Könnyen elképzelhető, hogy a Milan vezetősége a nyáron eladja Ante Rebicet.
A 29 esztendős támadó körülbelül másfél szezon óta nem az elvárásoknak megfelelően teljesít és mostanra teljesen kiszorult a kezdőcsapatból, ráadásul meglehetősen sérülékeny is, ugyanis az elmúlt 2 évben összesen 35 mérkőzést hagyott ki.
A La Gazzetta dello Sport mai száma szerint a Milan a nyári átigazolási időszakban átadólistára teheti Rebicet. A vezetőség a következő hónapokban úgy dönthet, hogy megfelelő ajánlat esetén értékesíti a horvát támadót és az érte befolyó pénzösszeget visszafordíthatja a támadó-szekció megerősítésére a nyári mercato alatt.
A jelentés szerint Rebic nem zárkózik el a távozás gondolatától és ugyan konkrét klubról nincs említés, viszont a Bundesligába való visszatérés nagyon valószínű forgatókönyvnek tűnik. Rebic 2020 nyarán érkezett kölcsönben az Eintracht Frankfurttól és a német együttes 6,7 millió eurót kapott a játékjogáért. A 29 éves futballista az első két milánói idényében a legeredményesebb játékosok között volt, ám az előző szezon eleje óta küszködik és nem találja a formáját, miközben sérülések is hátráltatták.
Rebic az aktuális szezonban 14 mérkőzésen lépett pályára a Serie A-ban, többnyire csereként beállva és 521 játékperc alatt 3 gólt szerzett illetve 2 gólpasszt osztott ki, ebből két alkalommal az Udinese ellen volt eredményes az első fordulóban. Ezen kívül a BL-ben 5 meccsen és 1 alkalommal az Olasz szuperkupában is lehetőséget kapott.
10 hozzászólás
Egy 20 as ért mehetne és ebből megvenném jobb szélre Pulisicet akinek nyáron már csak 1 év lesz hátra a szerződéséből, így egy egész jó játékost hozhatnánk olcsó áron
5 M
Nem kapna a csapat érte 20 milliót, mások is figyelik a teljesítményt és mivel nem nagyon van meg a forma és a gólérzékenysége is csökkent, nem adnának érte ennyit, maximum 5-7 milliót.
13 millió a piaci értéke az alatt biztos nem adják el
Ejj pedig milyen jól kezdte ezt az évet is… csak állandóan sérült, és így nehéz formába lendülni, nem mellesleg Leao mellett sem jut sok lehetőséghez. Pedig, ha egy jó Rebic lenne mögötte, annyira nem félnék a távozásától, de hát az a jó Rebic csak el-elvétve kerül elő. Így én is azt mondom, hogy elkell adni. Felszabadul a 3,5 milliós bére, és talán 10-15 között kaphatunk érte.
Olyan klub nyilván nem lesz, amely 20 milliót ad érte. Már azzal is elégedett lehet a Milan, ha közelít a vételár a 10 millióhoz. Egy sérülékeny, közepes játékintelligenciájú, a zenitjén régen túljutott játékos, aki képtelen volt egy 36-37 éves csatárt kiszorítani a kezdőből (és nem csak a sérülékenysége miatt). Ráadásul egy nem túl könnyen kezelhető valaki, és bár lelkesnek lelkes, de inkább a bután agresszív kategóriába tartozó.
Valahogy túlélem, ha jövőre nem lesz a keretben.
Nem egy vilàgklasszis, de van nála bőven gyengèbb jàtèkosnis a keretben. Èn nem is bal oldalon számítanèk rà, hanem centerkènt cserènek. Originèl klasszisokkal jobb….
Ilyen hír hallatán kicsit megnyugszom
Azért mégiscsak értenek hozzá
Egy évvel ezelőtt már el kellett volna adni! Az okokat már felsorolták az előttem hozzászólók!
Nekem egyetlen egy bajom van vele csak, a sérülékenysége. Amikor huzamosabb ideig játszik, két poszton is legtöbbször jó teljesítményt nyújt. Ezért nem tudom, mit akarjak vele kapcsolatban, mert ha megszűnnének a sérülései, akkor semmiképp ne adnám el, de erre nem sok esély van, úgyhogy sajna logikus lépés. Amúgy nagyon jó csapatjátékos, gólérzékeny, van szíve, jobb vele a letámadás, jó vele elöl kombinálni. Csak hát ezt csak rövid periódusokban tudja megmutatni a sérülései miatt. 🙁
Én nem adnám el. Kellenek az ilyen hajtós játékosok, + elviseli a csere szerepet, nem hisztizik. Lehet, még túl fiatal a center posztra. 😀 Majd 4 év múlva visszaigazoljuk…