Alessandro Florenzi, a Milan jobbhátvédje 6 hónap kihagyás után csereként beállva visszatért a pályára a Salernitana elleni 1-1-es döntetlenre végződő bajnokin. Az Európa-bajnok futballista csalódottan nyilatkozott a meccs után és elmondta, hogy támadásban nem volt meg az átütőerő a második gólhoz.
„Az elmúlt hónapok nehezek voltak. Nem volt egyszerű az oldalvonalon kívül lenni és nagyon boldog vagyok, hogy végre visszatérhettem. Csalódott vagyok, hogy nem sikerült megnyernünk ezt a mérkőzést. Most vissza kell térnünk a munkához és ezt az energiát a fejlődésre kell fordítanunk. Sok gólszerzési lehetőséget alakítottunk ki, de hiányzott az átütőerő a támadásban és nem tudtuk gólra váltani ezeket a fél gólhelyzeteket. Az előző szezonban megnyertük az ilyen típusú mérkőzéseket. Csak bízni tudunk benne, hogy a dolgok ismét a javunkra fordulnak.” – mondta Florenzi.
„Egyértelműen nagyon dühösek vagyunk. Szerettük volna megszerezni a három pontot és még az utolsó pillanatokban is helyzeteket alakítottunk ki. Csalódottak és elkeseredettek vagyunk. Fel kell vennünk a kesztyűt és a következő mérkőzésre koncentrálni. Jól éreztem magam a pályán, de kár a döntetlenért. Nyerni akartunk.”
„Tudtam, hogy az edző valószínűleg pályára fog küldeni ezen a mérkőzésen. Az volt a célom, hogy visszatérjek. Nagy a versenyhelyzet a jobb oldalon, de ez így van a nagy csapatoknál. Mindent meg kell tennünk a pályán és hallgatni az edző instrukcióira.”
„Hiányzott a játék, a stadion és a csapattársaim is. Ennek ellenére nagy a keserűség, hogy nem tudtunk nyerni, ez lett volna a célunk. Többet érdemeltünk volna, mert sok helyzetünk volt, de nem jött a második gól. Nem gondolom, hogy koncentrációs zavar lett volna, különben a Salernitana megnyerte volna a meccset.”
„BL? A Milan történelme önmagáért beszél. Hosszú idő telt el azóta, hogy a Milan utoljára a negyeddőtőben szerepelt, már 11 éve ennek. Visszavezettük a csapatot a legnagyobb színpadra és igyekszünk a lehető legjobbat kihozni a játékunkból.”
„Maignan? Tisztában vagyunk azzal, hogy milyen értéket képvisel anélkül, hogy lekicsinyítenénk Tatarusanu korábbi teljesítményét. Mike valóban nagyszerű kapus.”
„Daniel Maldini? Jót tett neki a kölcsönidőszak, hogy egy új környezetbe került. Remélem, hogy megvan már a jogosítványa vagy legalábbis tanul, hogy megszerezze.”
2 hozzászólás
Sok gólhelyzet??? Meccsek óta jóformán alig tudtok kialakítani gólhelyzeteket, találtok mindig valahogy egy gólt és annyi….
És Daniel Maldini??? Télen ki kellett volna cserélni CDK-ra mert vele többet érünk. Amúgy meg érdekes hogy Adliról nem kérdez soha senki….
Épp ezt akartam többször írni. Adliról miért nem kérdez senki? Kb még Gabbia vagy Asterix is többször kerül szóba, a szappanopera hős Yokoról nem is beszélve.
Én továbbra is tartom magam ahhoz az összeesküvés elmélethez, hogy Adli a vezetőség döntése miatt van parkoló pályán. Így nem kell kimagyarázni a CDK üzletet, aki ugye az ő posztjára érkezett nem kevés pénzért, úgy, hogy Adli és Diaz már a keretben volt.