Az olasz bajnokság második fordulója következik, egyben a Milan első hazai mérkőzése a San Siróban. A piros-feketék ma este a Torino ellen játszanak, Stefano Pioli izgatottan nyilatkozott a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatóján és beszélt a hazai pálya előnyéről, a Bologna elleni teljesítményről, Rafael Leaóról, Pierre Kalulu posztjáról és Davide Bartesaghiról is, valamint elárulta, hogy ki okozta számára a legnagyobb meglepetést a játékosok közül.
„Boldogsággal tölt el minket, hogy a San Siróban játszhatunk és újra pályára léphetünk a saját közönségünk előtt. Nem meglepetés, hogy ilyen sokan jelen lesznek a stadion lelátóin. Mindent meg fogunk tenni, hogy boldoggá tegyük őket. Az új igazolások boldogok és lenyűgözöttek lesznek a különleges szurkolótáborunk támogatásával. Biztos vagyok benne, hogy olyan érzelmeket fognak átélni, amelyekre biztosan sokáig emlékezni fognak.” – mondta Pioli a mérkőzést megelőzően.
A BOLOGNA ELLENI TELJESÍTMÉNYRŐL
„A legnagyobb elégedettséget a játékosok akarata jelentette. Rengeteget futottunk és habár nem olyan hatékonyan tettük meg, mint azt szerettük volna, de mindenki áldozatokat hozott a csapatért. Kicsit túl sokat engedtünk az ellenfélnek, ez igaz. Tisztában kell lennünk azzal, hogy ha jó a támadójátékunk az nem csak a támadóinkon múlik és ha nem védekezünk jól, akkor az nem csak a védők miatt van. Csapatként kell dolgoznunk annak érdekében, hogy fejlődni tudjunk. Időnként intenzíven presszingelünk és talán kevésbé vagyunk figyelmesek a saját térfelünkön.”
A TORINÓRÓL
„Tudjuk, hogy milyen problémákat tudnak okozni az ellenfélnek és tisztában vagyunk azzal is, hogy milyen hozzáállással kell játszanunk. Nagyon koncentráltak vagyunk és a lehető legtöbbet ki akarjuk hozni a hazai pálya előnyéből. A Torino mindig is megnehezítette a dolgunkat és ez egy nagyon kemény teszt lesz. Egy olyan csapattal nézünk szemben, amely az utolsó négy idegenbeli mérkőzését megnyerte. Nagyon magas szintű teljesítményt kell nyújtanunk mind a labdabirtoklás alatt, mind pedig a labda nélküli játékban. A Torino egy szervezett, fizikálisan erős és minőségi csapat, amely könnyedén a tabella első felében végezhet ebben a szezonban. A labda nélküli mozgások nagyon fontosak lesznek, mert nagyon agresszív emberfogást alkalmaznak. Mindazonáltal rendelkezünk azzal a képességgel, hogy veszélyesek legyünk az ilyen masszív ellenfelekkel szemben.”
RAFAEL LEAÓRÓL
„Rafa évről-évre fejlődik. Folyamatosan pozitív hangulattal és nagy odaadással dolgozik. A védekezésben azt szeretném látni tőle, hogy kevesebbszer fut, ami azt jelenti, hogy már előre a legjobb pozíciót foglalta el. Biztos vagyok benne, hogy ebben is fejlődni fog.”

A CSAPATRÓL
”Tetszik a csapatom, amelyet edzek. Elértünk egy jó szintet, de vitathatatlanul több időre van még szükségünk. Minden egyes mérkőzés segít, hogy jobban megismerjük egymást és fejlődjünk. Az én és a vezetőség szemszögéből nézve a 30 fős játékoskeret túl nagy. Egy olyan csapatot akarunk, amelyben minden posztra vannak legalább ketten és ha szükséges, akkor bevonhatunk néhány Primavera játékost is. Jelenleg Giroud-val, Colombóval és Okaforral a csatárposzt le van fedve. Edzőként jobban preferálnám, ha az átigazolási időszak a szezon kezdetére lezárulna és továbbra sem értem, hogy erre még miért nem találtak megoldást. Mindazonáltal egy szervezett klubban dolgozom és a vezetőség készen áll arra, hogy minden adódó lehetőséget megragadjon.”
A JÁTÉKOSOKRÓL
„Kalulu? Ő egy erős játékos és jelenleg inkább szélsőhátvédként tekintünk rá, mint lehetséges opció. Bartesaghi? Ő egy nagyon érdekes játékos. Folyamatosan velünk edz és a Primaverában lesz, ha nincs velünk. Bartesaghi lehet Theo cseréje, mint ahogy akár Florenzi vagy Calabria is. Romero? Luka nagyon jól teljesít és ő az egyik olyan játékos a csapatban, aki a leginkább meglepett engem a hozzáállásával és az intenzitásával. Reijnders? Ő egy intelligens játékos. Keményen dolgozik, rengeteget mozog és sok megoldást nyújt számunkra.”
A VÁLTOZÁSOKRÓL
„A munkám kiértékelése arra késztet, hogy új dolgokat próbáljak ki és új megoldásokat találjak a játékosaim képességeit szem előtt tartva. Minden évben megpróbálok valami újdonsággal előállni az edzéseken, valamint az egymással való kommunikáció és a motiváció terén. A megszokott rutinhoz való ragaszkodás hatására ellaposodhat a szint, ezért szeretek új helyzeteket teremteni.”
1 hozzászólás
Három pont és boldogok vagyunk. 😀