Stefano Pioli a Salernitana elleni 1-1-es döntetlen után elmondta, hogy hatalmas lehetőséget szalasztottak el, hogy javítani tudjanak a tabellán elfoglalt helyezésükön. Az olasz szakember szerint hamarabb el kellett volna dönteni a meccset és egy elkerülhető, buta gólt kaptak. Továbbá Pioli kitért Zlatan Ibrahimovicra, Rafael Leaóra és a játékrendszerre is.
„Nem voltunk elég pontosak és nem volt megfelelő a koncentráció. Nem tudtuk megszerezni azt a győzelmet, amit nagyon szerettünk volna. Nagy kár, hiszen ez egy jó lehetőség lett volna arra, hogy építsünk a legutóbbi teljesítményeinkre és javítsunk a tabellán elfoglalt pozíciónkon. Ehelyett ez csak részben sikerült. Gyorsabban kellett volna járatnunk a labdát. Tudtuk, hogy a Salernitana arra fog várni, hogy mi kezdeményezzünk és egy kicsit szenvedtünk az első félidőben, de ez várható volt. A második félidőt már sokkal jobban kellett volna kezelnünk. Több minőségi játékra, gyorsaságra és nagyobb figyelemre lett volna szükség. Amikor az elemzésnél megmutatom a játékosoknak a kapott gólt, akkor rá fognak jönni, hogy milyen buta gól volt ezen a szinten. Egy kapott gól mindig komplikálttá és kiszámíthatatlanná teszi a mérkőzést, plusz ilyenkor több a szabálytalanság is. Rengeteg volt a megszakítás és nagyon sokat állt a játék. Megvoltak a lehetőségeink, hogy újra vezetést szerezzünk, de nem ez volt a legjobb esténk.” – fogalmazott Pioli a mérkőzést követően.
„Egy beadás után kaptunk gólt, miután nem helyezkedtünk jól. Ez a figyelem és a kommunikáció hiányának az eredménye. Ez az eredmény sokkal inkább a mi botlásunknak tudható be, nem pedig az ellenfél érdemének annak ellenére, hogy jó mérkőzést játszottak. Sokkal jobban kellett volna kezelnünk az előnyünket és jobban irányítani a mérkőzést. Le kellett volna zárnunk a mérkőzést egy második góllal, ehelyett nagyon sok hibát követtünk el és ennek a kapott gól tökéletes példája.”
„A vezetés megszerzése után nem gondoltuk azt, hogy megvan a mérkőzés. Az első félidőben veszélyesebbek akartunk lenni, a Salernitana megnehezítette a dolgunkat. A vezetést szerző csapatnak ennél többet kell tennie a győzelem érdekében. Fejlődnünk kell és ha nagyszerű csapattá akarunk válni, akkor meg kell tanulni, hogy minden meccshez ugyanúgy kell hozzáállnunk, mintha a Bajnokok Ligájában játszanánk.”
„Ibrahimovic? Ő egy fontos játékos számunkra. Próbáltuk felívelésekkel és beadásokkal keresni őt. Meglátjuk, hogy Udinében milyen döntést hozunk. Most ki kell elemeznünk ezt a meccset és tudjuk, hogy sokkal jobban kell teljesítenünk. Rafael Leao? Nem gondolom, hogy a hosszabbítási ügy befolyásolná a teljesítményét. Jobban játékban kell maradnia és időnként többször kell megjátszanunk őt.”
„Mindig egységesek és összetartóak vagyunk, de az előző szezonhoz képest az változott, hogy nem tudunk következetesen teljesíteni. Ugyanez igaz a többi csapatra is a Napolit kivéve. Továbbra is fejlődnünk kell, különösen mentális szempontból.”
„Úgy vélem, hogy három- vagy négyvédős játékrendszerben is lehet stabilan teljesíteni. Az együttműködés és a védekezés megszilárdítása kulcsfontosságú.”
2 hozzászólás
Gatyába is kell rázni a bandát, mert 12 forduló maradt már csak, és abból lesz 4 rangadó is (Napoli, Lazio, Roma, Juve)
Kemény halálfutam lehet a bajnokság vége a legjobb négyért. Abba bele sem gondolok, ha a Juve esetleg visszakapja a pontjait…
Hát ja, remélem nem jutunk el odáig, hogy nagyobb eséllyel kvalifikálhatjuk magunkat a BL-ből. 🙂