Lezárult a fegyelmi bizottság vizsgálata, nagyon olcsón megúszták a rómaiak.
Mint arról beszámoltunk, a Roma-Milan rangadón a hazai ultrák több ízben is rasszista megnyilvánulásokkal illették a vendégcsapat két játékosát, Zlatan Ibrahimovicot és Franck Kessiét. Mindkét játékost a gólja után találták be a római ultrák, előbbit a származása, míg utóbbit a bőrszíne miatt.
Az összecsapást követően az Olasz Labdarúgó Szövetség eljárást indított a Roma ellen a szurkolók viselkedése miatt és nemrég megszületett a döntés az ítéletről.
A fegyelmi bizottság hivatalos közleménye szerint a Romát egy mérkőzésre szóló szektorbezárásra büntették, ugyanakkor az ítéletet egy évre felfüggesztették, tehát a szurkolók nagyon olcsón megúszták.
A jegyzőkönyv és a negyedik játékvezető által tett jelentés alapján az AS Roma-ultrák szektorából skandálták a rasszista rigmusokat, ennek megfelelően csak a Stadio Olimpico azon részét érinti az esetleges bezárás. Ha egy éven belül hasonló eset történik, akkor tényleges szektorbezárás következik.
A TMW szerint a Roma még nem hozta meg a döntést, hogy fellebbez-e az ítélet ellen.
4 hozzászólás
Az olasz szövetség az UEFA-hoz képest igen jószívű ezek szerint. Így mondjuk aztán mindenki el is retten a rasszista megnyilvánulástól egyből. Kb nulla elrettentő ereje van.
(Halkan jegyzem meg, hogy sajnos itthon sincs elég elrettentő ereje még egy stadionbezárásnak sem, mert a barom ugyanúgy huhog tovább, a sokadik büntetés ellenére is… Megoldás lenne, ha a renitenseket zárnák ki örökre, de valahogy mégsem ez történik)
Ez jó döntés, mert így pár értelmesebb ultra rá fog szólni a többire, mert nem akarnak zárt kaput, a szövetség meg jelezte, hogy nem akar olyanokat büntetni, akik szépen szurkoltak. A zéró tolerancia és teljes elzárással csak azt érik el, hogy a normális ember is ideges lesz a szövetségre és nem az igazi bűnösökkel fog foglalkozni. Ez után meg még mindig jöhet a komoly büntetés, ha nem tanulnak belőle és akkor már csak magukat okolhatják. Más kérdés, hogy azzal se oldanak meg semmit, mert ez örökre része marad a focinak, hogy az ellenfél játékosait piszkálják a szurkolók.
Unalmas ez az egész rasszista téma. A világ telis tele van ázsiaiakkal, afrikaiakkal meg ilyen-olyan okból elvándoroltakkal köztük mindegyik csapat is.
Jönnének le ezek a királylányok egy mennyei vidéki meccsre ahol vasárnap kapunk egy 4-0-t idehaza és megnézhetnék mit kap a bíró meg mindenki utána?! 🙂
Az AS Roma drukkereinek a legnagyobb büntetés az volt, hogy elhitték, hogy a Milan ellen pontot szerezhetnek… 🙂