Újabb három játékos kihagyja a szombati Bologna elleni mérkőzést.
Stefano Pioli megerősítette, hogy Franck Kessiének erős influenza tünetei vannak és ennek következtében nem léphet pályára a Bologna ellen. Az edző szerint a játékos nem koronavírusos. Az elefántcsontparti középpályás eltiltás miatt nem játszott a Porto ellen a Bajnokok Ligájában sem.
Kessié mellett Ante Rebic sem lesz bevethető, aki az előző fordulóban a Verona ellen bokasérülést szenvedett. A horvát támadó csütörtökön egyéni edzésmunkát végzett és előzetesen volt némi optimizmus, hogy ott lehet az utazó keretben, azonban még nem jött rendbe 100 százalékosan a bokája és Pioli nem kockáztat a pályára küldésével.
A Milan edzője közölte, hogy Pietro Pellegri sincs 100 százalékos állapotban, ugyanis enyhe gyulladással bajlódik és nem lesz ott Bolognában. A keddi Porto elleni mérkőzéshez képest csupán két visszatérő lesz a keretben: Andrea Conti és Samu Castillejo.
Eddig sem volt könnyű helyzetben a Milan a sérülések és a pozitív COVID-tesztek miatt és most Kessié, Rebic illetve Pellegri kiesésével tovább csökkennek az eddig is erősen korlátozott variációs lehetőségek a kezdőcsapat összeállítását illetően. Csütörtökön biztossá vált, hogy Theo Hernández és Brahim Diaz sem lehet ott a szombati meccsen.
4 hozzászólás
Ibra előszedhetné a gólvágó cipőjét, mert most szükség van az isteni beavatkozásra.
Most mindenkire szükség van ilyen megfogyatkozás után
Nem kell aggódni, a keret mély, a Bologna ellen ezt le kell hozni így is.
Ugyanazt a mázlis győzelmet kéne lehozni ilyen körülmények közt, mint a múltkor. Ami persze nem csak mázli, hanem kitartás, akarat végterméke is volt.