A várakozások szerint Stefano Pioli négy új igazolásnak is a kezdőcsapatban fog bizalmat szavazni az előszezon első mérkőzésén.
A Milan ma délután 17:00 kezdettel az olasz harmadosztályba frissen feljutott Lumezzane együttesét fogadja a milanellói sportközpontban egy edzőmérkőzés keretein belül a 2023/2024-es felkészülési időszak első megmérettetésén. A piros-feketék ezzel a meccsel hangolnak az amerikai turnéra.
A MilanNews információi szerint Pioli a 4-3-3-as formációban fogja pályára küldeni a csapatot a Lumezzane ellen és várhatóan négy új igazolás is ott lesz a kezdőcsapatban.
A kapuban Marco Sportiello fog kezdeni, továbbá jobbhátvédként Davide Calabria, míg balhátvédként Alessandro Florenzi játszhat. A két középhátvéd minden bizonnyal Matteo Gabbia és Fikayo Tomori lesz. A középpályán Ruben Loftus-Cheek mellett Rade Krunic és Tommaso Pobega szerepelhet.
A támadó-szekció jobb oldalán Luka Romero juthat lehetőséghez, míg a bal szélső támadó vélhetően Christian Pulisic lesz. Csatárposzton Lorenzo Colombo fog kezdeni.
A MILAN VÁRHATÓ KEZDŐJE:
Sportiello
Calabria, Gabbia, Tomori, Florenzi
Loftus-Cheek, Krunic, Pobega
Romero, Colombo, Pulisic.
Az összecsapás 17:00-kor kezdődik és a DAZN, a Milan TV és a Sky Sport élőben közvetíti. Forza Milan!
17 hozzászólás
Na és már kezdődik is….Pulisic a baloldalon….
Miért te hova tennéd, ha Romero is jobb szélső?
Hova tenném? Főleg oda ahol számítok rá és ahol fogom használni majd. Ha jól tudom jobb szélső az fő posztja és mi meg még mint irányítónak is számoltunk vele. Új csapat, új bajnokság, új környezet, új csapattársak, tehát szokja azonnal azt a posztot ahol játszani fog. És sokan itt CDK-nal azt kritizálták hogy nem a megszokott posztján játszott azért nem tudott bizonyítani (mondjuk rá nálam ő azt sem tudta bizonyítani hogy tud focizni)….
Ez egyelőre meg nem erősített infó, azt sem tudjuk biztosan hogyan fogunk felállni, de úgy néz ki dobjuk a 4-2-3-1-et és 4-3-3-ban nincs irányító poszt, úgyhogy Pulinak marad a 2 szél. 🙂
A nagyágyúkról tudja, milyen jók (pl. Leao), így nyilván őket még nem akarja berakni, de a helyükre mégiscsak kell valaki. Így meg két új szerzemény is játszhat egyszerre, a mozgását, minőségét fel lehet mérni kicsit idegen poszton is. Ráadásul Pulisic jobblábas, így han me hóttbéna, akkor azért egész jól kéne alkalmazkodnia is 1-2 meccsre. Plusz róla azért tudjuk, hogy nem rossz, Romerot sokkal inkább fel kell mérni, és az úgy igazságos, ha a saját posztján megy, ráadásul ő tényleges ballábas tükörszélső. nehezebb lenne neki átállni.
Ennél logikusabb kezdőt egy edzőmeccsen kb esélytelen lenne kitenni szerintem.
És az sem mellékes, hogy alig értek még csak vissza a szabadságukról.
En szivesebben neznem Chaka Traoret meg mit tud egy ilyen meccsen mint Pulisicot egy olyan poszton ahol nem fog jatszani.
De batran betehetne egy mas formacioban is vagy csak egy felidore a jobb oldalra…
Chaka nem ballábas? Mert akkor leginkább Romero helyett pöröghetne és valószínű kap is úgy 30 percet.
A legnagyobbjaink majd Amerikába kellenek. Ilyen ellenfél ellen ez teljesen reális kezdő. Többen megmutathatják mire képesek.
Azért remélem nem fogunk hátradőlni az egész felkészülési időszakban. Nem kell még 1 ZTE elleni le💩om hozzáállás
Sokan akarnak bizonyítani (Pulisic, LFC, Romero, Colombo) nem hiszem, hogy félvállról vennék a meccset. 🙂
Úgy legyen. Már nagyon várom, hogy megnézhessem ki mit tud.
Most komolyan azon lázong mindenki, hogy egy jobblábas „szélső” miért kezd a bal oldalon, míg a ballábas a jobb szélen? Igen Pulisicre is ráaggatták a jobbszélső posztot, de véleményem szerint nem sokkal vagyunk előbbre ha ott szerepel. Nem tudom miért épp most akarunk taktikát váltani (talán mert egyáltalán nincs igazi védekező középpályás már a keretben) de gondolom a 4-3-3 is tükör-szélsőkkel működne igazán jól. Mondjuk az is lehet 4-3-2-1 lesz igazából a támadóhoz közelebb játszó támadó középpályásokkal. De majd kiforrja magát.
Se normális védekező, se normális támadóközéppályásaink sincsenek, ezért lesz jó a 4-3-3. Box-to-box középpályásokkal van tele a keret (Pobega, Krunic, Bennacer, LFC, Reijnders és még Musah is, ha jön).
Pulisicre pedig nem ráaggatták a jobbszélső posztot, hanem konrétan ő maga is annak vallja magát. 😀
Amúgy a legtöbb meccset ott játszotta a TM szerint. Ez tény és való. 107 meccs, viszont a gólszerzésben messze ez volt a leggyengébb posztja. 11gól mellett azért a 25 gólpassz szép! Valószínű jól adott be, vagy sok volt a pont rúgás. Nem tudom…
Balszélen 80 meccsen 22 gól 12 gólpassz, míg irányítóként 61 meccs 17 gól 16 gólpassz.
Szóval továbbra is tartom, hogy ő nem jobbszélső! Csak ott erőltették eddig is. Cáfoljon rám.
Nyilvánvaló, hogy az a leggyengébb a gólok tekintetében, mivel támogató szélsőt játszik jobb oldalt és azért is azt preferálja jobban, mert rohadt jó beadásai vannak, míg baloldalt tükör szélsőt játszik, ahol jobban kijön az ereje a párharcokban, ezért fordulnak meg az arányok szinte pontosan a mutatóiban. A csávó a csatáron kívül mindenhol jó a támadóharmadban, de Leao ott van baloldalon, jobb szélsőnk nincs, 4-3-3-ban nincs irányító, akkor mégis hol játszatnád? Mert padoztatni nem érné meg. A mai meccsen is látszott a mozgásán, hogy ő nem az a 20 milliós kategória, hiába csak egy felkészülési meccs volt.
Első edzőmeccs és az alap kezdőcsapat 80 százaléka most tért vissza nyaralásából, nem kell eret vágni vagy túl nagy jelentőséget tulajdonítani ennek a meccsnek. Kíváncsi leszek, hogyan mozognak az új fiúk, plusz Colombo, Chaka Traoré.