Divock Origi nem vett részt a csapattal az Egyesült Államokban szervezett turnén, azonban a következő felkészülési mérkőzéseken lehetőséget kaphat Stefano Piolitól.
Origi egyike volt annak a hat játékosnak, akit Pioli nem nevezett az amerikai turnéra utazó keretbe, ugyanis nem számol velük a 2023/2024-es szezonban. Így Origi nem vett részt a Real Madrid, a Juventus és az FC Barcelona elleni felkészülési mérkőzéseken és Milanellóban folytatta az edzéseket a többi kegyvesztett csapattársával együtt.
A La Gazzetta dello Sport információi szerint Origi visszatér a Milan keretébe és Pioli készen áll némi játéklehetőséget adni neki a soron következő felkészülési meccseken. Ettől függetlenül Origi továbbra is átigazolási listán szerepel és nagy valószínűséggel távozni fog a nyáron, viszont Pioli a szezonrajtot megelőzően még egy lehetőséget adhat a belga csatárnak a Monza, a Trento és a Novara elleni mérkőzéseken.
A Gazzetta szerint Origi eddig minden beérkező ajánlatot visszautasított, pedig Szaúd-Arábiából, Törökországból és Németországból is volt ajánlata. A Premier League-ben szereplő West Ham továbbra is versenyben van a 28 esztendős csatár megszerzéséért, különösen Gianluca Scamacca távozása után, aki csatlakozni fog az Atalantához.
Könnyen elképzelhető, hogy Pioli megpróbálja játékba hozni Origit, hogy felkeltsék más klubok figyelmét és vonzzák az esetleges új vevőket a nyári mercato alatt.
11 hozzászólás
Na itt a várva várt „új” csatár. 🤣
Az az igazság, hogy ő nem egy rossz támadó szerintem. Én lehet hogy adnék neki még egy évet… ha nem lesz jó télen lehetne hozni egy támadót.
Sok mindentől függ a dolog szerintem. Azért, ha a WH elvinné 8-10 körül és kiesne a bérköltsége (ami az egyik legmagasabb a csapatban) az jól jönne a további erősítések miatt. BH és KH a csatár helyzettől függetlenül is kelleni fog, amit az eladása kb fedezne is. Persze az is előfordulhat, hogy a nyakunkon marad és sikerül magát felepítenie, de erre nagyon minimális esélyt látok.
Remélem az ilyen igazolások mostmár elkerülik a csapatot. Én tavaly sem láttam benne semmit, a fizetése is az egekbe amit jobb játékosoknak is lehetett volna adni (khm Dybala például). Annyi talán jó benne, hogy ingyen jött így bármennyiért adjuk el könyvelésben 100% nyereség, és a bére is felszabadul.
Szerintem meg nagy valószínűséggel maradni fog.
Szerintem is…és 18 góllal zárja a szezont….👌👌
Na miatta én sem fogok a kardomba dőlni. Nagyon látszik, hogy jó játékos, tavaly sokszor hiányzott neki 1-2 centi, volt peche is, meg kicsit tán túlságosan akart is, fene tudja.. Szerintem is 8-10 köré tudna jutni akár csereként is, bár centerként ketten lesznek előtte, de mindkét szélen bevethető mellé.
Magyarul egyenlőre a kutyának sem kell?!
magyarul egyelőre
Elolvastad a cikket?
“ A Gazzetta szerint Origi eddig minden beérkező ajánlatot visszautasított, pedig Szaúd-Arábiából, Törökországból és Németországból is volt ajánlata. ”
Volt ajánlat, csak olyan helyről, ahová való és ő gondolom többre tartja magát. Vagy a managere akar belőle több pénzt. Közben nem látják a fától az erdőt: csatárként az utóbbi 4 évben 71 meccsen 9 gól. Ezt a szintet kb. Böde is hozná 36 évesen :):):)