Szinte centiken múlott, hogy érvényes legyen Rafael Leao eddigi pályafutásának egyik legszebb gólja.
A 38. percben 1-0-s előnyben nagyszerű támadást vezetett a Milan. Simon Kjaer a saját térfeléről indította Zlatan Ibrahimovicot, aki mellel tovább tette és kiugratta Rafael Leaót. A portugál válogatott támadó a tizenhatoson belül rendkívül higgadtan átemelte a labdát Rui Patrício kapus feje felett, majd az üres kapuba bólintott.
A gólt jogosan érvénytelenítették, ugyanis Kjaer indításának pillanatában Ibra a Roma védelmi vonala mögött helyezkedett. A les szituációról a VAR által visszajátszott felvétel alapján nagyon kevés hiányzott, hogy szabályos legyen a találat.
11 hozzászólás
Nagyon okos gól lőtt kár hogy Ibra egy picit lessen volt , ha nem lenne egy kicsit lusta egy nagy játékos lehetne belőle , de az idő majd meg oldja és fejlődik majd mert még nagyon fiatal !
Szép volt az biztos 👍🏻
Kicsit több ésszel olyan focista lehetne belőle, mint amilyen Ibra volt fénykorában, mert a technikai és fizikai adottságai meglennének hozzá, de játékintelligenciában sose lesz azon a szinten, mint a legnagyobbak, mert azt már most látnánk tőle. Ebből a szempontból Bennacer-ben és Tonali-ban én nagyobb potenciált látok és nehéz lesz őket megtartani a jövőben, mert ők tipikusan azok a játékosok, akik edzői utasítások nélkül is képesek a különbséget jelenteni és még nagyon fiatalok, ezért rengeteget fejlődhetnek a többi téren.
Ezzel nem értek egyet. Ibra csak egy van, hozzá nem lehet hasonlitani senkit. Leao nem is vele kell versenyezzen, jelenleg Leaot nem cserélném le senkire se a Seria A-ban, még a legdrágább Lautarora se.
Tudom sokan nem kedvelik, mert a testbeszéde nagyon flegma, erről nem tehet, de nézzétek meg a reakcióit és nézzétek meg azt, ahogy a legnagyobb olasz tehetség Zaniolo reagál a pályán. Leao nagyon ritkán reklamál hevesen, szinte mindig mosolyog, nem frusztrált, nem megy neki az ellenfeleknek, nevet, látszik rajta, hogy szereti a játékot( meredek párhuzam, de Ronaldinho óta nem láttam ilyent, hogy valaki ennyire nyugodt legyen). Nekem ez nagyon szimpatikus.
A játékhoz meg nagyon is van esze, Roma ellen is adott egy szép kulcspasszt(amit Kessie ellőtt), az egy komoly helyzet lett volna Ibranak. Rendre hoz szép megoldásokat, egy az egyben hatékony, de nagyon jól érzi azt is, hogy ne essen túlzásba, még ha néha azt is lehet érezni, hogy önző.
Ha igy folytatja a szezont akkor év végén egy 100 milliós játékos lesz már.
A hasam fogtam a röhögéstől, amikor olvastam, hogy Lautaro a legértékesebb.
Már épp kezdett újra életre kelni a Serie A, erre megint belerúgnak egyet 🤣
Remélem lejjebb már tényleg nincs
Ha valaki azt gondolná, hogy ezt azért írtam, mert interes, hát nem
Egyetértek. Alig van amúgy 1v1 megmozdulása, amiből nem ő jön ki jól. Szenzációs arányban oldja meg őket. Natúr sebességben bárkit lenyom, de a termete ellenére az indulója is kiváló, és amikor egy helyben kell kicsiben keverni, abban is zseniális. Közben pedig még a kaput is érzi, és a beadásokat is. Ez a flegmaság szerintem is csak olyan, hogy „ilyen a frizimiskája”. Pogbához hasonlít amúgy ilyen téren, bár ő szerintem tényleg kicsit flegma is.
Sajnálom, hogy tavaly és idén is volt 1-1 olyan távoli ollózása, amivel majd kettétörte a kapufát, ha az egyik bemegy, minimum jelölést kap a Puskásra…
Minden meccsen van szinte látványos, szép megoldása, ha pusztán a látványos fociért ül le valaki, akkor ő és Diaz szállítják ezeket a pillanatokat. Meg néha Ibra persze.
Pedig ezzel egyet lehet érteni, mert játékintelligenciában nincs azon a szinten, mint a legnagyobbak, ezért nem fut a hosszú labdákért és ezért flegma a meccs kritikus időszakában. Technikailag és fizikailag meg zseniális, ezt sose vitattam benne van az írásomban is, hogy ezen a téren Ibra fénykorát idézi, de azt se írtam, hogy következő Ibra-nak kéne lennie, csak azt a fajta tudást még nem birtokolja, mint ezek a játékosok, legalábbis eddig nem igen látszott rajta és ezért várnak tőle többet, de ezen a legnehezebb változtatni, mert ezt edzéseken nem szívja magába.
Nem cserélném el én se Leao-t és kell is a csapatba, de mint írtam ő az a fajta játékos, akiben minden megvan, kivéve ezt az egy képességet, amitől nem lesz rossz játékos, de látni kell a korlátokat is és nem kötelező állandóan fényezni, mert az egy focistának se tesz jót, lásd Szoboszlai-t, aki csendben nyugalomban hozta a parádés teljesítményeket, aztán kicsit a fejébe szállt, mikor a csapból is ő folyt. Most ismét kezd magára találni, mert volt önkritikája és valószínűleg az értelmesebb környezete is figyelmeztette, hogy ne a médiát figyelje, hanem kezdjen el a hiányosságain dolgozni.
Lehet még sorolni a hasonló játékosokat, például Rooney is parádésan játszott első éveiben is, de Sir Alex Ferguson nem volt teljesen megelégedve vele és ettől lett a következő években a világ legjobb játékosa, mert az összes hiányosságát kiaknázták. Ha nem lett volna annyi sérülése, akkor lehet több egyéni díjat is bezsebel.
Elnézést, hogy nem csak fényeztem a kedvenc játékosodat, de nem lenne érdekes írni ezekről, ha mindenkinek csak abból állna a véleménye, hogy ÚRISTEN MEKKORA TEHETSÉG HOLNAP MEGSZÓRJUK A PORTOT 6-AL. FORZA ÁCS MILÁN.
Szerintem is zseni a srác, tavaly is mondtam, amikor sokan itt elpasszolták volna, hogy vétek lenne őt elkótyavetyélni, mert már akkor is látszódott rajta az ösztönös tehetség. Nekünk óriási túlzással persze, de olyan Leao és Diaz jelenléte, mintha Messi és C. Ronald lenne egy csapatban a pályán. 😁
Inkább Dembélé és Dani Olmo.
Igen ez a két ember sokkal jobb hasonlat.. 😀
Örülne a Barca, ha kicserélhetnék a két játékost… 😀 Amúgy nekem Leao sokkal inkább Vini Jr a Reálból. Ő is szenvedett 1-2 évet, szétfutott mindenkit, de gólt nem rúgott, idén meg kvázi hirtelen a semmiből világklasszis teljesítményt nyújt gólokban és játékban is. Leaonál pont ugyanez történt, itt van egy ideje, láttuk, hogy van benne valami, ami nem akar kijönni, és pont most jött ki ez a valami nála is.
Olmo stimmt.