A Milan konkrét lépéseket tett és előzetes megállapodást írt alá arra vonatkozóan, hogy a Milánó városhatárain kívül lévő San Donatóban szándékozik megépíteni az új stadiont az elkövetkező években.
A stadionprojekt kiemelt fontosságú a Milan tulajdonosa, a RedBird Capital Partners számára és a szakemberek már hónapok óta keresik a megfelelő területet, ahol megépülhet az új létesítmény. Bár hivatalosan még nem lett bejelentve, de minden jel arra utal, hogy a klub visszalép az Interrel közösen megálmodott projekttől, ráadásul a város nem engedélyezi a San Siro lebontását sem. A klub az elmúlt hónapokban a lehetséges helyszínek közül a La Maura lóversenypálya területén és Sesto San Giovanniban is problémákba ütközött, így a figyelem egy másik térségre összpontosult.
Az Il Cittadino beszámolója szerint a Milan választása a városhatáron kívül lévő San Donato Milanese településre esett és a klub itt akarja felhúzni az új saját stadionját, amely egy 600 millió eurós beruházás keretein belül valósulhat meg.
Az olasz lap jelentése szerint a Milan vezetői tegnap aláírták az első hivatalos előzetes megállapodást a Sport Life City céggel a különböző engedélyek és tervek átadásáról. Az elmúlt hetekben már voltak megbeszélések a felek között, azaz a milánói mérnökök és építészek, valamint a Sport Life City és az önkormányzat között. Erről egyelőre hivatalos megerősítés nem érkezett vélhetően az esetleges titoktartási megállapodások miatt.
Az új stadion konkrét helyszíne San Donatóban a San Francesco elnevezésű területre esik, amely körülbelül 15 kilométerre található a Milánóban lévő San Sirótól. Az új létesítmény megépítéséig vezető út nyilvánvalóan még nagyon hosszú, hiszen rengeteg ellenzője van a projektnek a környezetvédők és a politikusok személyében.
A klub felsővezetése, többek között Paolo Scaroni elnök és Giorgio Furlani vezérigazgató számos alkalommal hangsúlyozta, hogy egy új, modern, minden igényt kielégítő és pénzügyi szempontból jövedelmező stadionra van szüksége a Milannak.
10 hozzászólás
Hát igen sajnos itt nem az Orbán a király, mert ha rajta múlna már 3 stadionunk is lehetne. Már nem tudom mennyi ideje akarnak már stadiont építeni, de kíváncsi leszek ez meddig tart ki, ha a többiből kéne kiindulni, akkor max 3 évig
Hát igen, ilyen a valódi piacgazdaság, amikor a sportklubok nem az államon élősködnek.
Sőt, itt a városvezetés élősködik a sportklubbon…
A Milánói városvezetés mindenbe beleköt, ahol csak teheti akadályozza az új stadion építést, mert akkor elesne egy csomó pénztől.
Neki így jó ahogy van, és addig jó, amíg az ő tulajdonukban van a San Siro,.
Nem tudom minek a stadion ha 20-30 millios játékosokra nem telik.Vagy az ilyen CDK félék megtanulnak focizni az új stadionba?Meg ha játékosok nélkül,pénz nélkül,10 helyezett csapatnak akar majd 600 millioér stadiont?Mert ezzel a pénz,meg átigazolási hozzá állással többre nem fogja futni
Nettó kb 80 millió bevételt termelne egy új modern stadion. Kihagyhatatlan lépés lenne az önfenntartás felé.
Valószínűleg ez lehet az oka, hogy prioritást élvez a vezetőség körében. 🤷
Róma sem egy nap alatt épült fel.
* évente 80
Fura, hogy néhányan ennyire nem értik a lényeget.
A stadion kiszámíthatóan, hosszú távon termel jelentős bevételt. Nem csak a jegybevételekből, de rengeteg más módon is (névhasználati díj, hírdetési felületek, irodák, koncertek, stb.). Teljesen logikus lépés, hogy először maximalizáljuk a bevételeket, majd abból költsünk a csapatra.
Költhetsz százmilliókat játékosokra, ha nincs bevételed amiből az árukat és a fizetésüket kitermeld. Szerintem egy stadion egy év alatt sokkal többet termel, mint egy BL győzelem, amire alapozni ráadásul óriási lutri.
Erről az ügyről,már százszor leszedték a keresztvizet,és gyanítom,még ennyiszer fogják is. Ami biztos,hogy minden magára valamit is adó csapatnak új ultramodern stadionja van,ami elképesztő bevételi forrás lehet. Meg lehet nézni,az elmúlt években ezeket az együtteseket,hogy mire vitték..
Forza Milan!
Megnéztem.
A Vasas például kiesett. A Kispest is. 😀
Vagy nem ezekre a csapatokra gondoltál az új stadionok tekintetében? 😀