A Milan 2-0-s győzelmet aratott az Atalanta ellen a 24. fordulóban, ezzel sorozatban a harmadik bajnoki meccsét is megnyerte és pontszámban beérte a második helyezett Intert. Stefano Pioli, a Milan trénere a meccs lefújása után kijelentette, hogy a csapat sikeresen kilábalt a nehéz helyzetből és visszatért az önbizalom illetve a lelkesedés.
„Egy nagyszerű mérkőzést játszottunk. A játékosok hozzáállása hihetetlenül jó volt, energikusan és intenzíven játszottak és az egész mérkőzés alatt remekül teljesítettek. Nagyon jól néztünk ki egy olyan csapat ellen, amely nagy gondot tud okozni az ellenfeleinek. Nagyon kevés területet engedtünk nekik, miközben számos lenyűgöző gólhelyzetet alakítottunk ki. Kiváló teljesítményt tettünk le.” – mondta Pioli.
„Az egész csapat megérdemli a dicséretet, nem utolsósorban a támadók is. Nagyon sokat dolgoztunk és jó munkát végeztünk, ami lehetővé tette számunkra, hogy könnyebben feltörjük az ellenfél játékát és a saját védőink kezére játsszunk, akik nagyon szilárdak és gyorsak voltak az 1 az 1 elleni párharcokban. Nagyon akartuk zsinórban ezt a negyedik győzelmet és a továbbiakban is így kell folytatnunk. Az eredmények terén már kétségbeesetten vágytunk a következetességre. Célunk, hogy tovább folytassuk ezt a sorozatot.”
„Természetesen sokat szenvedtünk a nehéz időszakban, de most vissza akarunk térni a legjobb teljesítményünkhöz a tudásunkhoz mérten. Nem szabad elveszítenünk ezt a határozottságot, akaraterőt és energiát. Ha csökkentjük a szintet, akkor átlagos csapattá válunk, de ha az erősségünknek megfelelően játszunk, akkor képesek vagyunk minden mérkőzést megnyerni.
„Thiaw? Malick mindig keményen dolgozott. Ő egy modern és tehetséges védő. Soha nem voltak kétségeim afelől, hogy megvan benne az, ami a Milanhoz kell. Úgy döntöttem, hogy az erőnléti állapot alapján választok. Malickot nem kényszerből állítottam be a kezdőbe a Torino ellen, hanem azért, mert jó formában volt. Megfelelő képességekkel rendelkezik ahhoz, hogy általa jobb legyen a védelmünk. Nagyon fiatal és jó ütemben fejlődik. Remélem, hogy így fogja folytatni a továbbiakban is.”
„Könnyebb nyugodtnak maradnom a nehéz szituációkban, ha a csapat egységes és a klub támogat engem. Ebben soha nem volt hiányom. Ez fontos volt számomra, mert így segíteni tudtam a játékosoknak abban a megpróbáltatásokkal teli időszakban.”
„A kapusok nagyon fontosak abban, hogy egy csapat hogyan akarja felépíteni a játékát, különösen az olyan csapatok ellen, mint az Atalanta, amely nem hagy sok lehetőséget arra, hogy mélységből építsük fel a támadásokat. Mike-nak köszönhetően több gondolkodási idő van és kiválóan olvassa a játékot, nagyon ritkán hibázik. Akár rövid passzai, akár hosszú indításai vannak, nagyon ritkán vét hibát. Ez nagyon nagy segítség egy olyan csapat ellen, mint az Atalanta.”
„A legfontosabb az volt, hogy következetesek legyünk az eredményekben, mert ebben a szezonban még egyszer sem sikerült négy egymást követő mérkőzést megnyernünk. Keményen dolgoztunk, intenzíven és karakteresen játszottunk. Csak pozitív visszajelzést kaptam ezen az estén a csapattól, de a szezon még hosszú és sok pontot kell szereznünk, hogy az első négyben végezzünk. Januárban a vereségek miatt elveszítettük az önbizalmunkat és jöttek a nem megfelelő színvonalú teljesítmények. Most a pozitív eredmények által újra nagy a lelkesedés az öltözőben. A csapat meggyógyult.”
„Mindig igyekszünk olyan megoldásokat találni, amelyekkel nehéz helyzetbe hozzuk az ellenfeleinket. Theo nagyon jól lép be a pálya közepe felé. Mike és Zlatan két vezéregyéniség, ők nagy segítség számunkra. Krunic nagyon magas szintű teljesítményt tett le technikailag és taktikailag egyaránt.”
1 hozzászólás
Mikor nézek meccseket elég sokat figyelem a kapusokat ki mennyire biztos lábbal.
Mike az egyik legjobb ezen a téren ami a mai labdarúgásban már elengedhetetlen.
Örülök ,hogy felépült a védelem is nyugodtabb egy ilyen kapus előtt.