Sandro Tonali, a Milan középpályása a Lazio elleni 4-0-s vereség után elmondta, hogy vissza kell nyerniük azt a szellemet, ami eddig megvolt a csapatban és ami az előző idényben egészen a Scudettóig repítette őket.
„Nagyon fájó érzés így veszíteni és négy gólt kapni. Rosszul kezdődött számunkra a mérkőzés, már az első 5 percben gólt kaptunk és onnantól kezdve minden összejött a Laziónak. Ezer dolgot mondhatnék, de egyszerűen nem teljesítettünk a tudásunknak megfelelően.” – reagált Tonali.
„Nagyon keveset tettünk és túl sok lehetőséget adtunk az ellenfélnek. A Laziónak szinte minden támadása veszélyes volt a kapunkra, ezért csak arra kell koncentrálnunk, hogy keményen dolgozzunk. Jelen pillanatban ezt kell tennünk.”
„Nagyon csalódottak vagyunk és sajnáljuk a szurkolóinkat, akik mindig mellettünk álltak és fantasztikusan szurkoltak nekünk. Ez egy szerencsétlen meccs volt, de erősnek és egységesnek kell maradnunk.”
A csapat a következő fordulóban, vasárnap a Sassuolót fogadja a San Siróban.
1 hozzászólás
1 szerencsétlen meccs??? Az Inter? A Torino? A Lecce? A sok felkészülési meccs? Egy PSV meccs például? Nem mondanak ezek semmit??? Mindenki tud mindent és mégis ugyanaz a hozzá állás és meccsről meccsre rosszabb teljesítmény?