2022. augusztus 19., péntek

Itt a Milan legújabb ajánlata De Ketelaeréért

-

A szerdai belgiumi csúcstalálkozót követően a Milan vezetősége megtette új ajánlatát, azonban a jelek szerint ez lesz az utolsó és a klub nem szándékozik tovább emelni, így legkésőbb a hétvégén véget érhet a huzavona.

Paolo Maldini és Frederic Massara szerda délután Belgiumban járt, ahol személyesen tárgyaltak a Club Brugge vezetőségével. A két igazgató szeretett volna megbizonyosodni arról, hogy a belga együttes licitháborút akar-e teremteni a Milan és a Leeds United között, miután visszautasította a Rossoneri ajánlatát.

A La Gazzetta dello Sport közlése szerint a Milan elküldte a legújabb ajánlatát a Club Brugge-nek De Ketelaere játékjogáért, amely bónuszokkal együtt 32 millió euró összértékű. Olasz sajtóhírek szerint a 30 millió eurón felül további 2 millió bónuszt kínál a klub.

Egyelőre kérdéses, hogy ez az összeg elegendő lesz-e a Brugge meggyőzéséhez. Ugyanakkor a Rossoneri nem hajlandó tovább emelni az ajánlaton. Maldiniék úgy gondolják, hogy minden tőlük telhetőt megtettek és egy jelentős ajánlatot nyújtottak be a játékos képességei és a benne rejlő potenciál alapján, így most a Brugge kezében a végső döntés. A Premier League-ben szereplő Leeds United korábban egy 37 millió eurós ajánlatot tett le az asztalra, azonban a belga együttes a szerdai találkozón egyáltalán nem kérte azt a Milantól, hogy ugyanannyit fizessenek, mint a Leeds ajánlata.

A Milan vezetősége 48 órán belül választ vár a Brugge elöljáróitól. Amennyiben nemleges válasz érkezik, a klub más célpont felé fordul támadó-középpályás poszton.

Forrás:milannews.it

EZEKET OLVASTAD MÁR?

KOMMENT SZEKCIÓ

38 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. Ha minden igaz, a Leeds 40 milliót kínált érte. Az olasz bajnoknak 35 millió is túl sok. Naná, hogy nem akarják 30 milláért ide adni. Az ember érzése az, hogy az az 50 milliós átigazolási keret csak papíron létezik. Meglepne, ha pénzért is igazolnánk valakit. Köszönjük Elliott azt, hogy gondoltál a csapat érdekeire és a RedBirdnek adtad el a klubot.

      • Hát ez az. Ők súlyos tízmilliókat nyernek az eladásaikból. Mi mennyit? Hány játékos ment el úgy tőlünk az elmúlt években, hogy épkézláb transzferdíjat kaptunk érte? Ez a gond. Normál esetben az eladásaidból kb. fedezed a vásárlásaidat, esetleg ha úgy alakul, kicsit kipótolod. Na, ez az a modell, ami nálunk nem létezik.

        • Sajnos igen mert mondjuk Kessiet is télen vagy tavaly elkelett volna adni de helyette 40M et buktunk, és most gratulálhatunk az Eliottnak h nem olyanoknak adták el akik már hozták volna a Sterlinget és társait hanem olyanoknak akikkel ugyanott tartunk mint velük és ebből látszik h a RedBird mennyire csak üzletre tekint a focira tehát kb Manchester United 2 vagyunk

  2. Érdemes lesz cirka 5 m euro miatt elbukni ezt a srácot is? Már rég ki kellett volna fizetni a Brugge által kért 35-37 millát, nem megvárni amíg a Leeds emel az ajánlaton. Ha lesz a kettő között 8-10 m különbség, akkor nem csoda ha elutasítják a Milant. Az meg hogy mit akar a játékos látjuk h mennyit számít. Botman is ide akart jönni, aztán tudjuk mi lett a vége. Egyébként is, ha annyira akarná őt a klubvezetés, akkor már itt lenne. Hol van az 50, pláne a 100 milliós átigazolási büdzsé? Tudtommal Zyechet és a középhátvédet is kölcsönbe akarják hozni, az max pár milla kölcsönzési díj, akkor miért nem lehet CdK-ért betolni a 35-t? Az új tulajnak volt 1,2 mrd-ja megvenni a klubot, de nincs + 5-10 milkája egy játékosra? Mintha megvennék egy 500 milliós villát, de nem lenne 20-30 millám a felújítására, pedig úgy már akár 1 mrd-t is érhetne. Hitelről, törlesztőrészletről még nem hallottak?

    • Mármint hitelről vagy részletben való fizetésről. Így akartam írni, csak már nem látok az idegtől. A Barca meg a Real évtizedek óta hitelből él, a Juve minden komolyabb játékosért részletekben fizet. Mi miért nem csináljuk ezt? Visszasírom a Berlu-Galliani párost.

  3. Ráadásul ha ő nem jön össze, akkor a B tervnek tekintett Ziyech sem lesz egyszerű, ugyanis most a Chelsea mégsem akarja sima kölcsönben elengedni. Csak adásvétellel, esetleg kölcsön plusz kötelező vásárlás révén. A C és D tervnek tekintett Fekir és főleg Gakpo pedig ugyanannyiba kerülne, vagy még CDK-nál is drágább lenne. A Betisnél bekopogtunk valami 20 millával, és még csak nem is válaszoltak rá. Magyarul ha perspektivikusan nézzük, ár-
    érték-jövőkép-potenciál szempontjából még mindig CDK lenne a legjobb választás. Arról nem is beszélve, hogy Ziyech inkább jobb szélső.

    Szóval én azt gondolom, be kellene tolni azt a 36 milliót a Brugge elé, és lenyelni, hogy bizony ez a deal ennyibe kerül. Hosszútávú befektetés. Marad még lóvé Sanchesre, ha jön. Ha ő nem, akkor meg a védelembe és a középpályára valaki jöhet kölcsönbe, és egy rendes jobb szélsőért lehet valamennyi pénzt kiadni valamilyen konstrukcióban.

    Leírva ez nem is olyan bonyolult. Csak megcsinálni. A régi Galliani-féle kukázós időszak egyre gyakrabban eszembe jut, ahogy a híreket olvasom. Annak idején mennyire figyeltük Brozovicot is. Meg Gansót. Meg Di Mariát. Satöbbi. Aztán jött Birsa, Mesbah és társai.

  4. Valamennyire csatlakozva az előttem szólóhoz…

    Hétről hétre jönnek a hírek, hogy a Milan kivel hosszabbította meg a partnerséget, mely cégek szerződtek a Milannal. Nyilván ezek pénzbeli támogatásokkal is jártak.
    Tavaly csak abból, hogy a BL-ben szerepelhetett a Milan, 45 millió eurót realizált a klub, a szponzoroktól 60 millió eurót kapott. Az összbevétele mintegy 40 millió euróval volt több, mint egy évvel korábban.
    Idén megint bejutott a BL-be a Milan, így kalkulálható egy legalább ekkora összeg, az olasz bajnoki címért is szép summa ütötte a markunkat, és megérkezett a pénz Haugéért is.
    Eléggé érdekesnek tartom ezek után, hogy a Milan még mindig nem tudott realizálni egyetlen “rendes” transzfert sem. Adli lényegében tavalyi igazolásnak számít, Florenziért nem kellett bankot robbantani, Origiért sem gondolnám, hogy tízmilliókat kellett volna kifizetni az ügynökének meg neki (aláíráspénz), Pobega meg eleve a miénk volt. 1 hónapja szarakodunk egy játékosért, akivel – ha lehet hinni Maldini szemének – meg lehetne oldani legalább fél évtizedre a támadószekció talán legfontosabb posztját, és az istennek sem sikerül lezárni a transzfert. Én optimista vagyok, csak türelmetlen, és dühös, mert érzem, hogy nem kellene sok ennek a csapatnak, hogy szintet lépjen, és komoly tényezővé váljon Európában, de a túlzott óvatosság, ami lassan a beszariságnak is megfeleltethető a vezetőség részéről, halálra idegesít.

    Eddig nem úgy tűnik, hogy a RedBird visszaforgatja a kapott pénzt a csapatba. Az előbbi adatok alapján a legtöbb vezetőség kb. 100 milliós összeget fordított volna átigazolásokra. Persze még van 40 nap a mercatóból, de miért ne lehetne szentségelni, ha három hete szinte semmi sem történik? És itt nem is új csapatot kellene építeni. A két legfontosabb posztba kellene invesztálni, és a vezetőség arra is sóher. Van egy Monty Python-jelenet, Maldini és Massara ténykedéséről (hogy hogyan kénytelenek mozogni a piacon), ez a jelenet jutott eszembe:

    https://www.youtube.com/watch?v=jEfJmZR09DA

    Az addig rendben van, hogy ne fizessünk 40 milliót valakiért, akit 32-ért is meg lehet kapni, de valahogy mindig mindenkinél ugyanezt csináljuk. Most megvan a kiszemelt, beleillik a koncepcióba, és úgy gondolom, ezen a szinten az, hogy megadjuk a plusz 3-4-5 millió eurót a belgáknak, nem jelentene irreális kockáztatást. És még egy dolog. A szponzorok egyelőre jönnek, de úgy gondolom, nekik is fel kell tudni mutatni valamit. Igenis eredményeket akarnak, és azt, hogy a Milan látványosan, tökösen szerepeljen a piacon. Az meg szerintem nem mutat túl jól, hogy egy semmit (európai kupaindulás) felmutatni nem tudó angol közép- vagy kiscsapat simán megveri a Milant egy olyan játékosért vívott versenyben, aki velünk szimpatizál.

    Ez a helyzet tökéletesen beleillik abba a képbe, amit akkor vázoltunk, amikor Maldiniékkal az utolsó pillanatban sikerült megállapodni. Voltak, akik nem tulajdonítottak ennek akkora jelentőséget. Szerintem rengeteg energiát felemészt az, hogy Maldiniéknak nemcsak a játékost meg a másik klubot kell meggyőzniük, hanem meg kell vívniuk a külön csatájukat a RedBirddel, hogy X vagy Y tényleg jó.

    Fogalmam sincs, hogy milyen elképzelése volt és van a RedBirdnek arról, hogy hogyan kell vezetni-irányítani egy európai futballklubot, de ugyanazt tudom mondani, mint kb. 2 hete, hogy egyelőre nagyon nem állnak a helyzet magaslatán.

    • Így van, magam is kb. ugyanezt írtam pár napja. És én sem értem. Kettő minőségi igazolás az unásig ismételgetett tízes és jobb szélső posztra, illetve a középpályára és a védelembe egy-egy fő a keret mélyítése végett. Oda nem is kellenek világklasszisok. Ennyire lenne szükség, hogy legalább egy európai szintű középcsapat lehessünk, és megüssük azt a szintet, hogy rendszeresen megérjük a BL csoportkört. Sorsolástól függően akár még egy kanyart is. És nem, és nem, és nem ezt látjuk.

      Kivan a tököm a tököléssel meg a töketlenkedéssel. Ez a bénázás, amit CDK ügyében leművelünk, ez nagyon gáz. Ha ráadásul nem is jön össze, egész Európa rajtunk röhög majd. És tényleg, egy PL 17. helyezett Leeds ajánlata tart sakkban minket. Ja, és ők már igazoltak vagy hatot az utóbbi hetekben, és azt még nem Raphinha árából. Hogy van ez? Hova lett az a rahedli lóvé, amiről Lansky is az imént megemlékezett? Biztos, hogy nem Paolo az, aki ilyen balfék módon áll hozzá a dolgokhoz. De az, hogy most egyszerre két fél tulajunk van, tehát igazából egy sem, és vélhetően mindkettő a másiktól várja az anyagi áldozathozatalt, az ide vezet. El van ez cseszve gazdagon. Rosszkor jött az adásvétel nagyon.

  5. Hmmm….szerda elötti (kettövel ezelötti) ajànlatra azt ìrtàk, hogy 28+2 volt. Most 30 + 2.
    Szerdàn mi volt? 29+2?
    Ha most komolyan 1 Milliòkkal megyünk föl, akkor siralmas!

    Bàr èn màr nem bìzom benne, de nagyon jò taktika lett volna, ha rohadt nyögve nyelösen megszerezzük cdk-t plusz Sanchezt, plusz kölcsönbe egy vèdöt. Ès az igazolàsi szezon utolsò napjàn kiderül, hogy vègig volt pènzünk csak Maldinièk mindenkit behülyìtettek ès hoznak egy klasszis jobbszèlsöt. Mondjuk Antony-t az Ajaxbòl. (Persze csak àlom.) 😉

  6. Közben Nabil Fekir iránt is érdeklődtünk, de a Betis lényegében szóba sem állt velünk, mert a spanyolok által kalkulált árhoz képest a Milan kb. a felét ajánlotta volna a játékosért. Így most úgy néz ki, 35 millió környékén mégiscsak összejöhet a CDK-üzlet.

    Eközben a Milan Tonalival is próbál hosszabbítani (aminek jelen helyzetben sok értelmét nem látom, mivel Tonalinak még 4 évig van szerződése), valamint felmerült a sassuolós Frattesi neve is a középpályára, mivel mindkettejüknek ugyanaz az ügynöke.

      • Csakhogy Tonali esetében nem kell attól tartani, hogy el akar menni vagy hogy el kezd nyávogni a fizetése miatt. Ismerjük a klubhoz való hozzáállását. Az, h az első szezonja olyan lett, h csak csökkentett fizuval és átigazolási díjjal érte meg szerződtetni, arról csak ő tehet, nem a Milan. Eddig folyamatosan a játékosok szivatták a klubot, most végre lehetne az, h egyszer a klub járjon jól egy szerződéssel. Ha annyira spórolni akar a vezetőség, akkor ezen most lehetne. Kalulunál is van még idő bőven, ellenben Leao és Bennacer esetében nem látni a pozitiív fejleményeket. Ha ésszel vezetnék ezt a klubot, sokkal könnyebb lenne egyről a kettőre jutni.

        • Na jó, de az érem másik oldala meg az, hogy becsüljük meg az értékeinket . Egy év csökkentett fizu rendben volt, de mivel top3 húzóemberünk volt a szezonban, illene megbecsülni, annak ellenére, hogy alighanem tényleg nem lécelne le, ha most ezt nem kapná meg.

      • Ezért írtam, hogy jelen helyzetben. Amikor 1-2 millión múlik egy hiányposztra kinézett játékos szerződtetése, akkor nem egy pillanatnyilag teljesen felesleges hosszabbítással (ilyenkor a fizetésemelés szinte borítékolható) kellene foglalkozni. Jó, hogy nem egy harmadik számú kapust igazolunk a Primavera csapatba…

  7. Ha Tonali brillírozik az első évében, akkor nem tudtuk volna még olcsóbban megvenni.

    Más: A redbird úgy vette meg a Milant hogy abban már eleve benne volt egy elkülönített 100M keret átigazolásra, hosszabbításokra és opciók aktiválására. Állítólag
    (Newsnow.com/seriea/milan)
    A redbird csak a téli mercatón tud beszállni a pénzügyi súlyával, ami jobb is mert odáig megmutatkozik hogy hol van szükség igazán erősítésre. (a jobb szél már megmutatta magát)
    Ha télen nem látunk pénzt akkor a redbird nem a megváltónk, addig kár károgni mint egy blackbird.

    Ha ketelererere komolyan ide akar jönni akkor megmondja a klubbjának hogy vagy elengedik ide ennyiért vagy jövőre ingyen távozik. El engednék.

  8. SZERITEM ÉPKÉZLÁB JÁTÉKOS NEM JÖN BREMER IS ELKELT MINDEN NAGY CSAPAT FIZET SOK-SOK EUROT NÁLUNK NINCS PÉNZ CDK SEM JÖN AKI NEM KÖLT 100MILLÁT ÁTIGAZOLÁSRA SEHOL NEM LESZ NEM A BLBEN MÉG ABAJNOKSÁGBAN SEM AZ ARABOK JOBBAK LETTEK VOLNA HA IGY FOLYTATODIK JÓ HA ODAÉRÜNK A BL HELYEKRE A SZEZON VÉGÉN DE AZÉRT GAZZIDIS MEGKAPTA A PÉNZT AZ ELADÁSBÓL

  9. Breaking news. Az Elliott búcsúajándék gyanánt megveszi a csapatnak és a szurkolóknak CDK-t. Adná az ég…
    Ha ez igaz, akkor most nagyot nőnek a szememben. Ami nekik nyilván mindegy. És persze amekkora haszonnal kiszállnak a csapatból, abból még futja is. De akárhogy is nézzük, ha ez igaz, akkor hamar vége lesz ennek a mizériának, és megsüvegelendő a gesztus, amit Singerék tesznek a csapat felé. Kíváncsian várjuk.

  10. Na, azóta is csend van az Elliott-féle jótékonykodással kapcsolatban, és máshol nem is jött róla hír, úgyhogy sajnos úgy tűnik, ez is alaptalan pletyka volt.

    Ami meg is látszik. A hivatalos kommunikáció szerint a teljes figyelmünk Ziyech felé összpontosul. Aki jobb szélső. Persze az is kell nagyon, nyilván. De könyörgöm, tízest nem veszünk? Vacak 3 milliónyi eltérés miatt? Diaz újabb mai csodálatos teljesítménye után? Most rohadtul kezdek berágni.

    Lehet, hogy ez a kommunikáció csak elterelés, taktika stb. Hamarosan kiderül. A Leeds a rétestésztaként nyúló CDK-saga miatt most jobb híján Kalimuendóra hajt a PSG-ből, és ha sikerrel járnak, az lehet az egyetlen szerencsénk. Náluk hamarabb indul a szezon, nekik sürgősebb a dolog, és hajtják is a srácot. Egyetlen esetben van esélyünk: ha leigazolják, CDK pedig továbbra sem hajlandó másnak aláírni. Akkor augusztus végén talán engednek a belgák. Az még egy hónap. Addig jönni fog érte más nagy csapat, ebben biztos vagyok, és mi verhetjük a fejünket a falba. Bravó.

    Kezd úgy kinézni a dolog, mintha még az az 50 milliós keret sem lenne. Egész egyszerűen kezd baromira irritálni ez a bénázás. Megalázó, hogy mindenkire beérdeklődünk, de kölcsön plusz opcióval akarjuk elhozni, és persze jól elhajtanak minket a francba.

  11. Én már nehezen hiszek el bármit, mert az ellenkezőjét is tízen írják ma is. Viszont állítólag (igen, tudom…) CDK anyukája elment Milánóba lakást nézni. Ez jelentheti azt, hogy nekik a Brugge vezetői már megsúgták, hogy elfogadják az ajánlatot. Ha így lesz, akkor a srác annyira keményen állt ellen az összes többi kérőnek és a klubjának is, hogy a klub vezetőinek nincs más választása. Ugyanis ha marad, és ez az egész fél év múlva újra kezdődne, akkor jóval alacsonyabb árak mellett jönnének az ajánlatok.

    Ha így lesz, akkor a Curva Sud nagyon fogja szeretni már azelőtt, hogy játszana, és joggal. Klubhűség már azelőtt, hogy idejött. Szeretjük az ilyet.

    De persze az is lehet, hogy mindkét hír kacsa. Ha nem, az legkésőbb holnap biztos kiderül, és akkor örülünk.

  12. Hosszú ideje figyelemmel követem a CDK körüli huzavona eseményeit. Ezen a pontot tényleg nagyon nehéz bármit is elhinni. Az összes külföldi portál mást közöl tényként. Maga a tény, hogy állítólag CDK anyukája házat nézeget Milánóban bizalomra adna okot, de valahol meg azt írják, hogy a Milan kihátrált az üzletből, és rábólintottak a Leeds ajánlatára, ami állítólag azóta tovább nőtt. Azt is olvastam, hogy a Brugge elfogadta a Milan ajánlatát végre. Úgy vagyok vele mostmár, hogy majd elhiszem amikor a transzfer tényleges lezárul, és hivatalosan is megvan erősítve. Elkövettem azt a hibát, hogy azon portálokat olvasva ahol azt írták a megegyezés megszületett a klubbal elhittem, teljes mértékben arra koncentráltam. Ennyi idő után meg kellene tanulnom, hogy kevésbé kéne naivnak lennem, de amikor a Milan van terítéken időről-időre bele esek ebbe a csapdába.

  13. Akkor kapaszkodjatok. Most olvastam, hogy a hírek szerint (tehát hangsúlyozom: állítólag) lesz még egy ajánlatunk. Egy igazi megaajánlat. Öveket becsatolni. Dobpergés háromszor. Az eddigi 32M helyett 33M plusz 10 százalék továbbértékesítési részesedés. Hogy ezen felül is lenne-e még a többi egyéb bónusz, azt nem írták.

    Na. Kell nekünk ez a srác, nincs mit szépíteni ezen. A Leeds már a 37-re is rátolt még hármat csak úgy, szóval ők már 40 millánál járnak. Amúgy komolyra fordítva a szót, egyszerű a titkuk. El is adtak játékosokat jó pénzért, és a PL tévéjogokból 17. (!) helyezettként duplaannyit kapnak, mint az olasz bajnok ugyanezért Olaszországban. Komoly, nem? És ami még durvább: ha a Milan tévéjogdíjaihoz hozzávesszük a BL bevételeket, még akkor is a Leeds másfélszer annyit kasszíroz. 17. helyezettként. Észbontó. És még eladtak két embert valami 70-80 millióért. Ami a mi eladásainkat illeti, khm…

    Mindeközben Sanches adott egy 48 órás ultimátumot a PSG-nek, de sajnos lemerült az elem az órájában, ezért nem vette észre, hogy a 48 óra már kétszer is letelt. És hétvégén amúgy is zárva vannak Lille-ben a gombelem-szaküzletek, szóval különben is. Majd hétfőn megnézi, tud-e venni valahol. Vagy nem. Holnaptól talán önvédelemből inkább nem is hordja az óráját… Mindenesetre Paolóék kinézték a Villából a 18 éves Chukwuemekát, és mivel Sanches szarakodik velünk, inkább lehet, hogy bosszúból őt hoznák el a középpályára ugyanannyiért. Hogy ez taktika Mendes/Sanches ellenében, vagy komoly, nem tudom.

    De ez mind semmi, csak papírsárkány és hamu. Jövő héten tárgyalás lesz a Sassuolóval is. Valószínűleg szó esik Frattesiről, de persze Berardiról is, hiszen ő régóta a célpontunk, mindig is az volt, kivéve az utóbbi három hétben. Hogy miből akarják megvenni, főleg ha CDK összejön, azt nem tudom, de a Sassuolo vezetősége elsőrangúan fog kacagni az ajánlatunkon, azt hiszem. A keretből megmaradó 15M semmire sem elég, ha egy Berardit akarunk leigazolni. Esetleg egy kétéves két részletű fix opciós kölcsön, mint Tonalinál, vagy hasonló. De miért adnák ide így… Talán a bal lábát, mert neki az a jobb ugyebár. De akkor mire mennek a maradékkal, eldőlne folyton, lassan is futna meg minden, szóval mégis csak kifizettetnék az egész Berardit. Ami engem illet, én jobban örülnék neki, mint Ziyech-nek, de tudom, sokan fikázzák itt valamiért. Mindegy. Amúgy nektek is feltűnt, mennyire kiköpött ÉNB Lali a tag? Kell egy ilyen a csapatba szerintem, jól jöhet, ha leül a hangulat, vagy ha mindenki nagyon művelt a környéken.

    Közben kellene Ndicka is a védelembe, de érte is fizetni kell 15-20M körül. Persze Tangangát is hajtjuk, de a Spurs visszavételi opciót akar, most meg az lett a baj. Pedig amúgy már állna a kölcsön.

    Szóval ma este ezeket olvastam. Hogy ezekből mi igaz, fogalmam sincs. Jövő héten talán némelyikről kiderül. Bár egy hete pont ugyanezt írtam…

  14. Nincs mit. Most olvastam megint az új híreket. Egymás alatt volt az, hogy igen, készül az új ajánlat, aztán az, hogy reménytelen a Milan helyzete CDK ügyében, aztán az, hogy mi vagyunk a befutók, majd az, hogy a Leeds kényelmes helyzetben van, nekik áll a zászló. Állítólag kedd az új határidőnk.

    Egy szerencsénk van, illetve lehet: úgy tűnik, hogy CDK tényleg csak hozzánk akar jönni. És így is milyen nehéz az ügy. Hiába: pénz beszél. Csak nehogy jöjjön egy ajánlat a City-től vagy ilyesmi. Bár az efféléknek talán inkább a már befutott sztárok kellenek. Remélem.

    Ezek után kifejezetten szeretném, hogy ez a srác nálunk legyen világsztár.

LEGFRISSEBB HÍREINK

SZAVAZÁS