Lucas Paquetá elmondása szerint játékosként és emberileg egyaránt hasznosnak bizonyult számára a Milannál eltöltött másfél év és beszélt a francia bajnokság illetve a Serie A közötti különbségről is.
Paquetá 2019 januárja és 2020 nyara között állt a Milan alkalmazásában. A brazil támadó-középpályás milánói karrierje nagyszerűen kezdődött Gennaro Gattuso kezei alatt, azonban az azt követő idényben nem találta a formáját és végül 20 millió euróért az Olympique Lyonhoz szerződött.
„Ha a jelenlegi formámat nézzük, akkor egyértelmű, hogy minden korábbi tapasztalatom hasznosnak bizonyult. Olaszországban a Milan játékosaként eltöltött időszakom erősebb játékossá és jobb emberré tett.” – mondta Paquetá.
„Sok tapasztalatot szereztem, hogy hogyan kell szembenézni a nehézségekkel. Mindenhol tanul valamit az ember. Hála Istennek most jól érzem magam és boldog vagyok. Serie A? Két hasonló bajnokságról van szó, de egyetértek azzal, hogy a Ligue 1 fizikális szempontból erősebb, mint a Serie A.”
Paquetá Franciaországban találta meg számításait és a Lyonban újra formába lendült. A 24 éves futballista mostanra alapemberré vált a brazil válogatottban és a klubjában is remekel: bő egy év alatt 51 tétmeccsen 16 gólt szerzett illetve 9 gólpasszt osztott ki a Lyon színeiben.
6 hozzászólás
Nagyon sajnáltam amikor elment, mert lehetett látni benne a potenciált, több türelem kellett volna.
Nem kell sajnálni, a csapat jó úton halad.
Ligue 1 fizikálisan erősebb? Ha ez poén akar lenni, akkor arra tippelnék, hogy a rengeteg afrikaira gondol, akik már többségben vannak Csigaországban.
A tempó gyorsabb a Ligue 1-ben, de fizikailag és taktikailag nem jobb a Serie A-nál.
Egyébként szerintem a Copa Americán is csapat legjobbja volt. Láttam mindedn meccsüket, kulcspasszok, gólok, kreativitás… szerintem konkrétan többet tett le, mint Neymar, pedig neki is jól ment nagyon.
Sőt, a Lyonban is húzóember, pedig ott a csapat nem túl jó szereplése ellenére igazán remek játékosok vannak.
Lehet, hogy itt sosem teljesedett volna ki, de az is lehet, hogy mostanra simán megütné Hakan szintjét itt is. Nem lehet tudni…
Az Olasz foci nem fekszik mindenkinek. A Serie A-ban az edzőknek határozott elképzeléseik vannak a taktikáról…azt kell csinálni, amit az edző mond, és nemigazán játszhatnak ösztönösen a játékosok. Követni kell az Olasz stílust. Franciaországban és a Brazil válogatottban szabadabban focizhatnak a játékosok. Főleg Dél-Amerikában nem a taktikai eligazításokról szólnak sztem az edzések..