Sergej Milinkovic-Savic is a Milan kiszemeltjei között szerepel a középpálya megerősítése érdekében és a jelek szerint a nyáron búcsút inthet a Laziónak.
Tiemoué Bakayoko és Aster Vranckx távozása, valamint Ismael Bennacer súlyos térdsérülése miatt a vezetőségnek két középpályást is igazolnia kell a nyáron. Az utóbbi időben Ruben Loftus-Cheek neve merült fel leginkább, de nem ő az egyetlen jelölt.
A La Gazzetta dello Sport beszámolója szerint Stefano Pioli szeretné a csapatában tudni Milinkovic-Savicot a következő szezonban és kérte a Milan vezetőségét, hogy kíséreljék meg a szerződtetését. A 28 esztendős középpályásnak mindössze egy év van hátra a szerződéséből és 2024-ig szól az aktuális kontraktusa. A Gazzetta körülbelül 99 százalék esélyt lát arra, hogy Milinkovic-Savic a nyáron távozni fog a Laziótól és a klub elnöke, Claudio Lotito 25-30 millió euró körüli összegért már hajlandó lenne elengedni.
A szerb válogatott középpályás az idei szezonban 45 tétmeccsen lépett pályára, ezeken 9 gólt szerzett és 8 gólpasszt osztott ki. Pioli számára prioritást élvez és a Milan edzője úgy véli, hogy tökéletes választás lenne a középpálya megerősítésére. Az olasz tréner korábban már dolgozott együtt a szerb futballistával a Laziónál töltött időszaka alatt.
Milinkovic-Savic 2015 augusztusában szerződött a Lazióhoz a Genk együttesétől és azóta 337 alkalommal öltötte magára a csapat mezét, ezeken 67 gólt szerzett és 59 gólpasszt osztott ki.
8 hozzászólás
Ennyiért ajándék lenne, bár szerintem plusz pénzért valamelyik PL-es csapat lesz a befutó.
Új átigazolási időszak, újra SMS pletykák…
Jaja, már vagy 3 éve mindig közel vagyunk hozzá és mindig nagyon akarjuk 🙂
Nagyon jól járnánk vele,mivel:
-Sokoldalú (a középpályán bárhol bevethető)
-28 évesen még a ,,prime” időszakában van
-Pioli jól ismeri, így nem véletlenül szeretné a csapatába tudni
-Lejár a szerződése, így 25-30, így ez olyan mintha a béka s@ggét adnánk egy ferrariért
Ő, Kamada, és Loftus Cheek ha jön akkor a középpálya ✅️
Várjuk szeretettel. Rá elmenne a keret negyede. De neki lenne értelme. Pioli részéről ő egy jó felvetés, ha sikerül, ha nem. (És persze ha ő marad az edző, ha nem.) Kamada ingyen, ő mondjuk 28-ért, még egy minőségi jobb szélső és egy harcos, gyors 15-20 gólos csatár. Ha ennyi összejönne, én már piszkosul elégedett lennék. Minden más ajándék. De ez szerintem egy reális célkitűzés. Persze mindehhez kell a BL, ami most ismét közelebb van.
Ami a leginkább elkeserítő ebben, az hogy Pioli szeretné a csapatában tudni, na ez nagyon rossz hír nekünk. Minden más értelmét veszti ennek a fényében.
😀
Nem biztos, lehet annyira akarja hogy már ezért fogják kirúgni és nem a nézhetetlen játék miatt 😀
Most olvastam, hogy nem nagyon jönnek érte az ajánlatok. Mindenki egy év múlva ingyen, vagy esetleg fél év múlva bagóért vinné. Ami fáj a Laziónak, mert ők úgy saccolták, bejön érte most egy csomó pénz, amiből tudnak erősíteni a BL-re. De nem ez a helyzet.
Szóval szerintem be kellene lengetni egy 18-20M ajánlatot. Ez jóval kevesebb, mint az értéke, de azért nem is egy csekély pénz. Ha senki más nem jelentkezik, a Lazio akár rá is bólinthat, mert így veszítenék a legkevesebbet.
Persze lehet, hogy ettől beindulna egy licitálás, amit nem bírnánk tartani sokáig. De egy próbát megérne. Pusztán piaci alapon nem hiszem, hogy el tudnánk hozni, illetve hogy minket választana, ha máshol többet kapna. De így lenne egy kis sansz.