“Nagy szenvedély övezi a csapatot” – Massara

0

Frederic Massara, a klub sportigazgatója szerint a csapat még bőven nem érte el a benne rejlő fejlődési potenciált. Az olasz szakember Milanellóban beszélt többek között az előző szezon egyik kulcspillanatáról, a szurkolók támogatásáról és a szezonbeli célokról.

SZERETNÉK KITÉRNI A LAZIO-MILAN MECCS UTÁNI ÉRZELMI REAKCIÓJÁRA. IGAZGATÓ ÚR! AZT HISZEM, MINDANNYIAN UGYANÚGY ÉREZTÜNK AZON AZ ESTÉN…
“Nos, érzelmileg mindannyian kimerültek voltunk egy olyan izgalmas mérkőzés után, ráadásul tisztában voltunk azzal, hogy a győzelem kulcsfontosságú momentum lehet a Scudettóért folyó versenyben. Mindannyian éreztük ezt, különösen a játékosok, akik diadalmas szezonhajrát produkáltak. Ez nagy örömmel töltött el bennünket.”

NAGYON SOK SZURKOLÓT LÁTNI ITT MILANELLÓBAN, AKIK UGYANABBAN A MEZBEN VANNAK ÉS BOLDOGOK…
“Keményen dolgozunk, hogy ilyen érzelmeket váltsunk ki a szurkolóinkból. Ez az elsődleges célunk, amit továbbra is teljesítenünk kell. Hihetetlen nagy szenvedély övezi a csapatot, ami szintén segített abban, hogy a játékosok nagy dolgokat vigyenek véghez, nem csupán az előző szezonban, hanem az elmúlt 2,5 évben is. Így kell folytatnunk. El kell tárolnunk a szép emlékeket és elkezdeni keményen küzdeni, mert már az első meccstől kezdve nehéz dolgunk lesz, de szeretnénk ismét jól szerepelni és versenyképesek lenni. Még versenyképesebbek akarunk lenni a Bajnokok Ligájában és az új szezon több jó eredményt hozhat.”



A GONDOLKODÁSMÓD NEM VÁLTOZOTT. SIKERÜLT MEGNYERNI A SCUDETTÓT AZ ELŐZŐ SZEZONBAN ÉS NAGYON BOLDOGOK VAGYUNK, DE FENN KELL MARADNIA A FOLYAMATOS FEJLŐDÉSNEK…
“Nos, folytatódhat ez az út, mert úgy gondolom, hogy a játékosainkban még bőven van fejlődési potenciál. Ezzel tisztában vagyunk és a játékosainknak illetve a szakmai stábunknak köszönhetően ezt meg kell mutatnunk. Azt is hozzátenném, hogy helyreállítottunk egy normalitást azáltal, hogy versenyképes lett a Milan. Emlékeznünk kell arra, hogy a történelem megköveteli, hogy ambiciózusan gondolkozzunk és már a kezdetektől fogva arra koncentráltunk, hogy versenyképesek legyünk minden fronton. Ahogy mondtam, nagy a lelkesedés és a vágy az új szezonra és a jó teljesítményre.”

AZ ELŐZŐ IDÉNYBEN PIOLI AZT MONDTA, HOGY JAVÍTANI KELL A SZERZETT PONTSZÁMON. ÖN KORÁBBAN UTALT A BAJNOKOK LIGÁJÁRA. EZ AZ A SZEMPONT, AMIN JAVÍTANI KELL VAGY VAN VALAMI MÁS, AMIT SZERETNE LÁTNI A KÖVETKEZŐ SZEZONBAN?
“Célul tűztük ki magunknak, hogy minden egyes nap fejlődjünk a kvalitásunk, a csapat érettsége és az erősségeink szempontjából. Minden mérkőzéshez magabiztosan kell hozzáállnunk. Ha valóban fejlődni akarunk, akkor alig vagy egyáltalán nem lesz lehetőségünk hibázni. Ezúttal keményebb lesz az utunk, minden ellenfelünk másképpen készül ránk és készen kell állnunk a nehézségek leküzdésére.”

SZÓLJ HOZZÁ!

Please enter your comment!
Add meg a nevedet