2022. szeptember 30., péntek

Pioli: “Javulnunk kell a védekezésben”

-

A múlt hétvégi Inter elleni győzelem és a hétközi Bajnokok Ligája csoportköri meccset követően a Milan idegenben a Sampdoria ellen lép pályára a hatodik forduló keretein belül. Stefano Pioli megtartotta szokásos sajtótájékoztatóját.

A MÉRKŐZÉSRŐL
“Nincs kétségünk afelől, hogy egy kemény ellenféllel fogunk szembenézni, amely remek identitással és nagy motivációval rendelkezik. A legutóbbi két kemény hazai mérkőzésükön döntetlent játszottak, míg az első fordulóban kikaptak, ezért biztosan nagyon motiváltak lesznek, hogy jól teljesítsenek.”

AZ OTTHONI ÉS IDEGENBELI MÉRLEGRŐL
“Túl korai lenne még levonni a következtetéseket a teljesítmény terén és összehasonlítani a hazai illetve az idegenbeli eredményeket. Úgy gondolom, hogy a meccseink minősége nagyon sokat számít: Bergamóban jól szerepeltünk, de a Sassuolo és a Salzburg ellen jobban is teljesíthettünk volna.”

AZ IRÁNYÍTÓ POSZTRÓL
“Különböző megoldásokon dolgozunk. Charles egyre jobban teljesít és kezd egyre inkább beilleszkedni a csapatba. Még időre van szüksége, hogy elsajátítsa a játékunkat és megtanulja a csapattársai mozgását. Brahimnak megvan a tempója és a mozgékonysága, hogy a csapat segítségére legyen. Számítok rá, ahogy Adlira is. Yacine egy tehetséges és ígéretes játékos, akitől sokat várok, de választanom kell a kezdőcsapat összeállítását illetően.”

ORIGIRŐL ÉS DESTRŐL
“Divock fejlődött és az edzések által kezdi felvenni a tempót. Nagyon jó képességű játékos, de játékidőre van szüksége. Dest olyan, mintha már régóta ismerném őt. Megtaláltam benne azokat a képességeket, amiket kerestem. Salzburgban jól védekezett, de az adottságai alapján többre képes és még jobb tud lenni. Sergino szeret a bal oldalon is játszani, de majd meglátjuk, hogy mit hoz a mérkőzés. Ő egy fiatal játékos, de készen áll és fontos tapasztalattal rendelkezik.”

A JÁTÉKOSOKRÓL
“Rebicnek erős hátfájdalmai vannak. Minden szükséges kezelést megkap, de sajnos még mindig nem bevethető. A Salzburg elleni meccsen elégedett voltam Pobegával, mert lendületesen és erősen játszott, ahogy általában szokott. Tommaso fejlődik és egyre jobban számítunk rá. Saelemaekers jól és intelligensen játszott Salzburgban.”

A VÉDEKEZÉSRŐL
“Túl sok gólt kapunk. Megfelelő hozzáállásra van szükség az egész csapattól. Fejlesztenünk kell az intenzitásunkon, a kommunikáción és jobban oda kell figyelnünk védekezésben. Fejlődnünk kell a pontrúgásoknál is, ezen sokat dolgozunk. Remélem hamarosan javulni fogunk ebben a tekintetben.”

A CSAPATRÓL
“Biztos vagyok benne, hogy erős játékoskeretünk van, amely egyértelmű identitással rendelkezik. Mindenki keményen és következetesen edz, így teljes mértékben hiszek a játékosaimban. Azt a kezdőcsapatot fogom pályára küldeni, amely a legalkalmasabb a mérkőzéshez. Nyilvánvalóan az egyéni teljesítmények befolyásolják a döntéseimet a kiválasztásoknál.”

Forrás:acmilan.com

EZEKET OLVASTAD MÁR?

KOMMENT SZEKCIÓ

2 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

    • Hát igen. A védelem nem kérdés nekem, hogy össze fog állni, a támadás necces. Eleve nincs cserénk egyik posztra sem elöl, másrészt meg a Giroud féle bólya-centernél látványosan jobban működtünk a mozgékony Rebiccel. Amikor ő játszott, gyönyörűen kombináltunk, jól érezték egymást LEaoval is. Giroud lő fontos gólokat, meg minden, de eléggé meghal rajta a támadójátékunk, én legalábbis úgy látom. Beadásokat meg nem kap eleget, nem is arra játszunk, max a végén ha ég a ház.

LEGFRISSEBB HÍREINK

SZAVAZÁS