A várakozások szerint Gerry Cardinale, a Milant tulajdonló RedBird Capital Partners vezetője holnap, azaz csütörtökön landol Milánóban az Egyesült Államokból.
Körülbelül húsz nappal a legutóbbi látogatását követően Cardinale ismét Milánóba érkezik, hogy számos fontos találkozón és megbeszélésen vegyen részt a stadionprojekt felgyorsítása érdekében.
A La Gazzetta dello Sport szerint a Milan tulajdonosa és vezérkara nem akar közösködni, így egyedül szándékozik megépíteni az új stadiont a városi rivális Inter nélkül. Négy különböző terület van kiértékelés alatt és néhány héten belül a Milan tulajdonosa kiválasztja a megfelelő helyszínt az új létesítményhez.
Az első és a legvalószínűbb hipotézis, hogy a La Maura lóversenypálya területén épüljön meg a Milan új arénája. Ez a helyszín a prioritás Cardinale számára, aki a februári Tottenham elleni mérkőzést előtt már járt a környéken és pozitív véleménnyel volt róla. A La Maura körülbelül 1 kilométerre található a jelenlegi San Sirótól.
Az alternatív – Milánón kívül lévő – területek között szerepel az egykori Falck acélmű Sesto San Giovanniban, a San Francesco terület San Donatóban, valamint a Cebassi család tulajdonában lévő telek Assago és Rozzano települések között Lombardiában.
Ugyanakkor nem a stadionprojekt előrehaladása az egyetlen apropója Cardinale látogatásának, ugyanis az amerikai üzletember találkozni fog a Milan felsővezetésével is. A csapat jelenleg nincs jó periódusban és a legutóbbi 3 bajnokin mindössze 1 pontot tudott szerezni. A bajnokságban rendkívül kiélezett harc várható a Bajnokok Ligája-indulást érő helyekért, emellett a Milan a BL-negyeddöntőben is érdekelt lesz.
5 hozzászólás
Jött kiásni az alapokat.
Mi a francnak cikkeznek erről ? Lassan 10 éve ugyan ezekről írnak,csak másképp…
A fingreszelő bajnokságban tuti elsők lennénk ezzel a témával..
Ha összehozza a stadiont annak mindenki örül, ha már bl minőségű játékosokat nem bírnak hozni legalább stadionunk lehet. De valamiért úgy érzem, h még 20 év múlva is a San Siroban fogunk játszani.
Esküszöm ez a stadion projekt olyan mint nálunk a 10-es és a jobb szélső pozija. Állandóan téma, de valahogy sosincs belőle semmi.
Elöbb lesz az internek saját pályája mint nekünk.