Minden jel arra utal, hogy visszatér Olaszországba – ezúttal vezetőedzőként.
Gianluca Di Marzio arról számolt be, hogy az olasz élvonalban szereplő Genoa előrehaladott tárgyalásokat folytat Andriy Shevchenkóval, aki hamarosan átveheti Davide Ballardini helyét a vezetőedzői poszton.
Fabrizio Romano is megerősítette, hogy a várakozások szerint Sheva lesz a Genoa új edzője. A felek az elkövetkező órákban véglegesítik a megállapodást és aláírják a szerződést. Ez azt jelenti, hogy a Milan korábbi Aranylabdás klasszisa 12 év után visszatér Olaszországba.
A Genoa jelenleg a 15. helyen áll és a kiesőhelyek elöl menekül. A csapat 12 meccsen mindössze 1 győzelmet szerzett, továbbá 6 döntetlen és 5 vereség a mérleg.
Shevchenko korábban összesen 8 szezont töltött Olaszországban a Milan játékosaként és 322 tétmeccsen 175 alkalommal volt eredményes. Ezúttal vezetőedzőként próbálhat szerencsét, miután az Európa-bajnokságot követően augusztus 1-én lejárt a szerződése az ukrán válogatott élén.
A 45 éves szakember 5 évig volt Ukrajna szövetségi kapitánya és összesen 52 mérkőzésen ült a kispadon, ezeken 25 győzelem mellett 13 döntetlen és 14 vereség volt a mérleg, valamint 71 rúgott és 62 kapott gól.
5 hozzászólás
Lehet, hogy egy napon akár a Milan edzője lesz?
Lenne, ha Pioli nem lenne a következő 10 év sikeredzője. 😉 😀
Sok sikert amúgy neki! (Kivéve ellenünk.)
Minden így legyen ahogy írod….
És sok Milan legenda mint edző nálunk nem vitte sokra, tehát inkább óvakodjon a Milantol…
Sok sikert kívánok neki, hatalmas kedvencem volt, egy igazi szerény zseni!
Gondolom hozza az örök másodedző Tassottit is. Remélem a Genoát megmenti a B ligától.