Junior Messias két év után távozik a Milanból és a mai napon orvosi vizsgálatokon vesz részt a Genoa együttesénél, miután megszületett a megállapodás.
Az olasz élvonalba frissen feljutott Genoa előrehaladott tárgyalásokat folytatott a Milan vezetőségével Messias klubváltása ügyében és létrejött a megállapodás a felek között. A játékos szintén rábólintott a transzferre. A brazil támadó létszámfelettivé vált a Rossoneri keretében és Stefano Pioli nem tartott tár igényt a következő szezonra.
Antonio Vitiello, a MilanNews főszerkesztője tényként közölte, hogy a Milan és a Genoa vezetősége megegyezett egymással Messias klubváltásáról. A 32 esztendős játékos ma orvosi vizsgálatokon vesz részt.
A megállapodás értelmében az átigazolási formula végül kölcsönüzlet lesz kötelező vásárlási joggal. Ennek megfelelően a Genoa mintegy 1,5 millió euróért veszi kölcsön Messiast egy szezonra, majd jövő nyáron kötelezően meg kell vásárolnia további 1,5 millió euróért, így az üzlet teljes költsége 3 millió euró lesz – számolt be a MilanNews és Gianluca Di Marzio, a Sky Sport Italia transzferguruja.
A transzfert megelőzően a Milannak meg kell hosszabbítania Messias 2024 nyarán lejáró szerződését további egy évvel, ez a kölcsönüzlet miatt indokolt, hiszen jövő nyáron szabadon igazolhatóvá válna. Mindez csak formalitás és a brazil futballista hamarosan 2025-ig (+ 1 év opció) szóló szerződést fog aláírni a genovai együttessel.
Az orvosi vizsgálatok ma délután lesznek Genovában, amelyet követően Messias aláírja a szerződését a klubjával.
7 hozzászólás
Mi a különbség a 1,5+1,5 milla kölcsön+kötelező vásárlás- és aközött, hogy megveszik, és két részletben fizetik ki? 😀
A neve. 😅
Mint a régi viccben, ami kb. úgy szól, hogy az influenza az a betegség, amivel ha orvoshoz fordulsz, 2 hét alatt meggyógyulsz, ha otthon kúrálod magad, 14 nap alatt.
Még azt tudom elképzelni, hogy valamiféle könyvelèsi trükk van a háttérben, amiért így csinálták. Lehet, hogy így még nem ehhez az évhez, hanem 2024-hez számítódna az 1,5 + 1,5 millió, míg amennyiben most megveszik, de csak jövőre fizetnék ki a teljes vételárat, azt már most valahogyan meg kellene jeleníteni a könyvekben. Szerintem ez inkább a Genoa felé valamiféle gesztus…
Én is a könyvelésre tippelek. A Genoa régebben is a kölcsönüzletek nagy mestere volt. Tudják ők mit csinálnak.
nem tudom miert ilyen alacsonyak ezek az osszegek. Vagy csak tudjak, hogy a Milan nagyon szabadulna toluk. Vranckx-ot 2mert vette kolcson a Milan. Es most 12ert akarjak eladni a Burnleynek. Ehhez kepest Salemakiert 10et se ker a Milan vagy Adliert. Es Messias meg 3m. Ok, hogy idosebb de azert rugott golt.
Lehet Moncadaek talalnak valakit 2mert 🙂 Ma olvastam, hogy 2020ban ajanlotta Maldininek Caicedot aki akkor 2m ert. 1 evvel kesobb megvette a Brighton 5m es most 120ert cserel klubot.
Caicedo meg Enzo Fernandes 2 olyan ajanlas volt ami 10szerezett rovid ido alatt.
Remeljuk most is talal ilyen arcokat.
Így van, az a pali számunkra a legnagyobb kincs. Én nagyon bízom benne, hogy talál ilyen játékosokat, és nem hagyunk ki még egy olyan ziccert, mint Caicedo v Enzo. Azért abba a 2016-17 és Monacóban is elég jó játékosokat hozatott, akiknek nagyrésze már klasszis.
És már hivatalos is. Köszi mindent Messiás! <3