A Milan lehet a beugró a nyári Joan Gamper-kupán, miután az AS Roma lemondta a szereplést.
A Gamper-kupának hosszú évtizedekig visszanyúló hagyománya van, ugyanis 1966-ban alapították és minden évben megrendezik a felkészülési tornát. Harminc éven keresztül négy csapat vett részt, míg 1997 óta két csapat szerepel a kupán.
A 2022-es évben az FC Barcelona a Konferencia Liga-győztes AS Romát látta volna vendégül, ám az olasz együttes egyoldalúan, indoklás nélkül elállt a megkötött szerződéstől. Könnyen lehet, hogy a katalánok jogi útra terelik az ügyet, miközben folyamatban vannak a tárgyalások arról, hogy új ellenfelet találjanak a gálameccsre.
A Sport című spanyol lap értesülései szerint a Milan lehet a beugró a Roma helyére a Gamper-kupán. A piros-feketék augusztus 6-án léphetnek pályára az FC Barcelona ellen.
A Serie A új szezonja augusztus 14-én rajtol és az olasz bajnok Milan augusztusi felkészülési meccseiről egyelőre nincs hivatalos döntés. Júliusban három meccset vív a csapat, nevezetesen a Köln, a Zalaegerszegi TE és az Olympique Marseille ellen.
A Milan legutóbb 12 évvel ezelőtt, 2010-ben vett részt a Gamper-kupán, akkor a Camp Nouban David Villa és Filippo Inzaghi góljával 1-1-es döntetlennel zárult a rendes játékidő, majd tizenegyespárbajban 3-1-re nyert a Barca. Ezen kívül a Rossoneri korábban két alkalommal meccselt a trófeáért: 1986-ban a negyedik helyen végzett, 2004-ben pedig 2–1-es vereséget szenvedett a katalán házigazdától.
5 hozzászólás
Először legyen csapatunk aztán készüljünk fel a szezonra rendesen. Megint minden szart elvállalunk csak a felkészüléssel ne kelljen foglalkozni. Nem tudom, nekem nem gyere be ez a sok kupa/torna/stb..
Nekem nincs bajom ezzel. Ezek a meccsek megtörik az edzések egyhangúságát, nem is kell annyira messzire utazni, tán még valami pénzt is kapunk a fellépésért, és a trófea is jól jön. 🙂
Mindenki ezt csinálja, szerencsére ezek az amerikai meg ázsiai pénzszerző túrák nincsenek. Na, azoknak tényleg nem volt semmi értelmük.
Az utolsó bekezdést hogy érted? Nem kötekedem, csak kiváncsi vagyok. Barca-drukkerként látom, hogy ott az, hogy amcsiban játsszák le azt a pár meccset, már bő 10 misi. Azért az nem kevés pénz, és azért akkora jelentősége nincs, hogy 1-2 hetet hol tölt az ember.
Mit akart volna ott a Roma 🤣🤣
Annyira tolják oket aztan nudli…. Ez a konfetti liga megnyeres is jezusom 😁
Akkor mi vagyunk a Róma beugrója.
Igenis kellenek az ilyen felkészülés meccsek. Jobb mint ZTE elleni edzés!