Tonalit sokkolta a Milan vezetőségének döntése

A Milan szurkolói – elolvasva az összes tonalis hírhez írt hozzászólást – alapvetően emocionálisan közelítenek Tonali eladásához, és csak másodsorban úgy, hogy szakmailag-pénzügyileg jó ötlet volt-e őt eladni.

Előrebocsátom, hogy sosem hatott meg, amikor egy-egy játékost mellett az alapján érveltek a szurkolók, hogy „mert olasz”… A Berlusconi-korszak, de tkp. a Milan története is jobbára a légiósokról szólt. Természetesen minden nagy sikerkorszakban voltak olaszok a csapatban, igazi legendák, de úgy gondolom, átlagban minden egyes milanos olasz legendára legalább kettő külföldi jut(ott)… Tonali Milanban létének a BL szempontjából volt (lett volna) jelentősége, így most nem lett könnyebb a Milan helyzete.

Olvastam Tonaliról igencsak megkérdőjelezhető dolgokat. Volt, aki Shevchenkóhoz, Maldinihez meg Kakához hasonlította, ez azért igen durva túlzás… Az is, hogy Tonali az új Pirlo… Nekem az is meghökkentő volt, hogy a Maignan, Theo Hernandez, Tonali, Leao négyes lenne az az alap, amire a jövő Milanját építeni kellett volna. Három világklasszisról van szó – de Tonali a kakukktojás. Viszont egy szimpatikus valaki, akit nagyon lehet kedvelni. És alapvetően a legtöbb szurkolónak éppen ez a legnagyobb problémája – lehet, hogy joggal – ezzel az eladással. Hogy a legtöbben Tonali mentalitású játékosokat szeretnének látni a Milanban, aki mindent megtesz a klubért, még akkor is, ha nem ő a zseni a csapatban. Ezért volt sokak kedvence Gattuso, sokkal inkább, mint a nála tízszer jobb futballista Pirlo. Mert kicsit Tonali is ilyen mi kutyánk kölyke, aki valamit visszahozott a régi, már-már eltűntnek hitt korokból a megalkuvás nélküli játékával… Ugyanakkor a véleményemet ez nem befolyásolta az eladásával kapcsolatban, mert én a játéka alapján ítéltem őt meg.

A 80 millió euró hatalmas összeg. Akárkiért, ráadásul a Milan szintjén ez rekord. Tonali teljesítményével – nyilván a Milanban töltött 3 évét tekintve – nem igazán vagyok elégedett. Az első éve borzasztó volt, a második remek, a mostanival viszont a 2+7-es mutatója ellenére nem voltam kibékülve. Tonali hajtása, küzdeni tudása, azaz az akarati dolgok teljesen rendben voltak és vannak. A labdaszerzési mutatóiba sem nagyon lehet belekötni, ugyanakkor egyfajta Montolivo szindrómát látok-láttam az esetében. Tonali előrejátékában a gólpasszok alapvetően nem voltak benne. Egész egyszerűen passzkészségben teljesen átlagos játékosnak tűnik, a 75%-os passzmutatójával a Serie A alsó harmadában volt az elmúlt szezonban (ez azt jelenti, hogy minden negyedik passza rossz volt, ami alapján nem csodálkozom, hogy Mancininél nem fér be még ebbe a nem túl acélos olasz válogatottba sem). Ezen a 80 millió eurón egy kicsit meg is lepődtem. Ha ez az ajánlat tavaly fut be, akkor logikusnak tartom, de ez a szezonja nem volt az igazi…

A pótlásával kapcsolatos kérdés nyilván a legérdekesebb, azaz mi lesz az érte kapott összeggel. Én úgy gondolom, az a poszt, amelyen őt játszatta Pioli, illetve az a feladatkör, amit kért tőle, egy olyan, amelyre lehet megfelelő játékost – pótlást – találni. Tehát nem arról van szó, mint Theo Hernandez esetében, akihez fogható balhátvédünk Maldini óta nem volt, és akinek a posztján vagy 20 játékost kipróbáltunk… Úgy gondolom tehát, hogy Tonali mint futballista pótolható, így nincs világvége hangulatom. A kérdés, hogy a Milan kit akar a helyére rakni. A felmerült nevek nem rosszak, SMS-ban vagy Frattesiben is lehet fantázia. A szerbbel úgy gondolom, előre is tudnánk lépni.

Ami miatt viszont nem vagyok feldobva, az az, amit az írás elején érintettem, miszerint Tonali egy csupaszív játékos, ilyen típusra pedig minden csapatnak szüksége lenne, ezt a bánásmódot pedig nem érdemelte meg. Ambrosini jut róla eszembe, aki bár nem volt egy penge játékos, de mindent megtett volna a Milanért. Tonali is ilyen. Úgy gondolom, hogy bár ez az egész üzlet, és bizonyos nagyobb célok elérése érdekében ki lehet mondani, hogy senki sem érinthetetlen, „ez így ebben a formában” akkor sem lenne örömteli hír, ha 200 milliót ad Tonaliért a Newcastle. (Egyébként meg vagyunk lepve, hogy a Szarkák lopnak?!) Azt nem érdemelte volna meg Tonali, hogy ne adják el, mert ilyen nem létezik. Azt viszont, hogy erre hogyan került sor, az egyenesen undorító volt a – a Milan részéről… Ez ugyanaz, mint a Maldini-menesztés. Ezt is lehetett volna sokkal de sokkal elegánsabban is intézni. Nem sikerült vagy nem akarták? Ki tudja. Még abban sem vagyok biztos, hogy ezt – vagy a Newcastle vagy maga a Milan – nem szándékosan úgy időzítették, hogy Tonali már máshol legyen, azaz tkp. az ügynöke meg a Milan „legyen kénytelen” tárgyalni az „angolokkal”… Tonalit nem feltétlenül azzal alázták meg, hogy el akarták adni, hanem azzal, AHOGYAN. Sunyi módon, a háta mögött, nyomást gyakorolva rá. A saját klubja presszionálta, hogy bólintson rá a váltásra, pedig előtte volt egy hír, hogy akkor tárgyal a klub, ha Tonali váltani akar… A kluboknak első körben egymással kell egyeztetniük. Az eladási szándékot tükrözi, ha a megkeresett klub a játékoshoz irányítja a megkereső klubot. Ez a zöld jelzés. Ha a megkeresett klub elzárkózik a transzfertől, akkor itt a vége a sztorinak. Ha nem, akkor jön az, amit a Milan szokott csinálni, hogy a játékossal megegyezik a személyes feltételekben, ezzel nyomást gyakorolva az eladóra, hogy nyomott áron adja el a játékost, aki menni akar… Tonali egyébként maradhatott volna, szerződés kötötte a Milanhoz, de egy önérzetes valaki, mint ő, ezt követően jópofizott volna Moncadával meg Furlanival? Egy ilyen személyekből álló klubnál egy ilyen húzás után nem tudom, hányan maradnának… Párhuzamba állítható ez a dolog Donnarumma távozásával, mármint a tekintetben, hogy ott sem azzal volt probléma, hogy a kapus távozott, hanem azzal, ahogyan ezt tette. Itt pedig nem annyira az eladás a problémás, hanem annak mikéntje. A szurkolóknak mindenesetre megmarad az illúzió (vagy a remény), hogy ha teljes mértékben Tonalin múlik a dolog, és nem hozzák ilyen helyzetbe, akkor maradt volna…

Csak mellékesen kapcsolódik ide, de Leao kapcsán még Maldini menesztésekor írtam, hogy ennek ismeretében nem vagyok teljesen biztos abban, hogy a portugál maradni is fog… Miután Theo Hernandezzel kapcsolatban is jönni fognak a hírek, ez a Tonali-eladás lavinát indíthat el. Ha Theo is eligazolna, abban az esetben – ha a kulcsjátékosok úgy látják, hogy a Milan nem erősödik megfelelően – benyújthatják a távozási igényüket. És akkor hiába hosszabbított Leao, ő sem lesz érinthetetlen. Sőt…

_________________________

Tonali eladása kapcsán néhány megjegyzésem lenne a Maldini-menesztéshez is.

Maldinivel kapcsolatban korábban nagyon jól érvelt egy talán „Zsolti” nevű szurkolótárs, aki Maldini menesztését elsősorban abban látta, hogy pénzügyileg – hogy finoman fogalmazzak – nem volt túl nagy összhang az eladási és a kiadási oldalt tekintve. Majdnem 180 millió eurós mínusz volt a mérleg, azaz Maldinivel szemben az volt a „vád”, hogy nem tudott eladni… A számok nem hazudnak. Ugyanakkor Maldini megítélése szerintem összetettebb kérdés.

Ami a Maldini által véghez vitt igazolásokat illeti, ez nem annyira fekete-fehér. Mert felmerül néhány további „probléma” is. A kiszemelteket Moncadának (is) köszönhetjük. Ha bevált a játékos, akkor Moncadáé az érdem, mert felfedezte, és Maldininek „csak” le kellett igazolnia, vagy Maldini keze is benne van a feltérképezésben? Vagy Piolié-e az érdem, mert megtalálta a helyét? Ha valaki nem vált be, akkor kit kell okolni? Moncadát, Maldinit vagy esetleg Piolit? Összetett a kérdés, de talán ez is mutatja, hogy ilyen téren sem feltétlenül lehet kipécézni valakit.

Ami a játékosok eladásának problematikáját illeti… Maldini kapcsán – a RedBird vonatkozásában – úgy gondolom, az elmúlt 1 évet korrekt vizsgálni. Az Elliott ekkor adta át ténylegesen a stafétát a RedBirdnek. A 2022-es nyár eléggé kaotikus volt, nem lehet(ett) tudni, hogy a mercatót ténylegesen ki finanszírozta: még az Elliott vagy már a RedBird. Mindenesetre számomra elképzelhetetlennek tűnik, hogy az igazolásokba a RedBirdnek semmiféle beleszólása ne lett volna. Az elmúlt 1 évben nagyjából 50 millió euró volt elkülönítve erősítésekre. Ez alapvetően kis összeg, de relatíve nagy, a Milan értékének kb. 5%-a. Ez az összeg vélelmezhetően lehetett volna nagyobb, amennyiben az eladásokból sikerül bevételeket generálni.

Ugyanakkor az eladások kapcsán sem egyértelmű a helyzet. A Milan, mint a többi csapat is, a jó játékosokat meg szeretné tartani, persze minél alacsonyabb költségek árán. Amennyiben lehetséges a csere, akkor a terv, hogy minél nagyobb áron értékesíteni kell az illetőt, és helyette hasonló, de olcsóbb játékos(oka)t szerezni. A Milannál ez egy logikus opció lett volna. Az elmúlt években történt számos „eladási passzivitás” következtében egy sor játékos maradt a szerződése lejártáig. A Milan már nem kérhetett értük pénzt, így ingyen távoztak. Ez legalább 150 millió eurót hozott volna a Milan számára: Calhanoglu, Donnarumma, Romagnoli, Kessie… Hasonló összeg, mint amennyivel többet költött a Milan az eladásaihoz képest az elmúlt években. Maldini menesztése többek között ezzel magyarázható. Két dolgot azonban mindenképpen ki kell emelni, ami miatt a RedBird döntése csak ezzel – véleményem szerint – mégsem indokolható. Az egyik, hogy a RedBird korrekt lenne-e akkor, ha Maldini menesztése kapcsán a korábbi – tehát Elliott-érában történt – ingyenes elengedéseket hozná fel indokként? Véleményem szerint nem. Az Elliott lapátra tehette volna Maldinit mondjuk tavaly vagy tavaly előtt, mondván, egy sor klasszis távozott ingyen, ez így nem megy. A RedBird viszont egy olyan történésért vonta volna felelősségre Maldinit, aminek a kijavítására tkp. nem volt módja. A RedBird figyelmeztette-e Maldinit arra tavaly, hogy ha nem értékesít játékosokat, akkor nem lesz több forrása költeni? Nem lehetünk benne biztosak. A logikus és rideg üzletemberek közösségét feltételező RedBird például annyira profi volt, hogy 2023 telén, január végéhez közeledve(!) tisztázták Maldinivel, hogy az 50 millió euró a nyári és a téli mercatóra EGYÜTTESEN volt elkülönítve. Ha Maldini ezt tudta, logikátlan volt, hogy télen tárgyalgatni kezdett játékosokkal. Ha nem tudta, hogy nem tárgyalhat, akkor ez hogyan történhetett meg? Semmiképpen sem profi mentalitásra vagy szervezésre vall, amit ott a Milan leművelt. A második dolog, ami Maldini védelmében elmondható, hogy említett játékosok mindegyikével – még Romagnolival is talán – tárgyaltak Maldiniék a hosszabbításról. Volt, akinél már vagy másfél évvel korábban megkezdődött a puhatolózás, kétlem, hogy úgy, hogy erről a legfelsőbb vezetőség ne tudott volna. Voltak, akik talán nem kértek volna annyival többet, de a Milan nem akarta megadni nekik az emelést. Feltételezem, ezeket az összegeket (a hosszabbítás fejében a fizetéseket) nem Maldiniék találták ki, hanem a vezetőség. Volt, aki nem fogadta el, többet akart, bár nem sokkal (Calhanoglu), volt, aki könnyek között nekiállt hazudozni (a szurkolóknak is), hogy ő mennyire maradni akar, majd kijelentette, hogy menni akar (Donnarumma), és volt, aki ugyancsak kijelentette, hogy nem rajta múlik a hosszabbítás, azzal hitegette a szurkolókat, hogy aláírja a szerződést, ehhez képest minden Milan-ajánlatra újabb és újabb igényekkel állt elő (ő vagy az ügynöke), hogy végül kijelentse, neki a Barcelona az álma, és aláírt egy hasonló összegért, mint amekkorát a Milan kínált neki. Emlékeim szerint valamennyi játékos eligazolhatott volna korábban. Ugyanakkor a Milan tárgyalni kezdett velük. A játékosok sokkal vonzóbb célpontokká válnak, ha nem kell értük fizetni, a játékosok pedig erre rájöttek. A kérdés az, hogy amennyiben a Milan tulajdonosainak az fájt, hogy a Milan hiánnyal zárt, és nem sikerült pénzt beszedni eladásokból, miért nem jelentették ki kerek perec, hogy akkor el kell adni X-et vagy Y-t? Onnantól kezdve ugyanis, ha valakivel leülnek tárgyalni a hosszabbításról, az azt jelenti, hogy a játékos kulcspozícióba kerül, ha tudja, hogy a szerződéséből csak 1 év van hátra. Lassan ott tartunk, hogy már 2 évvel korábban érdemes tárgyalni, mert az utolsó évbe lépve már gondok adódhatnak, lásd Leao esetét. Ugyanakkor számos példa volt arra, hogy 1 évvel a szerződés lejárta előtt is szép pénzért lehetett értékesíteni játékosokat… Megjegyzem, az említett játékosokért többször érkeztek ajánlatok, de a Milan vagy relatíve magas összeget kért értük, vagy kijelentette, hogy az illető nem eladó. Ez tehát egy újabb probléma. A Milan kapott ajánlatot Leaóért, Donnarummáért is. E két játékosért 130-140 millió eurót kaphatott volna a Milan, de a klub (tehát nem Maldini) kijelentette, hogy pl. Leao nem eladó… A Milan jelentette ki, illetve rajta keresztül Maldini vagy Massara. Akkor tehát, amikor bevételkiesésről beszélünk, ezt nem lehet leegyszerűsíteni arra, hogy Maldini nem tud eladni. Kétlem, hogy Maldininek ne lehetett volna azt mondani, hogy a kiadási összeg azon (is) múlik, hogy hogyan ad el játékosokat. Hozzátenném, lehetett volna azt kommunikálni – finoman -, hogy pl. „az igazgatókkal a klub pénzügyi stabilitását nem láttuk biztosítottnak”. Ők értik, mire gondolnak, a szurkolók meg szépen elvitázgattak volna róla, mindenesetre elegánsabb lett volna, mint az, amit mondtak. És semmiképpen sem tűnt elegánsnak – hogy úgy mondjam, egyenesen bunkóság volt – az a Scarioni-féle nyilatkozat, hogy már nem nagyon van szüksége a Milannak Maldinire.

_______________________

A Tonali eladásával kapcsolatos hírekben mintha nem találkoztam volna Pioli nevével, hogy ő mit gondol arról, hogy Tonalit el akarja adni a Milan. Annak idején sokan üdvözölték, hogy Pioli most végre beleszólhat az igazolásokba. Ha ő szorgalmazta Tonali eladását – amit kétlek… -, akkor rendben van. Ha majd ő mondja meg, hogy kiket akar, az is rendben van. De előttünk van a kép, amit Pioli odateszi a listát a RedBird-csapat elé, hogy akkor ezeket a játékosokat szeretné? Vagy az, hogy nem engedi, hogy X-et vagy Y-t eladja a klub?

Még szinte el sem kezdődött a mercato, máris nagy változásoknak nézünk elébe. Úgy gondolom, Tonali mellett még legalább 1 valaki távozni fog a Maignan, Theo, Leao hármasból. Most ugyan érzékelhetően eléggé nyomott a hangulat, de az biztos, hogy az amerikaiaknak nem az az érdekük, hogy leépítsék a klubot. Hogy megfelelő eszközöket alkalmaznak-e, jó-e a stratégiájuk, az kérdés. Ezzel a lépéssel nem kerültek közelebb a szurkolókhoz, de majd meglátjuk, mi az elképzelés. Lehet, hogy végig fogja minden Milan-drukker szentségelni a nyarat, de az is lehet, hogy augusztus végén majd olyanokat fogunk írni, hogy „amikor Tonalit eladták, nem gondoltam volna, hogy reménykedve fogom várni a szezont”.

A RedBirdön áll, hogy mivel próbál majd a most kissé frusztrált szurkolók kedvében járni.