Összegyűjtöttük a legfőbb statisztikákat a Sassuolo elleni 3-1-es vereség után.
A Milan 14 fordulót követően 10 győzelemmel, 2 döntetlennel és 2 vereséggel, továbbá 32 szerzett ponttal áll a tabella második helyén a Serie A-ban. A csapat két ponttal szerzett kevesebbet az előző idény ugyanezen szakaszához képest.
Legutóbb több mint fél évvel ezelőtt, április végén fordult elő, hogy a Milan egymást követő két meccset elveszített a Serie A-ban (akkor a Sassuolo és a Lazio ellen), amelyet egy 17 bajnokin keresztül tartó veretlenségi sorozat követett.
A Rossoneri az olasz bajnokság aktuális idényében először veszített mérkőzést előnyről. Ezt megelőzően 2021 áprilisában, szintén a Sassuolo ellen történt ilyen, akkor 1-2 lett a vége a San Siróban.
Ezt megelőzően 1998 márciusában fordult elő, hogy a Milan két egymást követő bajnokin 7 gólt kapott, akkor az Inter ellen 3-0-ra, míg a Juventus ellen 4-1-re kapott ki.
Theo Hernández egy gólpasszt jegyzett a Sassuolo ellen, így már 4 asszisztnál jár a 2021/2022-es szezonban. Ennél több gólpasszt csak két játékos osztott ki idén a Serie A-ban, nevezetesen Nicoló Barella (5) és Mario Pasalic (5).
Alessio Romagnoli az első gólját szerezte a 2021/2022-es idényben. Az olasz középhátvéd 2015 óta szerepel a Milanban és ez volt a 10. találata a csapatban.
MECCS STATISZTIKÁK:
50% | LABDABIRTOKLÁS | 50% |
15 | LÖVÉSI KÍSÉRLET | 15 |
2 | KAPUT ELTALÁLÓ LÖVÉSEK | 5 |
1 | GÓLOK | 3 |
8 | KAPUT NEM TALÁLÓ LÖVÉSEK | 3 |
5 | BLOKKOLT LÖVÉSEK | 7 |
0 | KAPUFA | 0 |
334 | PONTOS PASSZOK | 348 |
83% | PASSZPONTOSSÁG | 83% |
7 | SZÖGLET | 6 |
7 | LES | 3 |
3 | VÉDÉS | 1 |
15 | SZABÁLYTALANSÁG | 7 |
4 | SÁRGA LAP | 2 |
1 | PIROS LAP | 0 |
JÁTÉKOS STATISZTIKÁK:
JÁTÉKOS | JP | L | GP | CS | SZ | SP | P% | KP | MP | MF | HI |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
MAIGNAN | 95' | 21 | 95% | 5(4) | |||||||
FLORENZI | 69' | 18 | 82% | 1 | 1(0) | 4(4) | |||||
KJAER | 95' | 2(0) | 3 | 52 | 87% | 6(3) | 3(2) | 8(4) | |||
ROMAGNOLI | 78' | 1(1) | 1 | 38 | 93% | 3(1) | 5(3) | 2(1) | |||
HERNANDEZ | 95' | 1 | 3(2) | 1 | 30 | 71% | 2 | 11(5) | 2(2) | 2(1) | |
BENNACER | 61' | 1(0) | 2(2) | 44 | 83% | 11(5) | 1(1) | 7(4) | |||
BAKAYOKO | 46' | 1(0) | 2 | 17 | 81% | 4(2) | 3(2) | 2(2) | |||
SAELEMAEKERS | 81' | 1(0) | 3(2) | 3 | 23 | 88% | 1 | 13(6) | 1(0) | ||
DIAZ | 46' | 11 | 79% | 1(1) | |||||||
LEAO | 95' | 1(0) | 4(3) | 1 | 14 | 64% | 3 | 8(4) | 2(0) | ||
IBRAHIMOVIC | 95' | 3(0) | 1(0) | 16 | 70% | 3 | 3(0) | 2(1) | 1(1) | ||
TONALI | 34' | 2(0) | 9 | 90% | 1 | 3(0) | 2(1) | ||||
KALULU | 14' | 1 | 1 | 50% | 1(1) | 1(0) | |||||
MESSIAS | 49' | 1(1) | 5(2) | 1 | 12 | 86% | 1 | 10(3) | 3(2) | ||
PELLEGRI | 26' | 2 | 50% | 2(0) | |||||||
KESSIE | 49' | 2(0) | 26 | 93% | 2(0) | 2(2) |
jelmagyarázat: JP-játékperc | L-lövés | GP – gólpassz | CS-cselek | SZ-szerelések | SP-sikeres passzok | P%-passzpontosság | KP-kulcspassz | MP-megnyert földi párharc | MF-megnyert fejpárbaj | HI-hosszú indítás
LEGTÖBB MEGTETT KM:
1. SAELEMAEKERS – 9,90 KM
2. HERNÁNDEZ – 9,78 KM
3. LEAO – 9,55 KM
4. KJAER – 9,31 KM
5. IBRAHIMOVIC – 8,37 KM
LEGGYORSABB SPRINTSEBESSÉG:
1. LEAO – 34,53 KM/H
2. HERNÁNDEZ – 34,05 KM/H
3. PELLEGRI – 32,03 KM/H
4. IBRAHIMOVIC – 31,42 KM/H
A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA ÉS JEGYZŐKÖNYVE ITT MEGTEKINTHETŐ
5 hozzászólás
Most hogyhogy nem volt MVP szavazás?
Ez kérdés? 😀 Indokoltabb lett volna, ha a leggyengébbre MWP szavazás van, vagyis Match Worst Player.
A legtöbb megtett km-ben sehol sincs a középpálya, ez elég beszédes.
Mármint a 2 védekező középpályás? Mivel mind2 le lett cserélve, nem sok esélyük volt. De ettől függetlenül kevés nagyon ez…10km alatt maradt mindenki egy olyan meccsen ahol oda vissza ment a játék, kontrák.
Egy Tiki-Taka esetén teljesen normális lenne. De ezen a meccsen úgy érzem kevés. Több játékos is alul koncentrált volt. Hiába mondják hogy mindig a következő meccs a legfontosabb, azért vannak üresjáratok és ez szinte csapat szintű ezeken a meccseken. Fio ellen Leao pl hatalmasat játszott és mellette volt 1-1 értékelhető teljesítmény. Ezen a meccsen senkit sem tudnék kiemelni.
Azért az is beszédes, hogy 40 évesen Ibra rajta van mind a megtett km, mind a leggyorsabb sprint toplistáján..