Győzelemmel zárta a Milan az októberi válogatott szünet előtti időszakot, miután idegenben 1-0-ra nyert a Genoa ellen a nyolcadik fordulóban. Íme a statisztikák.
A piros-feketék 8 forduló után az olasz bajnokság első helyén állnak 21 szerzett ponttal, megelőzve a második helyezett 19 pontos városi rivális Intert. A mérleg 7 győzelem és 1 vereség, valamint 16 rúgott gól és 8 kapott gól.
A hárompontos rendszer bevezetése óta mindössze egyetlen alkalommal, a 2021/22-es szezonban – amikor a csapat Scudettót nyert – produkált ennél jobb szezonrajtot a Milan, akkor az első 8 fordulóban 7 győzelem és 1 döntetlen volt a mérleg, valamint 22 szerzett pont. Érdekesség, hogy a legutóbbi három szezont tekintve kétszer fordult elő a Milannal, hogy az első 8 fordulóban 7 győzelmet szerzett, azaz ugyanannyiszor, mint az azt megelőző 67 idényben összesen.
Hivatalosan hosszabbítással együtt 105 percig tartott a Genoa-Milan mérkőzés.
Stefano Pioli csapata az Inter elleni súlyos vereség után négy egymást követő mérkőzést nyert meg a Serie A-ban, mindezt 7 rúgott góllal és 1 kapott góllal. Az európai topligákat tekintve egyetlen csapat van, amely ennél hosszabb győzelmi szériában van a bajnokságban, nevezetesen a Stuttgart, amely zsinórban 5 meccsen nyert.
Az előző szezonhoz képest a Milan négy ponttal szerzett többet az aktuális idényben. Akkor 8 forduló után 17 ponttal az ötödik volt a csapat 5 győzelemmel, 2 döntetlennel és 1 vereséggel.
Christian Pulisic győztes gólt lőtt a Genoa ellen. Az amerikai válogatott támadó nyolc forduló alatt a negyedik gólját szerezte a Milan színeiben és zsinórban a második bajnokin volt eredményes.
A 96. percben kiállított Mike Maignannak ez volt a második kiállítása az eddigi pályafutása alatt. Ezt megelőzően az első piros lapját 2017 augusztusában a Lille kapusaként kapta egy Strasbourg elleni 3-0-ra elveszített mérkőzésen a francia bajnokságban.
Yunus Musah egy gólpasszal járult hozzá a Genoa elleni győzelemhez.
Pulisic neve mellett összesen 10 kapura lövési próbálkozás fűződik a Serie A aktuális idényében, amelyből 4 gólt szerzett.
Musah nevéhez fűződött a legtöbb futómennyiség a Milan játékosok közül a meccsen.

MECCS STATISZTIKÁK:
![]() |
||
---|---|---|
41% | LABDABIRTOKLÁS | 59% |
7 | LÖVÉSI KÍSÉRLET | 12 |
1 | KAPUT ELTALÁLÓ LÖVÉSEK | 3 |
0 | GÓLOK | 1 |
2 | KAPUT NEM TALÁLÓ LÖVÉSEK | 4 |
4 | BLOKKOLT LÖVÉSEK | 5 |
1 | KAPUFA | 0 |
308 | PONTOS PASSZOK | 476 |
81% | PASSZPONTOSSÁG | 86% |
3 | SZÖGLET | 2 |
0 | LES | 3 |
2 | VÉDÉS | 1 |
10 | SZABÁLYTALANSÁG | 13 |
3 | SÁRGA LAP | 5 |
1 | PIROS LAP | 1 |
JÁTÉKOS STATISZTIKÁK:
JÁTÉKOS | JP | L | CS | SZ | P | % | KP | MP | MF | HI |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
MAIGNAN | 99 | 19 | 90 | 3(1) | ||||||
FLORENZI | 66 | 3(1) | 1(0) | 2 | 49 | 86 | 1 | 5(2) | 1(0) | 6(2) |
THIAW | 105 | 1 | 84 | 89 | 4(1) | 5(5) | 2(1) | |||
TOMORI | 105 | 83 | 88 | 1(1) | 3(0) | |||||
HERNANDEZ | 105 | 1(0) | 49 | 86 | 1(0) | 4(2) | 3(1) | |||
MUSAH | 105 | 1(0 | 2 | 21 | 75 | 1 | 10(6) | 4(0) | 2(1) | |
ADLI | 66 | 2(2) | 2 | 54 | 83 | 1 | 9(4) | 2(1) | 9(6) | |
REIJNDERS | 105 | 2(0) | 1 | 43 | 90 | 1 | 4(2) | 1(0) | 1(0) | |
CHUKWUEZE | 46 | 3(1) | 18 | 100 | 1 | 4(1) | 1(0) | |||
JOVIC | 93 | 2(0) | 11 | 92 | 2(1) | 1(1) | ||||
OKAFOR | 46 | 1(0) | 1 | 10 | 91 | 2(2) | 1(0) | |||
CALABRIA | 38 | 1(0) | 1 | 14 | 82 | 1 | 1(1) | 2(0) | ||
GIROUD | 38 | 2 | 67 | 1(1) | 1(1) | |||||
LEAO | 59 | 1(1) | 7 | 64 | 1 | 1(0) | 3(3) | |||
PULISIC | 59 | 2(1) | 1 | 12 | 80 | 4(2) | 4(2) | |||
BARTESAGHI | 11 | 0 | 0 |
jelmagyarázat: JP – játékperc | L – összes lövési kísérlet(kaput eltaláló lövés) | GP – gólpassz | CS – összes kísérlet(sikeres csel) | SZ – szerelések | P – sikeres passzok | % – passzpontosság | KP – kulcspassz | MP – összes földi párharc(megnyert földi párharc) | MF – összes fejpárbaj(megnyert fejpárbaj) | HI – hosszú indítás
LEGTÖBB MEGTETT KM:
- MUSAH – 12,38 KM
- REIJNDERS – 12,21 KM
- HERNÁNDEZ – 10,46 KM
- TOMORI – 10,15 KM
- JOVIC – 9,94 KM
LEGGYORSABB SPRINTSEBESSÉG:
- LEAO – 35,96 KM/H
- HERNÁNDEZ – 34,56 KM/H
- OKAFOR – 34,54 KM/H
- MUSAH – 32,54 KM/H
- PULISIC – 32,21 KM/H
A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA ÉS JEGYZŐKÖNYVE ITT MEGTEKINTHETŐ