Gólpasszt adó kapusok a Milan történetében

7

Mike Maignan egy szűk elitbe lépett be a hétvégén, méghozzá a Milanban gólpasszt jegyző kapusok körébe. Korábban legalább (*) öt kapus hét alkalommal érte el ezt a ritka bravúrt a csapatban, az alábbiakban nézzük át, hogyan is történt! A cikket Botond szurkolótársunk készítette egyedi gyűjtés alapján. Nagyon köszönjük a munkáját!

GIORGIO GHEZZI
Bologna – Milan 1:5, Serie A 3. forduló, 1960.10.09.
A szezon eleje felemásra sikerült a fontos változás előtt álló Milannak (a nyáron távozó Schiaffino helyett a 17 éves Rivera kapta a 10-est): a padovai zakó és az Atalanta elleni hazai 0:0 között a szóban forgó meccsen az átalakulófélben lévő Bolognát simán vertük (hogy aztán később Torinóban a Juventust is megleckéztessük). A lenti videón nem látszik, de az utolsó, ötödik Milan-gólt Ghezzi indításából lőtte Altafini, az olasz válogatott kapus így végleg jóvá tette azt az eltévesztett kifutást, ami a Bologna korábbi egyenlítő góljához vezetett. Néhány bukkanót leszámítva tartottuk a lépést az élén egymást váltogató Juventussal és Interrel, a 28. fordulóban csak 1 ponttal voltunk lemaradva a zebráktól – történt ugyanis, hogy a Juve – Interen a torinóiak túltöltötték a stadiont, a korlátok leszakadtak és a nézők a pályára özönlöttek. A 2-0-s zöld asztalos döntés ki is zökkentette a zebrákat rendesen, az utolsó előtti fordulóban egy újabb elszórt meccsnek köszönhetően pontegyenlőség alakult ki Herrera Interével, akinek az egymás ellenije és a gólkülönbsége is jobb volt, tehát kiesett a Juve kezéből az irányítás. Igen ám, de az utolsó meccs előtt fellebbezéssel elérték, hogy a szezon végén játsszák újra a torinói félbeszakadt meccset. Az Interesek ezen annyira kiakadtak, hogy először az utolsó meccset adták le, majd az újrajátszott torinói rangadóra már csak az ificsapatot küldték ki 10 újonccal, tiltakozásukban effektíve odaadva a Scudettót a zebráknak. A meccs 9:1 lett, az egyetlen pozitívum, hogy így bemutatkozhatott az Inter ifi legnagyobb tehetsége, Sandro Mazzola is az élvonalban.
GIORGIO GHEZZI
Milan – Torino 1:1, Serie A 21. forduló, 1964.02.16.
A meccset 3 nappal a Real elleni BL-kiesés után rendezték meg, így talán kissé csalódottan léphettünk pályára, ráadásul a szezon nagy lehetősége, a csapat első Interkontinentális kupája erősen véleményes körülmények között végül nem lett a miénk. Ez a gól sajnos nem maradt meg az utókornak, viszont a sportlapok beszámolói alapján egyértelműen a védéseivel egyébként is a meccs legjobbjának tartott Ghezzi indította Amarildót, aki a kapus és védője tanácstalanságát kihasználva megszerezte a vezetést. Sajnos azonban nem sikerült elhozni a 2 pontot, és az ilyen bakik szezon végére összeadódtak: ősszel hiába tartottuk a lépést a Bolognával holtversenyben az élen, tavasszal sikerült 3 pontot verniük ránk, így ők lettek a bajnokok.
WILLIAM VECCHI
Milan – Ajax 1:0, Európai Szuperkupa odavágó, 1974.01.09.
Ez a párharc nem a Milan dicsőségéről és a futball szépségéről szólt: a pálya minősége manapság már a magyar megyeiben sem felelne meg, a dagonya miatt az Ajax-játékosok mezt is cseréltek a félidőben – más színűt. Ez sem hozta meg a szerencséjüket, mert hiába támadtak végig és alakítottak ki tucatnyi helyzetet, egy utolsó láb vagy épp Vecchi keze mindig odaért és mentett. A meccs nagy részén a kirúgásokat nem is a kapus, hanem Schnellinger végezte el, jellemzően borzalmasan, többször a kaputól 20 méterre helyezkedő ellenfeleket találva meg, egyszer azonban Vecchi gondolt egyet és egy gyors kirúgással meg is lepte a kitámadó hollandokat, Chiarugi a félpályán lehagyta Suurbiert és megszerezte a győztes gólt. A visszavágón aztán kijött a papírforma és az Ajax 6-0-ra verte az enervált Milant. Vecchi 7 év alatt mindössze 71 meccsen védett a Milanban, de két európai kupadöntőn is a meccs hőse lett: az előző évben hasonló körülmények között kiharcolt Leeds elleni 1:0-s győztes KEK-döntő miatt “Szaloniki hőseként” becézték. A kilencvenes évek végétől Ancelotti kapusedzője lett.
OTTORINO PIOTTI
Cesena – Milan 2:3, Serie A 30. forduló, 1982.05.16.
A Milan számára abszolút nem tét nélküli záróforduló nagyon stresszesre sikerült. Az előző évi másodosztályú kényszerkitérő ellenére sikerült megtartanunk a ’79-es bajnokcsapat magját, 4-5 olasz válogatott játékossal az európai kupaindulás is reális elvárás volt, sőt, nyáron még Cruijff és Zico volt a téma, hogy Scudettóval térhessünk vissza az élvonalba. Ehhez képest végül Joe Jordan jött csak, és az egész szezon óriási csalódást hozott, végig kiesőhelyen voltunk, de legalább az utolsó meccseken kezdett összeállni végre a képlet: a két közvetlen riválisunk ellen is sikerült pozitívra fordítani az egymás ellenit, így bár 1 pont hátrányunk volt a bennmaradóktól, jó esélyünk volt kiharcolni azt. Ahhoz, hogy a csapat elkerülje, hogy a története során először “sul campo” kiessen az olasz elsőosztályból, a pontazonossággal első, így győzelmi kényszerrel pályára lépő Fiorentinát fogadó Cagliarinak, vagy a Nápolyba látogató Genoának (vagy akár mindkettőnek) ki kellett kapnia, nekünk pedig idegenben le kellett gyűrnünk a már biztos bennmaradó Cesenát. A 63. percben azonban már 2-0 volt a Cesenának, egy perccel korábban a nápolyiak is megszerezték a vezetést, és bár Szardínián továbbra is 0:0 volt. Az utolsó fél órát nagyon megnyomtuk, hiszen a megszerzett 2 pont a bennmaradást jelentette akkor, és a 81. percre meg is lett az egyenlítés, hogy aztán Piotti hosszú kapuskidobásából Roberto Antonelli (Luca apja) végigrobogjon a jobboldalon és kegyetlenül bevágja a győztes találatot. 4 perc múlva azonban egyenlített a Genoa Nápolyban, a firenzeiek pedig nem bírtak a Cagliarival, így a hajrában győztes gólt szerző Juve lett a bajnok, a Milan pedig ismét készülhetett a Serie B-re.
SEBASTIANO ROSSI
Milan – Foggia 3:0, Serie A 30. forduló, 1995.05.07.
Ez sajnos lemaradt a videóról, az összefoglalóban már csak Savicevic befejezése fért bele – érthetetlen módon nem láttak szabálytalanságot, így meglett a három a kieső Foggia ellen. Májusban már egyértelműen elengedtük a bajnoki címet és kizárólag a BL-döntőt vártuk, hogy aztán van Gaal Ajaxa meglepjen minket és mehessünk UEFA kupázni.
SEBASTIANO ROSSI
Milan – Lazio 1:0, Coppa Italia döntő odavágó, 1998.04.08.
Egymás után két szezonban sikerült az alsóházban zárni, két korábbi edzőlegendánkat hívtuk vissza pánikszerűen, hogy aztán csak leégessék magukat és szétforgácsolni az előző években felépített világverő csapatot. A Juve nagy viták közepette nyerte meg a bajnokságot, még a parlamentben is felszólaltak az őket segítő téves ítéletek miatt, de sajnos számunkra ez irreleváns volt (inkább az interisták bosszankodhattak), az egyetlen vigasz egy kupagyőzelem lett volna. Az első meccsen a jobban játszó Lazio nem talált kaput, a Milannak pedig még csak helyzet sem kellett: az utolsó percben egy nagyon hosszú kapuskirúgást fejelt tovább Weah a kimozduló Marchegiani felett az ellenfél kapujába, a félidőben a rendőrökkel jóízűt verekedő Lazio-drukkerek szeme előtt. A visszavágón megvolt a fontos vezetés, de nem sikerült kibekkelni: a kimenetel szempontjából döntő harmadik Lazio gólt épp Nesta szerezte.
DIDA
Milan – Ascoli 1:0, Serie A 20. forduló, 2006.01.18.
Januárban távolinak tűnt a Scudetto, a Juve már 12 ponttal ment, ráadásul az őszt egy római vereséggel zártuk, így a hangulat se volt túl jó. Az Ascoli ellen is nagyon döcögött a szekér, de Dida óriási kidobását Pippo a kapuig vitte, és ezzel megfelelő pályára állította a csapatot: egy nagyon jó tavaszt zárva a végére behoztuk a lemaradást, azonban a bolondok napján Leccében hagyott 3 pont sokat számított a kiélezett versenyben, így hiába szereztünk 88 pontot, ez csak a második helyre volt elég. Aztán jött a Calciopoli és újrarajzolódott minden.
MIKE MAIGNAN
Milan – Sampdoria 1:0, Serie A 25. forduló, 2022.02. 13.
A listán szereplő 8 gólból ez az ötödik, ami győzelmet ért, ráadásul ezzel tudtunk a tabella élére állni – persze ott az az elmaradt Inter-meccs, de ne rontsuk el a sztorit, a fentieknek nem lett jó vége, talán most másképp lesz. Egyelőre nem érdemes többet írni: még elég friss, hogy emlékezzünk rá és csak remélni tudjuk, hogy fontos lépés volt ez a bajnoki cím felé vezető úton!

Egyébként a Milan keretében van még olyan kapus, aki adott már gólpasszt: Antonio Mirantének ráadásul az a bravúr is összejött, hogy egy szezon alatt kettőt (még a Parma játékosaként 2012/13-ban). A legutóbbit az olasz élvonalban egyébként egy ex-Milanista, Pepe Reina adta még ősszel a Spezia ellen. Reina a műfaj egyik királya, hiszen a két Serie A-s assziszt mellé van még 4 Liverpoolból is, ráadásul Mirante teljesítményét megspékelte azzal, hogy neki egymás utáni két mérkőzésen jött össze a gólpassz!

*Az időben visszamenőleg fokozatosan romlik az adatminőség, míg az 1960-as évektől kezdve szinte minden gólt “meg tudtam fejteni” sportlapok és gólösszefoglalók alapján, az 1930-1960 közötti időszakban a gólpasszok 5-10%, az első 3 évtizedben pedig 30-60%-áról nem tudunk semmit. Sajnos a korai években még olyan is előfordult, hogy a gólszerzők nevét sem jegyezték föl.



7 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

    • Az eredeti szövegben benne volt, szerkesztés közben valahogy lemaradt. Ezt írtam róla:

      Sebastiano Rossi
      Milan – Lazio 1:0, Coppa Italia döntő odavágó, 1998.04.08.
      https://youtu.be/kpB-DYGDBmo?t=111
      Egymás után két szezonban sikerült az alsóházban zárni, két korábbi edzőlegendánkat hívtuk vissza pánikszerűen, hogy aztán csak leégessék magukat és szétforgácsolni az előző években felépített világverő csapatot. A Juve nagy viták közepette nyerte meg a bajnokságot, még a parlamentben is felszólaltak az őket segítő téves ítéletek miatt, de sajnos számunkra ez irreleváns volt (inkább az interisták bosszankodhattak), az egyetlen vigasz egy kupagyőzelem lett volna. Az első meccsen a jobban játszó Lazio nem talált kaput, a Milannak pedig még csak helyzet sem kellett: az utolsó percben egy nagyon hosszú kapuskirúgást fejelt tovább Weah a kimozduló Marchegiani felett az ellenfél kapujába, a félidőben a rendőrökkel jóízűt verekedő Lazio-drukkerek szeme előtt. A visszavágón megvolt a fontos vezetés, de nem sikerült kibekkelni: a kimenetel szempontjából döntő harmadik Lazio gólt épp Nesta szerezte.