Rafael Leao elmondása szerint fontos teszt volt számukra, hogy ilyen kaliberű csapatok ellen lépjenek pályára a nyári előszezonban, mint az FC Barcelona. A portugál támadó kitért a játékra, a kapott gólra és a csapatkapitányi karszalag viselésére is.
„Egy nagyszerű csapat ellen játszottunk, amely nagyon jól tudja birtokolni a labdát. Kihívást jelentett, hogy elvegyük tőlük a labdát, de szilárdak maradtunk egészen a mérkőzés végéig. Sajnos kaptunk egy gólt. Maignan egy nagyszerű kapus, de így is elkerülhetetlen volt. Olyan kvalitású játékosaik vannak, akik ilyen gólokat tudnak szerezni. Összességében úgy gondolom, hogy a csapat jól teljesített és megvoltak a helyzeteink, de nem sikerült gólt szereznünk. Ettől még egy jó teszt volt számunkra ez a mérkőzés egy erős csapat ellen. Azon dolgozunk, hogy jól felkészüljünk a soron következő szezonra.” – mondta Leao a Barcelona elleni 1-0-s vereséget követően.
„Erős csapat vagyunk, az új igazolások növelték a csapat szintjét. A klub részéről jó döntés volt nevezni erre a felkészülési tornára, hiszen fontos ilyen kaliberű csapatok ellen játszani és ez segít abban, hogy felépítsük az erőnlétünket. A csapat kezd formába lendülni.”
A 80. percben Theo Hernández elhagyta a pályát és Leao karjára került a caspatkapitányi karszalag. Ez volt az első alkalom, hogy a portugál válogatott támadó viselte a CSK-szalagot.
„Theo Hernández lecserélésekor azonnal azt mondtam neki: »Add nekem a kapitányi karszalagot, viselnem kell.« Számos alkalommal szerettem volna viselni a karszalagot tétmérkőzésen, Négy éve vagyok itt és boldog vagyok, hogy felvehettem, ez nagy örömmel tölt el.”

„Előfordulnak olyan mérkőzések, amikor kevesebbet birtokoljuk a labdát, ezért amikor megkapom a labdát, nagyon jó összjátékra van szükség, hogy gólt szerezzek vagy gólpasszt adjak. Más mérkőzéseken általában mindig játékban vagyok, amikor többet van nálunk a labda. Vannak olyan meccsek is, amikor az ellenfeleink mélyebben védekeznek és több időt adnak, miközben nálunk van a labda. Ezúttal a Barcelona ellen játszottunk és nagy munka volt folyamatosan presszingelni. Időnként sok idő telt el, amíg labdába tudtam érni, de az a legfontosabb, hogy amint megkapom a labdát, a játékommal segítenem kell a csapatot.”
„Az edző azt mondta, hogy következetesebbnek kell lennünk. Ahogy mondtam, vannak olyan mérkőzések, amikor kevesebbet van nálunk a labda és a játék irányítása. Ilyenkor ki kell várni a megfelelő pillanatot, hogy megnyomjuk. megszerezzük a labdát, ellentámadást vezessünk és veszélyt teremtsünk az ellenfél számára.”
„Magas szintre kell eljutnunk. A klub jó igazolásokat hajtott végre. Alig várom, hogy elkezdődjön a szezon és a céljainkért küzdjünk. Úgy gondolom, hogy még 2 vagy 3 játékos csatlakozik hozzánk és kész lesz a csapatunk.”