A jelek szerint Yacine Adli mégsem fog távozni a januári átigazolási időszakban.
A francia utánpótlás-válogatott játékos decemberben mindhárom felkészülési mérkőzésen, a Lumezzane, az Arsenal és a Liverpool ellen is a kezdőcsapatban kapott lehetőséget támadó-középpályás poszton és nagyon jó benyomást keltett a játékával. Ennek hatására megváltozni látszik a helyzete a csapatban.
A La Gazzetta dello Sport értesülései szerint a Milan vezetősége úgy döntött, hogy mégsem adja kölcsön Adlit a közelgő téli átigazolási időszakban. A klub terve az, hogy a francia középpályás a szezon végéig biztosan maradjon és versenyezzen a kezdőbe kerülésért.
Nyilvánvalóan a kiváló dubaji edzőtábor hatására Pioli komolyabb szerepet szánhat Adlinak, aki a 2022/23-as szezon első szakaszában 4 meccsen mindössze 114 játékpercet töltött a pályán. Támadó-középpályás poszton Adli mellett két másik játékos, Charles De Ketelaere és Brahim Diaz pályázik a kezdőcsapatba kerülésért.
A 22 éves középpályás 2022 júliusában csatlakozott a Milanhoz, miután véget ért a tavalyi kölcsönszerződése a Bordeaux-nál. Adli játékjogáért tavaly nyáron 8,5 millió eurót fizetett a klub és a megegyezés alapján egy évre kölcsönadta a nevelőegyesületének.
8 hozzászólás
A nyári előszezon is hasonlóképpen alakult számára, aztán nesze…remélem nem ugyanaz a forgatókönyv lesz megint, ha tényleg marad a szezon végéig. Viszont, ha beválik, nem tudom mennyi létjogosultsága lenne Brahim megvételének. Talán, ha a kis spanyolt átnevelnénk jobb szélsőnek.
Tetszene az átnevelősdi, de csak akkor, ha nem lesz pénz venni oda senkit, mert különben ott is kevés lehetőséget kapna. Max úgy lenne érdekes, hogy ilyen csiki-csuki kétposztos játékos lenne, ahonnan épp kiesnek, oda 2.-3. választás, de két posztból már összejönne értelmezhető játékperc.
Bevallom, nemigen láttam a felkészülési meccseket. Adli mindig 10-es poszton játszott? Nem próbáltuk meg egy sorral hátrébb? Nem tudom, miért, de nekem valahogy a fejemben jól nézne ott ki. Magas, erős, kapar labdátszerez, és inkább a látása, hosszabb labdái tűnnek jónak, amit onnan is meg lehet oldani.
Én is hasonlóképpen látom. Adlit szerintem is egy sorral hátrébb kéne szerepeltetni. Az ő képességeit, mezőnymunkáját és a játékhoz való hozzáállását ott lehetne a legjobban kamatoztatni.
Azt nem tudom Adli mennyire agilis a védekező munkához de azt tudom nagy érték lenne egy KVK amelyik úgy lát és passzol a pályán mint Adli.
Szerintem oda kevés, max összekötőnek tudnám elképzelni, de az meg úgy az igazi, ha két kk és egy kvk van, mondjuk ilyen felállást már csak a rotálás miatt sem lenne hülyeség kipróbálni. A jelenlegi állománnyal simán lehetne meccs közben is variálni a 4-2-3-1 / 4-1-2-3 felállást is. Bár mondjuk a mai fociban nem ilyen kötöttek a posztok.
Valóban nyáron is ez volt
Majd jegelték érthetetlen módon
És miután már a sok padozástól lekettyent (ami érthető) néha beállították és várták a csodát.
Vannak dolgok amiket nem értek
Boldog karácsonyt Milanisták!!
Szerintem ez inkàbb arról szól, hogy kb annyira csatàr (ès szèlső) szűkèben vagyunk, hogy Pioli megpróbàlja CDK-t elől, Brahimot meg újra jobbszèlen . Ettől függetlenül örülök Adlinak, ha kap esèlyt
Vagy, hogy megmutatjuk ôt hátha valaki hajlandó lenne fizetni érte?!