A Milan a Borussia Dortmund elleni összecsapással kezdi az októberi hónapot és a Napoli elleni rangadóval zárja. Íme az októberi meccsprogram.
A piros-feketék összességében pozitív szezonrajtot produkáltak és talán nem túlzás kijelenteni, hogy a legoptimistább várakozásokat is felülmúlták azáltal, hogy a bajnokságban 7 forduló alatt a megszerezhető 21 pontból 18-at gyűjtöttek 6 győzelemmel és 1 vereséggel. Ezzel szemben a Bajnokok Ligájában egy döntetlennel nyitott a csapat a Newcastle United ellen.
Októberben összesen 5 mérkőzés vár a Milanra és kőkemény összecsapások lesznek, hiszen négy rangadót is rendeznek. A csapat szerdán a Borussia Dortmund otthonába látogat a BL-csoportkör második fordulójában, majd szombaton a Genoa ellen lép pályára idegenben az októberi válogatott szünetet megelőzően.
A bajnokság két héttel később folytatódik és október 22-én Milan-Juventus rangadót rendeznek a San Siróban az olasz bajnokság 9. fordulójában. Három nappal később a piros-feketék a francia élvonalban szereplő Paris Saint-Germainnel mérkőznek meg a BL-ben, majd október 29-én a Napoli elleni összecsapás következik – szintén idegenben. Ez azt jelenti, hogy a Milan a hónap végén mindössze 7 nap leforgása alatt a Juventusszal, a PSG-vel és a Napolival játszik.
Nem elhanyagolható tényező, hogy az 5 tétmeccséből 4-et idegenben játszik a csapat.
OKTÓBERI MENETREND:
október 4., 21:00 – Dortmund-Milan 🇪🇺
október 7., 20:45 – Genoa-Milan 🇮🇹
október 22., 20:45 – Milan-Juventus 🇮🇹
október 25., 21:00 – PSG-Milan 🇪🇺
október 29., 20:45 – Napoli-Milan 🇮🇹