a Barcával meg pl Yamallal, de a mi akadémiánk még k…a messze van a La Masiatól. Jó helyen van ő Abate kezei alatt. Max 3 év múlva lenne ideális felhozni szerintem, de majd kiderül.
Aztán lehet, hogy csatárfronton marad minden a régiben, mert akár az is megeshet, hogy jobbhátvédet kell szerezni…ugyanis a napokban fogják Florenzit kihallgatni, fogadási ügyben. 🤦
Csatárposzttal azért óvatosan!
Nem az a poszt, ahol lehet szarakodni. Oli G-vel nagy mázlink volt, de előtte csak Ibra volt, utána meg nem látszik a fény az alagútban.
Első sorban adnék lehetőséget Jovicnak, vagy Camadra-nak amikor lehet.
Másodsorban viszont tuti gólgyáros kell, nincs mellébeszélés, kell a mangó ide.