Olasz jelentések szerint Stefano Pioli azt fontolgatja, hogy Mike Maignan kivételével összesen 10 változtatást eszközöl a Milan kezdőcsapatában a Napoli elleni siker után.
A piros-feketék szombaton délután a Bologna otthonában lépnek pályára az olasz bajnokság 30. fordulójában. A csapat szerdán a legerősebbnek vélt kezdőcsapatával 1-0-ra győzött a Napoli ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első meccsén.
A Sky Sport Italia és a La Gazzetta dello Sport egybehangzó információi szerint Pioli arra készül, hogy az összes mezőnyjátékost pihenteti a Napoli elleni BL-meccs kezdőcsapatából, így a rotáció jegyében a védelemben Alessandro Florenzi, Malick Thiaw, Pierre Kalulu és Fodé Ballo-Touré is lehetőséghez juthat Bolognában.
Az olasz edző azt fontolgatja, hogy a középpályán Tommaso Pobega mellett Aster Vranckxot küldi pályára, aki január óta egyáltalán nem játszott a csapatban. Támadó-középpályás poszton Charles De Ketelaere fog kezdeni, továbbá a két szélső támadó poszton Ante Rebicre és Alexis Saelemaekersre eshet Pioli választása. Olivier Giroud pihenőt kaphat és a helyén Divock Origi pályázik a kezdőbe kerülésért csatárként.
Pioli pénteken levezényelte az utolsó edzést a Bologna elleni mérkőzés előtt és Zlatan Ibrahimovicot kivéve minden játékos a rendelkezésére áll. A Milan edzője az elkövetkező órákban fogja meghozni a végső döntést a kezdőcsapatot illetően.
A csapat jövő héten kedden Nápolyban lép pályára a BL-negyeddöntő visszavágóján.
22 hozzászólás
Sosem látott esély arra, hogy Adli játszon csereként 30 percet a csapatban. 😊
Ezt nagyon nem tartom jónak. Végre nagyon jól összeszokott a csapat, látszik kimásztak a gödörből, de az egész kezdőt nem cserélném le. Jó mondjuk pár játékost lehet rotálni pl. Florenzi, Thiaw, Saelemaekers, még esetleg Rebic mehetne Giroud helyére, de ennyi. Jó még esetleg Wranckx mer ő mutatott is valamit de ennyi. Jobb lenne ezt a kezdőt pályára küldeni:
-Maignan
-Theo
-Kjaer
-Thiaw
-Florenzi/Kalulu
-Wranckx
-Tonali
-Leao
-Brahim
-Saele
-Rebic
Ahhoz hogy ne maradjon el az összeszokottság egy ilyen v hasonló kezdő jó lenne, de nem én döntök
Vagy tudod mit Pioli, küldjed akit a pályára akarsz, de akkor legyen is még a 3 pont 😀
Ez mondjuk kemény lenne, én személy szernt hülyeségnek tartom, hogy a hetekben ennyire elegnedtük a Serie A-t, de ha Pioli így látja jónak, csináljuk így. Az a durva, hogy olyan rettenetesen gyengének nem tűnik így sem a csapat. Mike beton, a Thiaw-Kalulu páros top szint, Florenzi sem gyenge, FBT sem olyan vészes szerintem, mint aminek ki van kiáltva. A középpálya friss lenne, még ha jelentősebb minőségeséssel is, Sale hatalmas formában van, CDK-nak úgyis kell lehetőséget adni, mint ahogy Rebicnek és Originek is, mert mindkettőben több van, mint amit néhány perc alatt meg tud mutatni.
Az tuti, hogy nagyon érdekes lenne a meccs, megéri majd leülni megnézni, ha így alakul. Adli szerintem kizárt így is, mert inkább jönnek be cserének a top játékosaink, amolyan edzés gyanánt, vagy épp szükségből, ha rosszul állunk.
Pioli nem igazán érzi az arany középutat rotáció terén. 😅
Megbolondult.
Hát az én véleményem az hogy Pioli egy Idióta/Zseni!
(A meccs után majd törlöm a nem kívánt részt!)
Ezt 100%, hogy nem saját kútfőből szedte elő. A vezetőség tudtával, akaratával csinálja. Ennyire elmeháborult még ő sem lehet. Viszont az, hogy Adli még így sem kezdő… Háááát…
A kezdőcsapat összeállítása az edző feladata és felelőssége, ez már régen nem a Berlusconi korszak. Ezer százalék, hogy a vezetők ebbe nem szólnak bele, hidd el.
Ez nem így van, ez tény.
Nem szabad összekeverni egy vasárnapi se elötte se utána semmi bajnoki meccset (ahol Betlu vagy bàrki màs ) beleszól(t), mert az hülyeség volt nyilván.
Itt màs a helyzet, a szituàció és óriàsi presztizs, tét, anyagiak és akàr fél éves költségvetés forog kockàn.
Itt egy edző sem hoz döntést a saját szakállára, Pioli sem.
Ha vki azt mondja nyáron h. idèn a Milan(v. bármelyik olasz csapat) Bl-t nyer zárt osztályra küldtem volna. Most ugy gondolom h. reális esèlye van, nem azèrt, mert olyan jók, hanem az üzlet ezt kivánja. 60 millios foci őrült piac, ami ismèt botrányokkal teli. 2006 calciopoli utan mit ad Isten, olasz Vb gyoztest ünnepeltünk. Kellett a bizniszhez nagyon. Idèn „vhogy ugy alakult” h. lesz olasz BL döntős, ha nem töketlemkedik el, nyerhetnek v. nyeretnek velük egy BL-t. Legyünk mi ott!!
Egy héten belül nem lehet három meccset játszani ugyanazzal a csapattal, vagy fáradtság vagy sérülés lenne a vége, sajnos ezt a meccset be kell áldozni. Több ilyen egy ideig nem lesz, a padon ott lesz mindenki.
Kíváncsi leszek, mi fog kisülni ebből. Bár ha tippelnem kellene, akkor nem hiszem h ilyen drasztikus döntést hozna. Véleményem szerint Theónak és Leaónak is játszania kellene, ha rendben vannak, különben az esetek többségében halott a támadójátékunk. Florenzi, Thiaw, Vranckx , De Ketelaere és Saelemaekers szerepeltetése viszont jó ötlet.
Bár elnézve az utóbbi időszak szurkolói morálját lassan már teljesen mindegy, hogy Pioli mit csinál, mert bármilyen döntést hoz, többnyire csak a fanyalgás megy. Ha kicseréli a teljes kezdőt, akkor az a baj, ha nem változtat, akkor meg az. Ha sok helyen változtat, akkor azért hülye, ha kevés helyen, akkor meg azért 😀 😀 Valószínűleg Pioli és a stábja jobban fel tudja mérni, hogy a játékosok milyen erőnléti, pszichés állapotban vannak, mint bármelyikünk ebben a csodás országban 1000 km-re Milanellótól.
„Ha kicseréli a teljes kezdőt, akkor az a baj, ha nem változtat, akkor meg az. Ha sok helyen változtat, akkor azért hülye, ha kevés helyen, akkor meg azért.”
Ezek szerint te sem Ismered azt a fogalmat, hogy arany középút? Mert Pioli nem hiszem. Miután az idény 80%-ában ugyanazokat játszatta, illetve bizonyos embereket egyáltalán nem (és hát sokaknál láttuk, hogy miért nem játszottak többet…), most – úgymond a rotáció jegyében – pályára küld néhányat közülük. Teszi ezt annak tudatában, mintha a Bologna elleni meccs nem lenne fontos, sőt, ne lenne fontosabb, mint a Napoli elleni BL-meccs. A múltkori „pihentetésnek” a világon semmi értelme nem lett, azoknak, akiknek be kellett állniuk, ugyanúgy kaparniuk kellett vagy 30 percig, hogy meglegyen a győzelem, ami nem is lett meg…
A Milan egyszerűen nincs olyan helyzetben, hogy úgy döntsön, hogy az egyik sorozatot hanyagolja, és a másikra fókuszál. Ahhoz az kellett volna, hogy most mondjuk 5-6-7 pontos előnyben legyen a Milan az ötödik helyezettől. De az csak 1 pontra van, és úgy hívják, hogy Internazionale… És akkor még belerondíthat a képbe a Juventus is, amely lehet, hogy pont annyi pontot fog visszakapni, amennyi ahhoz kell, hogy átugorjon bennünket.
Az nem rotáció, hogy az egyik játékos hónapokig nem játszik, majd kezdő. (Majd egyébként a következő meccseken megint nem fog játszani.) A Milan nagyjából alapértelmezett kezdője sem mondhatni, hogy annyira összeszokott társaság lenne. Most pedig pályára lép egy olyan tizenegy, amely ebben a formában valószínűleg soha nem fog még egyszer szerepelni. Úgy, hogy kellenek a pontok. Amikor pár új ember van a „szokásos” társasághoz képest, azt megérzi a csapat. Pedig ezt kellene erőltetni. Na de a kapus meg a középső védelem kivételével egy rakás olyan játékos lehet a kezdőben, aki egyértelmű cserematéria vagy az sem…
A szurkolói morál érdekes kérdés… Én úgy gondolom, nem ártana gondolkodnia az edzőnek. A szurkoló próbálja értelmezni a folyamatokat, és látja a pályán, ami megy vagy nem megy. Ilyenkor gyenge érv, hogy „Pioli biztosan jobban tudja”… Hány olyan edzőváltás volt, amikor az egyébként semmihez sem értő szurkolók már korábban látták, hogy valami nem fog menni, mert pl. az edző folyamatosan hülye döntéseket hozott, de csak hetekkel, hónapokkal később váltották le az edzőt?
Pioli egyszerűen képtelen megfelelően használni a keretet (Vranckx vagy Adli helyett több lehetőséget adni Bakayokónak????). Ami most, hogy 5 cserelehetőség van, szinte művészet. Nem írnám le ötvenedszer is, mi a gond ezzel. Most Pioli átesett a ló túlsó oldalára. Ha valakinek nem adsz enni normálisan egy hónapig, majd utána elviszed egy csúcsszuper étterembe, ahol azt és annyit ehet, amit és amennyit akar, azzal még nem hozod helyre a dolgokat.
Pioli lassan átmegy valamiféle szerencsejátékosba, akinek a nagy számok törvénye alapján néha bejön egy-két húzása. De az egész eddigi pályafutása (a Milannál is) valahogy nem arról szólt, hogy ő folyamatosan húzta meg meccsről meccsre a váratlant. Éppen ellenkekzőleg. Annak idején Allegri pontosan ezt csinálta. Sokáig az istennek sem akart változtatni, utána meg volt olyan sorozata, hogy csak kapkodtuk a fejünket, hogy már megint milyen új rendszert talált ki, ráadásul sokszor posztidegen játékosokkal színezve a dolgot. Lentebb leírtam, hogy Pioli döntése mikor lenne logikus. A minimum, ami erről az ötletről (aminek azért lehet valami valóságalapja) elmondható, hogy merész, de inkább azt mondanám, hogy átgondolatlan. Mintha Piolit elvakította volna a BL-elődöntőbe jutás lehetőségének a fénye, élete talán soha vissza nem térő sanszaként tekint erre… De eközben végig kellene gondolnia azt, hogy ha jövőre nincs BL, akkor neki valószínűleg annyi. És ez a Milan sajnos nem elég erős ahhoz, hogy BL-t nyerjen. Persze ha megnyerné, akkor a soha meg nem épülő Milan-stadiont róla nevezik el.
Fontosabb a bologna elleni bajnoki mint a bl meccs a napoli ellen?!
Érdekes gondolatmenet. Inkább érthetetlen.
Ha a cserékre ilyen szinten nem lehet/szabad támaszkodni, akkor kár tartani őket és az ifiből kell felhozni padozni.
Szerintem teljesen jó ahogy Pioli/vezetés cselekszik, a jelen helyzetben így kell, s minden épeszű szakmabeli így is tesz.
Szerintem egyszerűen nem érted, miről van szó. Nem egy szimpla BL-meccset meg egy szimpla Bologna elleni bajnokit kell összehasonlítani. Ha így néznénk, nyilván a BL-meccs rangosabb, fontosabb lehet. Bizonyos meccsek a körülmények következtében válnak, válhatnak fontossá. Ilyen tekintetben válik, válhat azzá a Bologna elleni bajnoki. A Milannak minden pontra szüksége lehet. Lement a bajnokság háromnegyede, és kemény 1 pont az előnyünk az Interrel szemben. A Juvét meg tudjuk. Lehet, hogy tök mindegy, mit csinálunk, nem lesz elég a pontunk. Lehet úgy is nézni, hogy ha elbukunk a Bologna ellen (illetve nincs meg a 3 pont), de továbbmegyünk a BL-ben, az milyen jó, meg hát a bajnokságban még úgyis van hátra 8 meccs, ami 24 pont… Csak éppen abban ott van a két római csapat meg a Juve elleni rangadó… A Milan tehát tényleg olyan jó helyzetben van, olyan rohadtul magabiztos a Serie A-ban, hogy megengedheti magának, hogy a cserecsapatával álljon ki akkor, amikor egyébként Scaroni, Pioli, Maldini, Massara, Cardinale meg kb. mindenki többször elmondta: létfontosságú, hogy a Milan bejusson a BL-be??! Szerintem egyikük sem arra gondolt, hogy erre úgy van nagyobb esély, ha megnyerjük a sorozatot…
A Napoli elleni visszavágó nem a BL-döntő. Ha az lenne, akkor lehet, hogy érdemes lenne háttérbe szorítani a bajnokit. Nem arról van szó, hogy fel kellene adni a Napoli elleni meccset, hanem arról, hogy nem lehet mindent egy lapra feltenni. Ha a Napolira tartalékolunk, akkor majd az Inter elleni két meccsre (V. 10. és V. 17.) is fogunk? Akkor majd a cserék jönnek a Lazio (V.7.) meg a Spezia (V.14.) ellen is? Akkor is, ha úgy alakul, hogy minden pontra szükségünk lehet??! Ha az elődöntő vagy a döntő elérésében, pláne a minimális eséllyel kecsegtető BL-győzelemben bízva olyan döntést hozunk, amivel kockáztatjuk a jövő évi BL-indulást, azzal sokkal többet veszíthetünk, mint azzal, ha most eljutunk pl. a döntőig, de nem nyerjük meg. A Milan, ha nem jut be jövőre a BL-be, akkor visszazuhan oda, ahol kb. 2-3 éve volt. Mindez azt jelenti, hogy a most megkeresett összeggel kell pótolni azt, ami annak következtében esik ki, hogy jövőre nincs BL. Ez hatással lenne mindenre. Betenne a stadionprojektnek, Leao hosszabbítására szinte biztosan nem kerülne sor, a csapat erősítése érdemben szinte bizonyosan nem történne meg…
Melyikre nagyobb az esély? Továbbjutni a Napoli ellen Nápolyban, majd az Inter ellen két meccsen, ezt követően a Real Madrid vagy a Manchester City ellen megnyerni a BL-döntőt, vagy pedig az olasz bajnokságban összeszedni a maradék 9 meccsen kb. 20 pontot 6 relatíve könnyebb és 3 nehezebb, de nálunk azért nem jóval (sőt, egyáltalán nem) erősebb csapatokkal játszva, hogy elérjük legalább a negyedik helyet?
Szerintem Pioli szerint arra, hogy megnyerjük a BL-t.
De lehet, hogy szerinted is…
Az csak 2,5 párharc, tehát egyszerűbb, így is lehet nézni. 😀 😀 Amúgy egyetértek, mivel a BL meccsek amúgy is elég lutrik, inkább oda rotálnék valamennyit, de persze a legjobb lenne, ha szisztematiusan 3-4 meccsenént mindenki kapna pihenőt (nem úgy, mint pl. Tonali…), és akkor nem kéne hirtelen az egész csapatot lecserélni, hanem mondjuk Theot és Bennát kivenni a Bologna ellen, meg esetleg Giroud-t, és ennyi.
Piolinak nem most kellene (fel)forgatni a csapatot, mert ilyet egy hülye amatőr csinál. Folyamatosan játékban kellett volna tartania a játékosokat, 2-3 embert nyugodtan lehetett volna cserélgetni az előző meccshez képest, és most nem lennének sem sokat használt játékosok, sem olyanok, akik alig játszottak.
Ha csak a BL-győzelem menthetné meg a Milan idényét, és itt lenne a Bologna elleni tét nélküli meccs, akkor volna ebben logika. És persze akkor is, ha BL sem lenne, és tkp. tét nélküli lenne a bajnoki. Így viszont Pioli lényegében 3 pontot kockáztat (teljesen egyértelmű, hogy ha a Napoli ellen kezdőket lecseréli, az egy teljesen kiherélt csapat lesz) azért, hogy a Napoli ellen sikerüljön a továbbjutás. Csak éppen egy esetleges továbbjutás után még mindig lenne három meccs, ezekből kettőt kellene nyerni. Egyrészt az Inter ellen kellene továbbjutni, majd vélhetően a City ellen nyerni a döntőben, ha jövőre is indulni akarunk a BL-ben. Ez kb. akkora tett lenne, mint a görögök, valamint a Porto 2004-es Eb-, valamint BL-győzelme. És ha továbbmegyünk a Napoli ellen, akkor megint mindkét Inter(?) elleni meccset megelőzően pihentetünk? A mostani BL-mezőnyből ezt a Real Madrid, a Benfica, a Napoli és a Chelsea csinálhatja meg más-más okból.
Amit Pioli tervez, azt én akkor sem merném megcsinálni, ha mi lennénk a legesélyesebbek arra, hogy megnyerjük a BL-t (de eközben arra is volna esély arra is, hogy a bajnokságban kicsússzunk a négyből)…
Egyrèszt majd hiszem, ha tènyleg kijön a kezdō, màsrèszt a hèt közi meccs nem egy sima edzōmeccs volt, ahogy a keddi sem az lesz. Minden èpeszū edzō pihentetne, a regeneràció fontos, èpp az idèny vègi hajtàs (1-4) miatt is. A kedd ès az idèny vègi teljes keret is sokkal fontosabb akàr anyagilag. Theo vagy Tonali/Bena lesèrülèsèt kockàztatni 3 meccsel egy hèten, amibōl kettō top teljesitmenyt igènyel, kàr volna. A cserèk amùgy is sokkal motivàltabbak lesznek kèt ilyen BL meccs közt, mint aki fejben nincs ott, mert keddre gondol, aztàn egy rossz belèpōnèl lesèrül a maradèkra vègleg. Giroud majd ùgyis beàll a vègèn, ahogy Leao is ha kell. A vèdelem meg ok lesz a vàzolt cserèkkel bōven. Egyedül a közèppàlya lesz lutri, de ha kell oda is jöhet majd egy fèlidōre/30 percre az alap kezdō ember. Ha 60 percet nem bír ki ez a kezdō összeomlàs nèlkül a Bologna ellen, akkor nagy bajok vannak. Jó lesz ez! Hajrà!
A baj csak az, hogy a Bologna jó formát mutat és éhesebb lesz a sikerre. Én a bajnokságot nyomnám inkább, de remélem nem lesz igazam és nem pont nélkül jövünk el…
Felesleges ezen agyalni,nyilván nem ez lesz a kezdő.
Hihetetlen jól el szokták találni az olasz lapok. Én még spanyol focit követek, ott közük nincs az igazsághoz, de itt többségében be szokott jönni a jóslat, direkt figyeltem.
Ha extrém bizakodó lennék, akkor azt mondanám, hogy ebben a BL szezonban van legfeljebb egy ezüstérem. Ennek oltárán akkor ne csak a bajnoki szezont tegye fel tétként Pioli, hanem az állását is. Vajon úgy is szórakozna a csapat jövőjével?