Olivier Giroud, a Milan világbajnok francia csatára ma ünnepli a 37. születésnapját.
Olivier Jonathan Giroud 1986. szeptember 30-án született Chambéryben, Franciaországban. Hat évesen a Froges csapatában kezdett el futballozni, majd 1999-ben a szülővárosától közel 60 km-re lévő Grenoble akadémiájára került, ahol a korosztályos csapatokban való szereplés után 2006 márciusában 19 évesen debütált az első csapatban a francia másodosztályban. 2008-ban a szintén másodosztályú Tourshoz szerződött, amelynek színeiben 2010-ben a bajnokság legjobb játékosának választották és a liga gólkirályaként zárta a szezont. Ekkor felfigyelt rá az élvonalbeli Montpellier és 2 millió euróért megvásárolta Giroud játékjogát, aki a második szezonjában történelmet írt a csapatával, ugyanis a Montpellier megnyerte történetének első bajnoki címét – a francia csatár gólkirály lett a Ligue 1-ben Nenével holtversenyben 21 találattal.
Giroud 2012 nyarán klubot és országot váltott: az Arsenal 12 millió euróért szerződtette és Arsene Wenger irányítása alatt 2012 augusztusában egy Sunderland elleni 0-0-s döntetlenre végződő meccsen mutatkozott be a Premier League-ben. Öt és fél szezont töltött az Ágyúsoknál és 253 tétmeccsen 105 alkalommal vette be az ellenfelek kapuját illetve 41 gólpasszt osztott ki. 2018 januárjában az átigazolási időszak utolsó napján bejelentkezett érte a Chelsea és 17 millió eurós átigazolási áron szerződtette. Giroud 2022 nyaráig erősítette a londoni alakulatot, amelyben 119 mérkőzésen 39 gólt lőtt és amellyel 2019-ben Európa Ligát, majd két évvel később Bajnokok Ligáját nyert.
2021 júliusában a Milan hivatalosan is bejelentette Giroud szerződtetését, aki 2 évre szóló szerződést írt alá. A piros-feketék mindössze 1 millió eurót fizettek a világbajnok csatár játékjogáért, valamint az egyezség további bónuszokat tartalmazott, amelyek végül nem aktiválódtak a meghatározott meccsszám elérésének hiányában. A játékos a 9-es mezszámot választotta annak ellenére, hogy Filippo Inzaghi visszavonulása óta addig minden csatár kudarcot vallott kilencesként a Milanban. Giroud rögtön a második tétmeccsén duplázott a Rossoneriben és a csapat 4-1-re győzött a San Siróban.
A francia válogatott csatár a 2021/22-es szezonban bajnoki címet ünnepelhetett a Milannal és ebben vitathatatlan érdemei voltak, ugyanis 11 gólt szerzett és Rafael Leaóval holtversenyben házi gólkirály lett. Nagyon fontos gólokat szerzett a rangadókon, az Inter elleni duplája mellett a Napoli és a Lazio ellen is eredményes volt. Oli megtörte a 9-es mezszám átkát és a Milan meghatározó játékosává vált.
Giroud hosszú évek után a legeredményesebb szezonját futotta és az előző idényben 47 tétmeccsen 18 alkalommal volt eredményes, amellyel a Rossoneri legjobb góllövője volt. Az aktuális idényben ott folytatta, ahol abbahagyta és eddig 7 mérkőzésen 4 találat fűződik a nevéhez.
VÁLOGATOTT:
2011 novemberében Laurent Blanc irányítása alatt mutatkozott be a francia válogatottban, méghozzá egy USA elleni felkészülési meccsen. Giroud 12 év alatt 125 mérkőzésen öltötte magára hazája nemzeti csapatának mezét és összesen 54 alkalommal volt eredményes, így megdöntötte Thierry Henry gólrekordját a francia válogatott örökranglistáján. Giroud Európa-bajnoki ezüstérmesnek és világbajnoknak mondhatja magát.

OLIVIER GIROUD
ADATOK:
Születési dátum: 1986.09.30.
Születési hely: Chembéry, Franciaország
Poszt: csatár
Magasság: 1,93 m
Mezszám: 9
Mérkőzések a Milanban: 91
Gólok a Milanban: 36
Gólpasszok a Milanban: 14
DEBÜTÁLÁS:
Ligue 1 – 2010.08.08. Montpellier-Bordeaux 1-0
Ligue 2 – 2006.03.24. Gueugon-Grenoble 1-1
Serie A – 2021.08.23. Sampdoria-Milan 0-1
Olasz kupa – 2022.01.13. Milan-Genoa 3-1
BL – 2012.09.18. Montpellier-Arsenal 1-2
EL – 2010.07.29. Győri ETO-Montpellier 0-1
MEGNYERT TRÓFEÁK:
MONTPELLIER
Ligue 1: 1x – (2011/12)
ARSENAL
FA-kupa: 3x – (2013/14, 2014/15, 2016/17)
Community Shield: 3x – (2014, 2015, 2017)
CHELSEA
FA-kupa: 1x – (2017/18)
Bajnokok Ligája: 1x – (2020/21)
Európa Liga: 1x – (2018/19)
AC MILAN
Scudetto: 1x – (2021/22)
FRANCIAORSZÁG
Világbajnokság: 1x – (2018)
Isten éltesse sokáig!
5 hozzászólás
Isten éltesse sokáig 🥳
Isten éltesse sokáig! Születésnapja alkalmából mesterhármast kívánok neki a Lazio ellen
❤️🖤
Úgy legyen 👍🏻
Isten éltesse sokáig! Igazi sportember a pályán és azon kívül is.
Emlékszem érkezésekor nem kis dilemma volt, hogy férnek majd meg Ibrával egy öltözőben de hihetetlen profizmusuknak köszönhetően mindketten kitudták hozni magukból a maximumot.
Isten éltessen Oli! 🤩👏