Pioli: “Magabiztos játékra lesz szükségünk”

0

A Milan vasárnap délben hazai pályán a Sampdoriát fogadja. A csapat előtt komoly lehetőség nyílt, hiszen az Inter szombaton döntetlent játszott a Napolival, így egy győzelemmel a Rossoneri átveheti a tabellán az első helyet. Stefano Pioli megtartotta mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját.

THEO HOSSZABBÍTÁSÁRÓL
“Úgy gondolom, hogy ez egy komoly üzenet a klub részéről a jelen és a jövő szempontjából. Ha olyan játékosaink vannak, akikben megvan a klubhoz való tartozás érzése, akkor az azt jelenti, hogy jó úton haladunk.”

A DERBIRŐL
“Itt Milanellóban mindig magabiztosan dolgozunk. Egyértelmű, hogy úgy könnyebb ezt megtenni, ha eredmények is párosulnak hozzá. Továbbra is mérkőzésről-mérkőzésre folytatjuk a munkát. Elégedettek vagyunk a legutóbbi két mérkőzésen elért eredményünkkel, de most csak erre a meccsre koncentrálunk.”



A FORMÁCIÓRÓL
“Mindig igyekszem a lehető legjobb csapatot pályára küldeni. Lehetséges, hogy a kezdő nem lesz olyan, mint szerdán a Lazio ellen, de biztos vagyok benne, hogy a lehető legjobb bevethető csapat lesz. A variációs lehetőségeink az ellenfeleink alapján alakíthatóak ki és függhetnek az egyes játékosok fizikális és mentális felkészültségétől is. A csapat most már magabiztosabb és érettebb, mint egy-két évvel ezelőtt, de ez egy teljesen normális fejlődési folyamat. Fiatal csapat vagyunk, azonban sokat fejlődtünk. Kemény meccs lesz, de most csak ez számít. Olyan csapattal állunk szemben, amely az előző fordulóban legyőzte a Sassuolót.”

IBRÁRÓL ÉS GIROUDRÓL
“Olivier jelenleg remek formában van. Zlatan még csak részben edz, így egy kicsit türelmesnek kell lennünk vele. Meglátjuk, hogyan alakul a helyzet a felépülését illetően a következő napokban.”

A HAZAI-IDEGENBELI MÉRLEGRŐL
“A játékstílusunk alapján kiegyensúlyozottabb teljesítményt vártam volna a hazai illetve az idegenbeli mérleget tekintve, de sajnos ez nem így történt. A motivációnk az, hogy a hazai mérlegen javítanunk kell és ennek érdekében hasznosítanunk kell a szurkolóktól kapott energiát.”

A TABELLÁRÓL
“Még hátra van 15 mérkőzés, ami egy tisztességes meccsszám. A célunk az, hogy minél több pontot szerezzünk. Jelenleg nagyon vékony a határ egy győzelem és egy vereség között, a legapróbb részletek jelentik a különbséget. Magabiztos hozzáállás kell a következő mérkőzéseken és mindent bele kell adnunk, tudva, hogy a legtöbb eredmény rajtunk múlik.”

SZÓLJ HOZZÁ!

Please enter your comment!
Add meg a nevedet