Rafael Leao, a Milan támadója beszélt a 10-es mezszám viselésének jelentőségéről, az új igazolásokról, az öltözőbeli szerepéről, Zlatan Ibrahimovic üzenetéről, valamint Paolo Maldini kirúgásáról és Sandro Tonali eladásáról is. A portugál válogatott támadó kiemelte, hogy a szerződésének meghosszabbítása a Milan iránti szeretetének bizonyítéka volt és elárulta, hogy mit tetováltatna magára a bajnoki cím esetén.
„Boldog vagyok, hogy egy ilyen nagy jelentőséggel bíró klub mezét viselhetem, mint a Milan, de még jobb lesz a 10-es mezszámban pályára lépni a San Siróban. Büszke vagyok arra, hogy én vagyok a Milan 10-ese. Tetszett a hetes mezszám is, de ez Yacine Adlié. Nem tudtam, hogy Brahim távozni fog-e, ő a barátom és amikor meghallottam, hogy visszatér Madridba, beszéltem a klubbal és megkérdeztem, hogy viselhetem-e a 10-es számot. Köszönettel tartozom nekik a bizalmuk miatt.” – mondta Leao.
„Még csak most tértem vissza és nem vagyok 100 százalékos formában. Edzésben vagyunk és rengeteget futunk, hogy a lehető legjobb formában legyünk a bajnokság kezdetére és rögtön nagyon jól kezdjük a szezont. Tisztában vagyok a képességeimmel és tudom, hogy mire vagyok képes. Igyekszem minden alkalommal meghatározó játékos lenni és fejlődni akarok minden mérkőzésen, amelyen pályára lépek.”
„Az új igazolások jól beilleszkedtek és mindig nyugodt a légkör a csapatban. Keményen dolgoznak és az első hét jól alakult. Nagyon erős csapatunk van. Négy éve vagyok itt a Milanban és amikor megérkeztem, voltak olyan játékosok, akik figyeltek rám és segítettek, most ugyanezt teszem az új érkezőkkel. Segítem őket mindenben, amiben csak tudom, mert a Milan egy történelmi és hatalmas klub és időnként nem könnyű egy játékos számára egyből bizonyítani a képességeit. Ezért törekedek arra, hogy segítsek a fiatalabb játékosoknak. Először mindig igyekszem a pályán kívül jó kapcsolatot kialakítani és aztán megtalálni az összhangot a pályán. Így sokkal könnyebb jól teljesíteni együtt a pályán. Az új igazolások közül mindenki erős játékos és örülök, hogy velük játszhatok. Mindannyian minőségi játékosok. Pulisic nagyon jó az egy az egy elleni párharcokban, erős játékos és a különbséget jelentheti a jobb és a bal szélen is. Loftus-Cheek nagyon erős és jól tudja felvinni a labdát. Ő az a játékos, aki hátulról fogja támogatni a csapatot. Nincs még egy hozzá hasonló játékos a Serie A-ban. Reijnders nagyon ügyes a pontrúgásoknál. Jó rúgótechnikája van és erős a passzjátékban. Fontos, hogy a középső középpályásaink által jól járassuk a labdát a pályán.”
„Alapvetően nem olyan személy vagyok, aki sokat beszél, de most megpróbálok egy kicsivel többet kommunikálni és referencia ponttá válni a csapatban a többiek számára. Vannak nálam fontosabb játékosok az öltözőben, akiknek jobban megvan ez a képességük, hogy az egész csapathoz szóljanak.”
„Ibrahimovic? Üzenetet küldött az egész csapatnak és azt mondta, hogy messziről támogat minket, mert ő egy közülünk és remélem, hogy hamarosan újra látom őt.”
„A szerződésem meghosszabbítása a szeretetem jele volt a Milan felé. A döntést már korábban meghoztam, sokat gondolkodtam rajta és csak idő kérdése volt. Az aláírás előtt be akartam jutni a Bajnokok Ligája-döntőbe, de ez sajnos nem sikerült. Talán a mai futballban nem lehetséges egy életen át ugyanabban a mezben játszani. Öt évre szóló szerződést írtam alá, ami azt jelenti, hogy itt akarok maradni. Nagyszerű és nagy jelentőséggel bíró projekt van kialakulóban. A szerződés aláírása előtt rájöttem arra, hogy még jobb játékossá válhatok itt a Milanban és elérhetem a céljaimat, hogy magasba emeljek néhány fontos trófeát. Már megnyertem a Scudettót és most a Bajnokok Ligája az, ami hiányzik. Ez egy olyan trófea, amelyet mindenki meg akar nyerni. de nagyon nehéz feladat.”
„Scudetto? Nem lesz könnyű a szezon. Legutóbb a Napoli nyert, de számos csapat van, amely erős és megnyerheti a bajnokságot. 38 mérkőzés van, ki kell menni a pályára és nyerni. Nem szabad pontokat veszíteni. Sok erős csapat van Olaszországban és számos együttes jól teljesített Európában is, ami azt mutatja, a Serie A igazán versenyképes.”
„Összességében ez egy pozitív szezon volt számomra, mert továbbra is sikerült megmutatnom, hogy mire vagyok képes. Az új szezonban nyernünk kell egy trófeát.”
„Gullit? Láttam róla számos videót, nagyon gyors volt a pályán és erős volt az egy az egy elleni párharcokban. Nem hasonlíthatom magam egy ilyen játékoshoz, mert még sok dolgot kell véghez vinnem, hogy elérjem az ő szintjét.”
„Maldini búcsúja? Meglepetésként ért. Azért is jöttem a Milanba, mert Maldini hívott. Nagyon fontos személy számomra, sokat segített a pályán és azon kívül is, de a klub hozott egy döntést. Talán a jövőben még találkozni fogunk. Tonali eladása? Nem számítottam a távozására, de a klub így döntött. Nem volt egyszerű, hiszen Sandro egy Milanista és nagy szerepe volt a 2022-es Scudettóban. A legjobbakat kívánom neki.”
„Három évvel ezelőtt tudatosult bennem, hogy a sérülések elkerülése érdekében dolgoznom kell a testalkatomon. Ez fontos. A személyi edzőm velem volt a nyáron és velem jött Portugáliába és Milánóba is. Még nem vagyok csúcsformában, de rengeteg futóedzést végzünk, hogy készen álljak a szezonra.”
Leaót arról kérdezték, hogy gondolkodott-e már az apaságon és arra is kitért, hogy mit szeretne a következő tetoválásának.
„Igen, hamarosan szeretnék apa lenni, bár ezt még nem véstem a fejembe. El fog jönni a megfelelő idő. A legújabb tetoválásom a bal csuklómon van, a legjobb barátom és az unokaöcsém nevével, valamint egy végtelen jellel. Azon gondolkodom, hogy ha megnyerjük a Scudettót, akkor lehet, hogy magamra tetováltatom a két csillagot a klub címeréről.”
1 hozzászólás
‘de még jobb lesz a 10-es mezszámban pályára lépni a San Siróban’
Remélem erre tényleg sor fog kerülni, mert ha netalántán mégis bekövetkezne Mbappé idei klubváltása, az még érdekes folyamatokat indíthat el.