Stefano Pioli, a Milan vezetőedzője szerint a Paris Saint-Germain súlyosan megbüntette és kihasználta a hibákat. Az olasz tréner úgy véli, hogy elkerülhetőek lehettek volna a kapott gólok, továbbá kitért a csapat jelenlegi legnagyobb problémájára is.
„Azt gondolom, hogy könnyű kielemezni a mérkőzést abban az értelemben, hogy az 53. percig – mielőtt megkaptuk a második gólt – úgy játszottunk, ahogy szerettünk volna, energiával, jó presszinggel és intenzitással. Elkövettünk egy hibát és az ellenfél top játékosa megbüntette. Azt hiszem, hogy ez az egyetlen kaput eltaláló lövésből volt az első félidőben, Ezzel szemben mi nem tudtunk gólt szerezni és nem váltottuk gólra a lehetőségeinket. A második félidő elején lehetőségünk volt arra, hogy kiegyenlítsünk és ezáltal több önbizalmat szerezzünk. Ehelyett kaptunk még egy gólt és még nehezebb helyzetbe kerültünk.” – mondta Pioli.
„A kapott gól után kissé összezuhantunk, de aztán összeszedtük magunkat. Túl sok területet engedtünk az ellenfél gyors játékosainak, akik mindig képesek problémát okozni. Bizonyos szintű játékkal és egy kis technikai kvalitással képesek lennénk a PSG szintjére lépni. Az előző szezonban a Chelsea elleni mérkőzésen nem voltunk azon a szinten és jobbak voltak nálunk. Ezúttal a csapat igyekezett nehézséget okozni a PSG-nek, de az ellenfélben megvolt az extra technikai minőség azokban a pillanatokban, amikor megbüntettek minket. Megvoltak a lehetőségeink, hogy megfelelő passzokkal, döntésekkel vagy lövésekkel gólt szerezzünk, de nem sikerült. Ez volt a különbség a két csapat között.”
„Nyilvánvaló, hogy nagyon kevés gólt lövünk, pedig ezúttal is megvoltak a helyzeteink. Az első félidőben egyetlen helyzet elég volt az ellenfélnek, hogy hátrányba kerüljünk az eredmény szempontjából, de a teljesítményben nem voltunk alárendeltek. A második kapott gólt mindenképpen el kellett volna kerülnünk. Ennél sokkal jobb mérkőzést kell játszanunk technikailag.”
„Calabria nyilatkozata? A mérkőzések után néha elveszítjük a tisztánlátásunkat. Joggal lehetünk dühösek, mert jobban is teljesíthettünk volna, de amire készültünk a héten, azt a pályára vittük. Fontos lett volna, hogy a labdaszerzések után az első passzok megfelelőek legyenek, emelnünk kell a szintet. Leao? Nem gondolom, hogy elveszítette volna az önbizalmát. Jelenleg nem talál könnyen kaput. Többször is egy az egyben volt Marquinhos ellen, aki egy nagyszerű védő és Rafa veszélyes helyzeteket alakított ki. Reijnders hibája az első gólnál? Ezen a szinten előfordul, hogy az ellenfél egy mozdulattal vagy egy csellel átjut rajtad. Véleményem szerint Reijnders kiválóan játszik és egyébként is azon kevesek közé tartozik, akik először játszanak a Bajnokok Ligájában.”
„Jelenleg a gólszerzés a legfőbb problémánk. Pontosabbnak, hatékonyabbnak és egyértelműbbnek kell lennünk a befejezésekben.”
„Tisztában voltunk azzal, hogy ez egy nagyon nehéz hét lesz. Most reagálnunk kell, kijavítani a hibákat és pozitív teljesítményt nyújtani vasárnap Nápolyban.”
11 hozzászólás
Semmi rosszat nem mondott Calabria, csak az igazat. 🤷
Jó lenne ha leállnál arról cuccról és a realitást látna 🤦🏻♂️🤦🏻♂️🤦🏻♂️
Az 53ik percig ezt akarta hogy játszák??? Akkor minek utaztak ki? Fölöslegesen. Az egész meccsen volt talán két helyzet ez meg arról beszél hogy nem használtuk ki a helyezeteinket??? Ők meg rögtön az elsőt? Mintha mi oda szögeztük volna őket és ők meg rögtön az első ellentámadásból gólt szereztek volna 🤦🏻♂️
Itt az ideje leváltani mert már nem látja hol a hiba.
Egyébként, mi ilyen meccseken, mikor papíron erősebb csapattal állunk fel, mi a francért nem állunk be a f.szba bunkerfocizni? Érdekes a Juvénak nem derogált hétvégén arra az 1 pici lehetőségre várni, a Newcastle égett, mint a szar, az első fordulóban nyújtott teljesítményük, szégyen, vagy nem, 1 pontért jöttek. Meg is lett nekik, persze, szerencsével. De mégiscsak előttünk vannak a csoportban.
Miért kell ilyen szellős KP-t felállítani, mikor akár lehetett volna egy 4-5-1-et is tolni. Gáz? Lehet, de lehet, hogy lenne plusz egy pontunk, a PSG-nek meg 2-vel kevesebb. Besűríteni a KP-t a védelem előtt, aztán lesz, ami lesz. Már mindegy, persze, itthon hazai közönség előtt meg kell próbálni, de nem adnék 10% esélyt se arra, hogy legyőzzük őket, annyira más világ, pedig csak egy szétszidott PSG, aki egy nyomorult francia bajnokságot is nyüglődve bír megnyerni.
Newcastle-t idegenben megint csak neccesen verjük meg, a Dortmund esetleg meg lehetne itthon, de mivel elég szépen körbeverte egymást a csoport, az egyik csapatnak – no1 jelölt Dortmund – mindenkitől ki kéne kapnia, hogy előzzünk, és még csak a 3. helyről beszélünk. Ami nem lenne rossz, ha azt vesszük, mert ilyen játékkal az EL-ben el lehetne vigéckedni egy ideig, aztán meglátjuk. Bl-ben ennyire 0 támadó játékkal, taktikával akárkit kapnánk a csoportgyőztesek közül (mert hogy mi azok tuti nem leszünk…), egyértelmű kiesés. Persze, tavaly is ezt mondta mindenki, mégis mi lett, de azt a menetelést még egyszer nem ismétli meg a csapat, az szinte biztos.
Még mindig a támadó sorsunk egy nagy rakás szar. Mi miért nem tudunk venni egy igazi jó csatárt? Állandóan aszt halljuk hogy mekkora nyereséggel zartunk, akkor van pénz egy kiváló csatárra. Ezt a tegnapi meccset meg felejtcsük el nagyon hamar.
Nem támadó sor kell ide hanem EDZŐ !!!!!! Már a tavalyi Inter elleni szuperkupa után írtam, hogy le kell váltani Piolit (bármennyire is szimpatikus és kedvelem) mert vele nem tudunk szintet lépni. Ekkor le lettem hurrogva, most ismét itt az idő !! Kapott új játékosokat akiket Ő sajátmaga kért és mégsem sikerült csapatot építeni belőle. Semmi koncepció, hogy mit szeretne játszatni a csapattal. Ötlettelen elképzelés nélküli valami zajlik a pályán amit taktikának hív. Hátúlról megpróbáljuk felhozni a labdát ami majdnem szívinfarktus közeli állapotba kergeti a szurkolókat aztán megpróbáljuk megjátszani Leao-t hátha elfut a szélen és talál egy gólt vagy beadja és érkezik Giroud és bekotorja. Ez az összes elképzelés ha ez nem megy akkor vége a csapatnak jön a kínlódás !! „Nagyon kevés gólt rúgunk” ? Konkrétan az utólsó 6 BL meccsünkön 1 -azaz-1 gólt sikerült !!!. Sok Serie A-s kis csapat szebben és hatékonyabban játszik mint mi pedig a mi keretünk értéke az egyik legnagyobb ! Ha ezen nem változtatnak akkor elég hamar meg fog változni az a hurrá optimizmus ami most a csapat körül van. Nincs eredmény a BL-be akkor nincs bevétel, ha nincs bevétel akkor nincs csapat erősítés és akkor gyorsan ismét mínuszba tud billenni az a bizonyos mérlegnyelv !!!
Talán minden egyes mondatba bele lehetne kötni, ha nagyon kötözködős lennék, szóval inkább kiválasztottam a kedvencemet: ‘Jelenleg a gólszerzés a legfőbb problémánk.’
Minek ide ellenfél, ha van egy Piolink…
Én nem vagyok ennyire borúlátó. A támadó harmadig többnyire jól eljutunk, most már nagy csapatok ellen is. Dominálunk a meccseken sokat, sokszor jól működik a letámadás.
Korábban Dárdai valami olyasmit mondott, hogy az edző (de lehet, hogy nem minden edzőre gondolt, csak magára) a 16-ig tudja felépíteni a játékot, onnantól a játékosok kreativitásán múlik a gól.
Piolinak kellett volna pontos passzokat, jó döntéseket hozni, eltalálni a kaput? Olyan emberek hibáztak (Leao, Puli, Giroud, Thiaw, Krunic) akik korábban meccseket / pontokat hoztak. ELfelejtettek volna focizni? Vagy Pioli hülyeségeket mond nekik? Nem hinném. El kell találni a kaput 16-on belülről, jó passzokat kell adni, ha kapura kell rúgni, akkor kapura kell rúgni, nem pedig rossz passzt adni.
Legyünk pozitívak. 2 ilyen meccs után jönni kell a győzelemnek. 😀
Én viszont nem vagyok ennyire derülátó. A támadó harmadig el-el jutunk jutunk ez igaz a nagy csapatok ellen csak éppen a lényeg a gól hiányzik, viszont a kiscsapatok ellen egyszerűen impotensek vagyunk (Verona, Genoa) nagy-nagy szerencsével hoztunk össze 1-1 gólt. A letámadással nincs nagy hiányérzetem mert az tényleg elég jól működik kivéve amikor megkontráznak belőle (Pl. Inter, Psg). Ha az edző a 16-ig tudja felépíteni a támadást akkor nálunk itt kezdődik Pioli hiányossága mert szerintem egyáltalán nem megy gördülékenyen a támadásépítés ezt mi sem bizonyítja jobban mint a nehézkes, lassú labdakihozatal. Nincs elég mozgás a középpályán ezért folyamatos a visszapassz egészen a kapusig. Valószínűleg nem felejtettek el focizni de akkor szerintem az edzéseken kell keresni a hibát. Ha valami nem megy akkor gyakorolni kell ezért van az edzés ott kellene a taktikai dolgokat begyakorolni. Pioli minden gyenge meccs után azt nyilatkozza, hogy mégkeményebben még pontosabban kell dolgozni az edzéseken, tehát akkor nem dolgoznak elég keményen ? mert 5-6 hónap után ez elég furcsán hangzik. Igen, pozitívnak kell lenni csak amikor azt látom, hogy könnyen nyerhető meccseket elszórakozunk akkor nehéz azt mondani „nembaj srácok majd a következő meccsen sikerül” , de mitől sikerülne ha nem látom a csapaton az elszántságot a mindenáron győzni akarást ! Ezt a játékot gólra játszák, rajtunk kívül a Benfica nem rúgott még gólt, a BVB 1-et, az U. Berlin 2-őt a többi mind 3 felett és itt vannak olyanok mint Antwerpen, Köbenhavn, C.Zvezda, Young Boys….. stb. Forza Milan !
Csóri Provedelnek is több gólja van, mint nekünk. 🤣🤣
Ez jó 😀 Lehet le kéne igazolni csatárnak, Giroud meg mehetne a kapuba 😀
Lehet. Végülis Giroud nem kapott gólt a BL-ben, Provedel meg többet rúgott…igen mindenki a cserével járna a legjobban.😅