A Milan hazai pályán 0-0-s döntetlennel kezdett a Newcastle ellen a Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában. A csapat nagyszerű teljesítménnyel reagált a három nappal ezelőtti Inter elleni súlyos vereség után, azonban a számos nagy gólhelyzet ellenére nem jött el az áttörés és nem sikerült betalálni a Newcastle kapujába, így a piros-feketék 1 pontot szereztek az első meccsen.
![]() |
MILAN – NEWCASTLE 0-0 |
Időpont: 2023.09.19. 18:45 |
Helyszín: Stadio San Siro, Milánó |
Játékvezető: José Maria Sánchez |
Nézőszám: 65 695 |
Gólszerzők: – |
Sárga lapok: Calabria, Musah, Giroud, Krunic ill. Schar |
Piros lap: – |
Bajnokok Ligája-csoportkör, 1. forduló |
Fantasztikus egész stadionos szurkolói élőkép fogadta a csapatokat a San Siróban és meglehetősen aktívan kezdte a mérkőzést a Milan. A 13. percben egymás után két gólszerzési lehetőség is adódott a Rossoneri előtt: előbb Tommaso Pobega távoli lövését védte Nick Pope, majd egy beadást követően Samuel Chukwueze fejesét hárította. Egy percre rá Olivier Giroud került nagy helyzetbe az ötösön belül, ám a Newcastle kapusa ismét állta a sarat. A 19. minutumban Rade Krunic szöglete után Theo Hernández fejelt kapura és Pope hatalmasat védett.
A 31. percben ígéretes ellentámadást vezetett a Rossoneri és Theo középre tett labdájából Giroud közelről az oldalhálót találta el. Két percre rá óriási helyzet adódott a Milan előtt Rafael Leao nagyszerű szólója után, ám a Szarkák védője a gólvonal előtt kivágta a labdát.
A második félidő első negyedórája kiegyenlített játékot hozott és egyik csapat előtt sem adódott komolyabb lehetőség. A 64. percben Tijjani Reijnders hozta magát gólhelyzetbe, de a lövés már nem sikerült olyan jól és Pope védeni tudott. Tíz perccel később a jobb oldalról Alessandro Florenzi tekert középre és Leao fejese elsuhant a kapu fölött.
Sérülés miatt Stefano Piolinak kétszer is kényszerből kellett cserélnie, ugyanis Ruben Loftus-Cheek és Mike Maignan sem tudta folytatni a játékot. A rendes játékidő utolsó perceiben Giroud távolról próbálkozott és Pope megfogta a lövését. A 95. percben Longstaff lövését – amely egyben az első kaput eltaláló kísérlete volt a Newcastle-nek a meccsen – remekül hárította a csereként pályára lépő Marco Sportiello. A rendes játékidő sem hozott gólt, így döntetlennel végződött a mérkőzés és a Milan illetve a Newcastle 1-1 pontot szerzett az F-csoportban az első játéknapon.

KEZDŐCSAPATOK:
AC MILAN (4-3-3): Maignan (80′ Sportiello); Calabria (46′ Florenzi), Thiaw, Tomori, Hernández; Loftus-Cheek (72′ Musah), Krunić, Pobega (61′ Reijnders); Chukwueze (61′ Pulisic), Giroud, Leão.
Cserék: Mirante; Bartesaghi, Kjær; Adli; Jović, Okafor.
NEWCASTLE (4-3-3): Pope; Trippier, Schär (90′ Barnes), Botman, Burn; Longstaff, Guimarães, Tonali (72′ Anderson); Murphy (63′ Almirón), Isak, Gordon (63′ Wilson).
Cserék: Harris, Karius; Dummett, Lascelles, Livramento, Targett; Hall, Miley.
ÖSSZEFOGLALÓ:
F-CSOPORT:
# | KLUB | M | GY | D | V | RG-KG | P |
---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | PARIS SG | 1 | 1 | 0 | 0 | 2-0 | 3 |
2. | MILAN | 1 | 0 | 1 | 0 | 0-0 | 1 |
3. | NEWCASTLE | 1 | 0 | 1 | 0 | 0-0 | 1 |
4. | DORTMUND | 1 | 0 | 0 | 1 | 0-2 | 0 |
KÉPGALÉRIA:












38 hozzászólás
A játék csodlatos volt, minden dicséretet megérdemelnek a srácok. Teljesen megöltük a Newcastle-t. Ez azért jó jel, már fizikálisan és játékban is bírunk egy top PL csapattal.
Persze az gázos, hogy kb 5-0-ra kellett volna nyerni a meccset, elképesztő, hogy mennyire semmi nem jött össze senkinek. De ezen kívül ez minden téren egy európai szűk elites előadás volt.
Musah nem gyengén szállt be amúgy.
Nagyon gyenge meccs volt egy kozepszintu csapat ellen.Az Inter nyomaba se erunk, nem is beszelve a PSG, Dortmund csapatokrol!
Neharagudj, de szerintem keress fel egy orvost.
Azért, hogy ezt ideböfögd kár volt regisztrálni. 😀
Lehet ezt kultúráltan is…A játék minden elemében leiskoláztuk a NUFC-t, viszont a helyzetkihasználásunk egy fabatkát nem ért, ennyi.
A játékképe bíztató volt, erre lehet építeni, most a mistert nem venném elő, gólt nem rúghat ő sem. 😀
Forza Milan!
Betojok. 😀 Az első félidő kb olyan iram volt, mint egy Arsenal-MU top PL meccsen, bár akkor is elég egyértelműen mi voltunk a jobbak, a másodikban meg szétdomináltuk a PL egyik legjobb csapatát. 😀
Ettől még kieshetünk a halálcsoportból, de szerintem még mindig mi vagyunk a 2. legesélyesebbek, csak nem sokkal vagyunk esélyesebbek, mint a másik 2 amúgy remek csapat a PSG-n kívül. Ne feledjük, hogy a Dortmund szó szerint az utolsó percekben bukta csak el a Bundesligát.
A Cseh 2 szelleme még mindig jelen van 😯😯
SöndörSancika húzzál oda vissza ahol eddig voltál….
Vissza menjél…..Buksi…..😁😁😁
A szombati betli után jól reagáltunk. Igazság szerint 95 percig tökéletes meccset játszottunk a góllövés kivételével. Sportiello a végén megtette a magáét, de ennyire futotta az angoloktól. Sajnos megkapták azt az egy pontot, amiért láthatóan jöttek. Semmit nem nyújtottak, teljesen ledomináltuk őket.
A befejezéseken kívül nincs mibe belekötni, jól játszottunk. Chuki még mindig idegenül mozog, se nem igazán gyors, se nem veri meg az emberét általában. Kezdetni kell, hogy megjöjjön az önbizalma.
Mike sérülése aggasztó, de most legalább normális helyettese van. Ami a csoportot illeti, nem sok jót nézek ki belőle, mert szerintem talán a Newcastle a leggyengébb a 3 ellenfél közül, és nem sikerült itthon megverni őket. Persze van még 5 meccs, de a továbbjutáshoz nagyon kellett volna ez a 3 pont. Mindegy, ez van. A cserék jól szálltak be. Reijnders szervezésben más kaliber, mint Pobega, és Musah kifejezetten tetszett, talán még jobb is volt szemre, mint Loftus.
Ez a játék a bajnokságban általában elég lenne, csak a végén kell koncentrálni. Giroud ma esélytelen volt a gólszerzésre, Leao meg nem tudom, mit akart, de nem az lett. Nagyon nagy kár az elvesztett pontokért egy ilyen agyonnyert meccsen.
Nem értek egyet a Chukwueze kommenteddel. Szerintem kifejezetten jól jatszott.
Jobban örültem volna ha pulisic Giroud helyett jött volna. Pulisic jo lenne a tavalyi Brahim poziban!
Musah nagyon jó volt. Viszont ez a Florenzi… nem ertem komolyan.
Ahogy azt sem Leaot miert nem lehet lecserelni hisz most ott van Okafor!
Chuki ma talán már kicsit jobb volt, de sok haszna nem volt a megmozdulásaiból a csapatnak, így értettem. Viszont abban igazad van, hogy most legalább már aktív volt, és próbálkozott. Az eddig csereként eltöltött 20 percek alatt nem is sokszor találkozott a labdával.
Stabil kezdőként jött ide, és most csere. Ahhoz, hogy ez ne bénítsa meg, kezdetni kell, ahogy ezt Pioli helyesen meg is tette.
Ami Puli tízesként való játszatását illeti, abban van fantázia. De csak 4-2-3-1 esetén. Mintha egyszer már láttuk volna ezt a verziót idén. De ahhoz kicsit soványnak tűnik a középpálya. Főleg ha Loftus sérült, és nemcsak elfáradt.
Nem értem, mi a bajod Zsiruval. Sokszor a saját 16ra visszatér védekezni, jól lát a pályán, és nem marad 3x lesen, mint Leao… Valszeg egyébként mindkettő lejött volna, ha nincsenek a sérülések. Florenzi szerintem egy cseppet sem volt rosszabb, mint Calabria, szerintem a beadasaiban is több fantázia van.
Giroud-val szerintem senkinek semmi baja, csak azzal, aki non-stop játszatja őt. Elképesztő, amit ebben a korban odatesz a pályára, tényleg megy, hátraér, a sprintsebessége kb meg sem kopott. De nem ügyes játékos, ő olyasvalaki, aki érzi a kaput, és ennyi. Ezen túl max annyiban tud beszállni a játékban, hogy egy megtartott labdát leoszt. Okaforral szerintem is sokkal többre mennénk kombinatív játékban. De hogy ennyire nem kap esélyt szegény, az már gázos kicsit.
Nem értek egyet, hogy Zsiru nem ügyes játékos. Olyan finom passzokat oszt folyamatosan… Zseni az ember. Csak tavaly nem voltak játszótársai. Idén már lett 1-2 gól a gyors passzaiból, itt van Puli és RLC, akik értik a gyors játékot… Tavaly is sarkazgatott, gyorsba kényszerítőzött rengeteget, csak nem ért oda senki a labdáira. Most vannak hozzá partnerek.
Giroud-val semmi bajom a világon, csak tegnap nem volt esélye sem a gólszerzésre, mert kullancsként tapadt rá egy védő folyamatosan. Ennyi.
Florenzi aktívabb volt elöl, mint Calabria, ez tény.
Okaforral kb. hasonló a helyzet, mint Chukival: többet kell játszatni, hogy formába jöjjön. A padozástól nem fog belelendülni.
Egyébként ismét az van, ami tavaly. Folyamatosan a csapat kétarcúságáról papoltam, és most ismét ugyanezt látjuk.
Az Inter elleni szétesés után fontos volt, hogy jól reagáljunk. Annak örülök, hogy ma nem kaptunk ki, mert akkor nagyon elindultunk volna a lejtőn. Az első negyedórában látszott is, hogy nulla az önbizalma a csapatnak, de később megérezték, hogy ez az ellenfél nem az Inter. Sajnos a sintérek annyira erősek, hogy nem lepődöm meg, ha 4-be jutnak az idén is…
Szóval örüljünk neki, hogy pozitív képet viszünk magunkkal a meccs után, lehet megint felépíteni magunkat.
Rengeteg helyzetet kihagytunk. Igaz a nyúkasztli fölé kerekedtünk,de a helyzetkihasználásunk ma nagyon gyengére sikeredett. Fordított helyzetben a nyúkasztli annyi gólt rúgott volna,mint amennyit az intertől kaptunk. A támadásfelépítéseink olyanok,mint egy csigacsalád készülődése egy bálba. PioliOut
Forza Ac Milan!
Úgy tūnik sokan elfelejtettek, hogy tavaly, hogy ledominálta a Milant a Chelsea! Ennek most nyoma sem volt!
Meg mindig sok a terlen acsorgas meg a gondolkozas viszont a padodrol most erős emberek jöttek be ( florenzit kivéve)
Már csak azt kell felismernie Piolinak, hogy Giroud helyett is van egy fizikailag fitt es gyors Okafor vagy Jovic
Az első hsz-ednél azt hittem azt nem érted, hogy miért nem Florenzi a kezdő? Mégis mit hibázott, hogy ennyire kiakadtál rá? Több jó beadása, bepassza is volt. Persze, bolt ami átszállt a túloldalra, de többségében hasznos volt! Sőt, Calabriát inkább pihentetném, ha Florenzi fizikálisan is bírná.
A másik kellemes meglepetés nálam Musah volt. Loftus eddigi teljesítménye egyáltalán nem győzött meg; egy cserét a kezdőben itt is el tudnék képzelni!
Én sem értem, Florenzi óriási javulás volt Calabriához képest, jól kombinált elől, több gólhelyzetet kialakított.
Musah nagyon kellemes meglepetés nálam is, nem ilyen cselgépnek képzeltem. 🙂
Florenzinel nalam nem a beadasokkal van a gond hanem a donteshozassal. Iszonyatosan korulmenyes ! Ezzel nem Calabriat emelnem fel. A jobb bunko pozicio a leggyengebb per pillanat a csapatban. Kalulunsk kene ott kezdonek lenni alapesetben es nem értem miert nem ( nyilvan most serult igy adott volt de amikor nem az akkor sem kezdo)
Az 1 pont is pont. Nagyon jól játszott a csapat azt meg kell hagyni. A szarkák 1 kapura lővésig jutottak mi meg annak a 20× osáig. Azt hogy Maignan mibe tudott belesérülni majd kiderül. Sajna nem jött össze semmi, de még lesz meccs, me ni kell tovább. Forza ❤️🖤👏👏
Ne legyen igazam, de ez a 2 elveszített pont elképzelhető, hogy nagyon fájni fog, főleg úgy, hogy szerintem a PSG mögött a másik 3 csapat hasonló erőt képvisel…
Emlékeztek a tavalyi szögleteinkre? Akkor miért nem engedték Krunicnak? 🙃 Tonali + Bennna egész idényben nem lőtte ilyen veszélyesen a szögleteket, és ez nem Krunic dícsérete…
Nagyon tetszett a játék, le a kalappal a fiúk előtt. Minden várakozást felülmúlt, sajnos a szerencse nem állt mellettünk és a gól nem össze. DE. Van mire építeni és fejlődik a csapat.
Anno réges régen még a Zaccheroni féle csapatban is volt hogy új játékosok/játékrendszer lett, az elején sok vereséggel. Aztán egy 0:3-as zakó után is megdicsérta a csapatot az edző, mert azt játszották amit kért és látta az utat ami a sikerhez vezet.
Szóval jó lesz ez gyerekek! (Amúgy nyilván nem kell BL-t nyerni idén, én elfogadom a 3. Helyet is a csoportban vagy innen szégyen nélkül ki is lehet esni.) Fontosabb a csapat építése és a bajnokság top4.
Forza Milan!
Úgy látom csak engem bosszantott Nyegleó elszórakozott helyzete!
De engem legalább nagyon.
Nem értem ezt ,hogy merte megcsinálni 0-0 nál.
Bohócot csinált magából a csapat kárára!
Azért kíváncsi lennék egy karakán edző reakciójára!
Amúgy valóban lemostuk őket csak a gól nem sikerült!
Kár,hogy arra játszák!!
Továbbra is hiányzik egy gólerős valaki.
Aki lehet ott ül a padon
Csak sosem tudjuk meg
Elszórakozta, így van. Ha bemegy, akkor Ő a király, és a meccs embere, a forduló gólja. Kihagyta, most Ő lett „Nyegleó”.
Azért voltak ennél nagyobb hibák is a meccsen…
Ilyen az élet!
Attól tartok, hogy a bohóckodása jópár millió eurójába fog fájni a klubbnak…
Meglepően simán lenyomtuk őket játékban, az 1 pont, több, mint a semmi, ha azt nézzük, de a meccs képét látva nekünk van hiányérzetünk, nem is kicsi. A jövőre nézve ez mondjuk biztató, és ez még mindig jobb, mintha fordított lenne a szitu, és nekünk nem lett volna semmi közünk a meccshez, nem leszünk mindig ilyen pechesek.
Egyébként, elnézve az EL mezőnyét, ahol jelenleg a Liverpool csapatán kívül említésre érdemes csapatok még a Róma, Villareal, Leverkusen, Sporting, Atalanta, Ajax, Marseille, hát egyiktől sem kell betojni, akár egy BL 3. helyről EL-ben folytatás sem lenne akkora katasztrófa, és első ránézésre BL-ből a mi csoportunkat leszámítva, a papírformát nézve más csoportból sem érkezne 3. helyről nálunk erősebb csapat az EL-be.
Nyilván pénzügyileg nem versenyképes a BL-lel, viszont egy szerencsés sorsolást, menetelést követően akár be is húzhatnánk a dolgot, így jövőre újra első kalapból sorsolnának a BL-ben.
Ha tavaly egy csöves Róma eljutott az EL döntőig, akkor nekünk is sikerülhet. Persze első számú cél mindenképp a BL továbbjutás, de adott esetben rá lehetne menni az EL győzelemre is, ha csak 3. helyet szereznénk meg a csoportban.
Nagyon fog hiányozni az a két pont. A PSG meg a Dortmund ellen ezek a lassú támadás felépítések nem fognak működni. Nagyon gyors játékosaink vannak és szerintem ezt sokkal többször kéne kihasználni .
Kicsit túl van dimenzionálva ez a Newcastle. Azért mert a PL csapat, még nem adja magát, hogy marha jók.
Ez a Newcastle még az elején jár a költekezesnek és az építkezésnek. Egyelőre még színtelen-szagtalan csapat. Na nekem ezért fáj ez a tegnapi 0-0.
Ha egy Liverpoollal, Cityvel játszuk ezt az eredményt, akkor értem a lelkesedést, de ez a Newcastle kb. egy Fiorentina, Roma szintjén van (vagy sincs).
Most nézem, hogy Liverpoolt írtam. Bocsánat, javítom.
Szoboszlai csapata 😂
4. helyen végeztek a PL-ben, igen is oda kell rájuk figyelni. Olyan csapatokat előztek meg mint a Liverpool, sokak kedvence Brighton, Tottenham és Chelsea.
Nem egy olyan csapatról van szó aki egy holland/belga bajnokságból került ide.
Egyébként ez az Isak akkora játékos? Thiaw és Tomori úgy követték mindenhová, mintha legalább Maradona lenne az ember… Mondjuk, ki is vették a játékból, az tény. Csak mintha tőle tartottunk volna legjobban. A félpályán túlra is visszakísérték a védőink.
A hétvégi gyalázat után kellemes csalódás volt az iram amit láttam. Sajnos nem kizárt hogy ez az elszórt 2 pont éppen a továbbjutásba fog kerülni.
Ahhoz a szörnyűséghez képest, amit 3 nappal ezelőtt láthattunk az Inter ellen ez a játék, a hozzáállás és a teljesítmény is abszolút rendben volt. Egyedül az eredménybe lehet belekötni, mert teljes mértékben megérdemelt lett volna a győzelem. Előzetesen nem számítottam ilyen pozitív összképre és reakcióra annak ellenére sem, hogy a derbin nem igazán volt reális a kiütéses eredmény. Az első félidőben gyakorlatilag földbe lett döngölve a Newcastle és rettenetesen balszerencsések voltunk a befejezéseknél. Az angolok kapusa extrát nyújtott és egy szavuk sem lehetett volna, ha ez 3-0 vagy 4-0.
Mindent elmond a meccsről, hogy a Newcastle első kaput eltaláló lövésére szinte 100 percet kellett várni az első és a második félidei hosszabbításokkal együtt. Semmi közük nem volt a meccshez és a játékhoz sem. Amikor az angolok támadást vezettek, valahogy akkor sem volt meg az az érzés, hogy bármilyen veszélyt okozhatnak a kapura.
Nagyon fontos lett volna az a 2 pont, de nem tudok haragudni a csapatra, mert tényleg odatették magukat. A befejezésekben semmi nem jött össze, de sajnos van ilyen.
Kiemelném a sokat szidott Tomorit és Krunicot, akik nagyon jó teljesítményt tettek le. Thiaw is rendben volt a múlt heti hibái után. Chukwueze és Musah játékának örültem, különösen utóbbi nagyot ment a becserélése után. Chukwunak még idő kell, hogy élesebb legyen és meglegyen az összhang a csapattársakkal, viszont első kezdőként lejátszott meccsnek közel sem volt olyan rossz, mint azt beállítják. A szünetben Florenzi is jól szállt be és végre Pioli tanult a hibájából és félidőben lekapta a sárga lapos védőt.
Leaoval meg kell értetni, hogy a kis gól is gól. És attól, hogy sztárnak képzeli magát még nem egy Messi…
A másik pedig, hogy kell egy könyörtelen befejező csatár, aki kíméletlenül berúgja ezeket a helyzeteket. Lásd Lautaro az Interben. Giroud ezen a szinten már kevés, Okafor pedig még kevés(remélhetőleg). Ha ezt sikerül esetleg télen megoldani – ha már nyár végén nem sikerült – akkor igazán szép jövő elé nézünk.
Ki kell ide vagy ki nem az most lényegtelen mert nem lehet most igazolni. Azokkal kell játszani akik vannak jelenleg a csapatban, belőlük kell válogatni és összerakni a csapatot. A csapat jól játszott, sok helyzetet alakítottak ki maguknak, az ellenfélt nem nagyon engedték támadni, de viszont jó lett volna észrevenni hogy Giroud valószínűleg nem fog gólt szerezni. És itt merül fel bennem a kérdés hogy miért kellett annyira Piolinak akkor Okafor ha sem Leaot sem Giroudot nem cserélte le, pedig mind a kettőre rá fért volna a csere.
És egyetértek azokkal akik azt mondjak hogy ez a két. Hiányozni fog mert szerintem is hiányozni fog. Pont a Newcastle volt szerintem az a csapat aki ellen otthon kellett volna hozni a három pontot mert így akkor vagy Párizsból vagy bor Dortmundból kellesz hozni a pontokat. És igen szerintem is nagyon erős a Premier League, és az hogy valaki ott a negyedik helyen végezzen ahhoz nagyon jó csapatnak kell lennie, de viszont a Newcastle nincs nagyon megszokva az európai porondra és ezt tegnap látni is volt hogy azért egy kicsit félve és meghökkenve játszottak. Otthon már valószínűleg nem lesznek ennyire megijedve.
Hétvégén meg pedig remélem Krunic, Giroud, Leao pihenni fognak hogy azért az új játékosok is játszanak. Mert ahogy már azt írták előttem Chukwu-nak kell a perc hogy önmaga legyen mert veszélyesebb kell hogy legyen.
Szerintem lecserélte volna Zsirut és Leaót is a mester, csak közbe jött 2 sérülés…