Néhány héttel ezelőtt a Milan vezetősége megkezdte a tárgyalásokat a Pumával a szerződés meghosszabbításáról, miközben más világszínvonalú sportszergyártó is képbe került.
A Puma 2018 nyarán lett a Milan hivatalos partnere, miután véget ért a két évtizeden keresztül tartó együttműködés az Adidasszal. A szerződést a korábbi vezérigazgató, Marco Fassone írta alá és most esedékessé vált az egyezség újratárgyalása.
A MilanNews tájékoztatása szerint a Milan tárgyalásban áll a Pumával a felek közötti partnerség meghosszabbítása kapcsán. A német sportszergyártó éves szinten 13 millió eurót utal a klubnak. A jelenlegi szerződés 2023. június 30-ig szól és a Rossoneri eltökélt szándéka, hogy hosszabbítsanak és jövedelmezőbb üzletet kössenek a Pumával.
Az elmúlt másfél évben nagy javulás következett be a Milan teljesítményében és ez az eredményekben is megmutatkozott: a csapat 2012 óta a legjobb szezonját produkálta a 2020/21-es idényben és hét év után visszatért a Bajnokok Ligájába.
Ugyanakkor a MilanNews hozzátette, hogy más top szintű sportszergyártók érdeklődéséről is hallani lehet a Milan háza táján, azonban a konkrét márkák neve egyelőre nem szivárgott ki.
3 hozzászólás
A 2rule lesz az 🤣
Otp bank szponzorációval….
😂😂😂
Másokat nem is tudnék elképzelni én se….. 🙏😇