A Milan legendája, Paolo Maldini június óta klub nélkül van és nemleges választ adott a Közel-Keletről érkező megkeresésre.
Mint ismert, június elején a Verona elleni szezonzáró mérkőzést követően a Milan tulajdonosa, a RedBird Capital Partners azonnali hatállyal menesztette Paolo Maldinit a klub vezetőségéből és távozott a sportigazgató, Frederic Massara is. A sportrészleg irányításával a játékosmegfigyelői stáb vezetőjét, Geoffrey Moncadát bízták meg, míg a Milan új sportigazgatója Antonio D’Ottavio lett, aki szintén előléptetést kapott.
Nico Schira olasz újságíró arról számolt be, hogy Paolo Maldini az elmúlt hetekben ajánlatot kapott egy szaúdi klubtól a sportigazgatói poszt betöltésére.
Maldini meghozta a döntést és visszautasította a szaúdi együttes ajánlatát. Az olasz legenda június óta klub nélkül van azok után, hogy 2019 és 2023 júniusa között négy éven keresztül dolgozott a Milan technikai igazgatójaként.
Massarának – aki négy évig Maldini jobbkezeként dolgozott a Milannál – szintén nincs klubja annak ellenére, hogy a piros-feketéktől való búcsúja után a Juventusszal és a Romával is szóba hozták. Massara a Milan előtt 2011 és 2019 között a Roma alkalmazásában állt.