Paolo Maldini, a Milan technikai igazgatója a klub hivatalos televíziós csatornájának nyilatkozott a csütörtöki Bajnokok Ligája-csoportkör sorsolás után és összességében elégedett a csoportbeosztással, ugyanis az előző szezonhoz képest papíron könnyebb feladat várhat a Rossonerire a csoportkörben, miután a Chelsea mellett az RB Salzburggal és a Dinamo Zagrebbal került egy kvartettbe.
„Az első kalapból sorsoltak minket, ezért papíron kevésbé tűnik olyan nehéznek a csoportunk, mint az előző idényben, de természetesen mindig vannak kihívások. Erős csapatokkal fogunk játszani, mint például a Salzburg, akik talán nem rendelkeznek nagy történelemmel a nemzetközi porondon, de ettől függetlenül egy erős csapatról van szó. Ott van a Dinamo Zagreb, amellyel korábban már találkoztunk a selejtezőben és persze a Chelsea. A Milan és a Chelsea a csoport két favoritja. Jó dolog, ha csak egyetlen másik top csapat van a csoportban, amikor két együttes jut tovább, mert könnyebbé teszi a dolgokat, de mindegyik csapat ellen jól kell játszanunk. Örülünk ennek a csoportnak.” – mondta Maldini a Milan TV-nek.
„Az elmúlt években az volt a célunk, hogy fejlődjünk. Az előző szezonban az utolsó helyen végeztünk a csoportunkban. Ugyan egy nagyon kemény csoportba kerültünk, de ettől még negyedikek lettünk. Ezúttal az a célunk, hogy továbbjussunk a kieséses szakaszba. Az első két hely egyikén kell végeznünk a csoportban. Ezt könnyű mondani, de természetesen jól kell teljesítenünk és a pályán elért eredmények döntik el.”
„Az a fontos, hogy fokozatosan növekedjen a versenyképességünk és egyre nagyobb szintre lépjünk. Ennek eredménye a Milan-brand növekedése, az új szponzorok és a csapat értékének emelkedése is. Azt gondolom, hogy a csapat, a szurkolók és a klub is nagyobb cél eléréséért akar versenyezni.”
2023 júniusában Isztambulban, az Atatürk Olimpiai Stadionban rendezik a Bajnokok Ligája-döntőt. A Milan számára meglehetősen ismerős az aréna a 2005-ös fináléról. Maldinit arról is kérdezték, hogy mer-e nagyot álmodni az idei szezonban.
„Az álmok segítenek abban, hogy célokat tűzz ki magad elé. Segítenek, hogy mindent beleadj, még akkor is, ha lehetetlennek tűnik. Ugyanakkor nem gondolom azt, hogy készen állnánk ilyen nagyot álmodni. most még nem, de az ellenfeleink biztosan nem fognak örülni, hogy ellenünk kell játszaniuk. Technikailag képzett csapatunk van, hatalmas történelemmel és csodálatos stadionnal rendelkezünk. Ezt más csapatok is elmondhatják magukról, akik jelenleg talán több erőforrással rendelkeznek, mint mi. Itt nem annyira a játékosok kvalitására gondolok, hanem a tervezési képességre. Még egy átmeneti fázisban vagyunk, de ez nem jelenti azt, hogy nem álmodhatunk valamiről.”