A 30 éves futballista hétfőn MRI-vizsgálatokon vett részt és úgy tűnik, hogy a következő mérkőzéseken nem léphet pályára.
Junior Messias az előző fordulóban az Atalanta elleni 3-2-re megnyert rangadón debütált a Milanban. A játékos a nyári sérülése után később kezdte meg a felkészülést, így időbe telt, mire ideális erőnléti állapotba került és Stefano Pioli rendelkezésére állt.
A MilanNews szerint Messiasra újabb kényszerpihenő vár, ugyanis izomsérüléssel bajlódik a bal combjában.
A brazil támadó-középpályás hétfőn MRI-vizsgálaton vett részt, amelyen megállapították az izomsérülést. Tíz napon belül további vizsgálatok várnak rá, viszont biztosra vehető, hogy kihagyja a hétvégi Hellas Verona elleni meccset, az FC Porto elleni BL-összecsapást és a Bologna elleni bajnokit is.
Ami a többi sérültet illeti: Olivier Giroud teljesen felépült, míg Zlatan Ibrahimovic, Rade Krunic és Tiemoué Bakayoko a felépülési szakasz végén jár, így hamarosan csatlakozhatnak a csapattársakhoz, hogy teljes értékű edzésmunkát végezzenek.
22 hozzászólás
Eszem f*szom megáll már komolyan az állandóan meccsen kívül lesérülő elvileg erősítésnek és/vagy tehermentesítésnek érkező játékosokkal kapcsolatban. Ez így nem erősítés, hanem pénzkidobás.
Szerintem is néha úgy tűnik, mint vmi tragikomédia.
Jó isten gyere le a mennyből!!!
Ezért nem kellett volna siettetni a csapatba építését! Jah, nem ide! 😀
Calabria, Messias eddig az utolsó meccstől, na ki lesz a következő? Még szerintem minimum ketten kidőlnek ezen a héten 🤦🤦🤦
Szeretem jó lenne hívni valami kuruzslót a csapatba hogy rendszeresen szedje le ezt az átkot a csapatról mert ami itt megy már évek óta az már tényleg hihetetlen.
Azóta már megtudtuk, hogy Maldini a kövi 😀
Na most várom az okoskodókat, akik szerint kész a keret és felesleges pénzért venni játékost. 😉
Ez mekkora buta válasz már ne is haragudj…. most azért sérült meg mert nem vettek pénzért játékost??? Akiért kiadnak több milliót az nem sérülhet le??? Ennek semmi köze ahhoz hogy mennyi pénzt költöttek a mercato alatt…
Nem haragszom. Na de akinek van erőnléte és tudni lehet róla, hogy nem csak 5-6 meccset tud egy szezonban az pénzbe kerül. Florenzi, Pellegri köztudottan sérülékeny. Messiast meg várható volt, hogy kicsinálják. Erősítés kellett volna nem ingyen üveglábúak. De itt csak darabra legyenek meg a többi nem számít…
Kicsit jobban nézz utána mielőtt hülyeségeket írsz. Messias tavaly a crotoneban 2 meccset hagyott ki, egyet 5 sárga miatt, egyet meg valami vírusfertőzés miatt…. 😀 😀 😀 Tényleg üveglábú…. Mint Conti, aki a Milan előtt alig volt sérült az atalantaban…. Sérülés miatt kb 5 meccset hagyott ki amíg az atalantaban nyomta. Még véletlenül sem az erőnléti vagy az orvosi stábunkban kellene a hibát keresni, ugye? 😀
Igazad van. Takarodjon a stáb!
Még egyszer kérdem és aztán fel adom. Nem láttál még olyan játékost aki pénzbe került és lesérült???? Itt ennek semmi köze a pénzhez. Bakayoko sem jött ingyen és lesérült. Caldara sem ingyen jött és lesérült. Conti sem ingyen jött és lesérült…. most akkor ne is hozzanak olyan játékost aki nem pénzbe kerül mert az nem jó??? Messi is akkor szar mert ingyen ment, igaz??? A pénz meg a sérülések között semmi összefüggés nincs!!!! De körbe körbe ugyan azt a lejárt lemezt nyomjátok és bele vagytok betegedve hogy a vezetőség nem költött 200 milliót a mercato alatt….
Tudod mit? Igazad van! Ne költsünk pénzt! Nem kell! Rúgják ki a komplett stábot aki az erőnlétért meg az egészségért felel. Hozzanak olyanokat akiknél nincs atomsok sérült!
Kész a keret, felesleges pénzt költeni🤣
Ja nem
Egyszerűen olyat kellene venni akinek van kondija a Seria A-hoz
De az pénzbe kerülne. 🙂
Messias már megtette azt, amiért idehoztuk. Így legalább több perc jut Maldininek.
Egész évben sérülékeny lesz, mivel az ő életvitelét és testfelepítését nem lehet összehasonlítani olyan jétékosokkal, akik már 10 éves koruktól kezdve akadémián nevelkedtek, táplálkozásukra odafigyeltek, az edzéseik folyamatosak voltak, a profi sportgondolkodást is megtanították a fiataloknak, hogyan figyeljenek az egészségükre, otthon végezhető gyakorlatukra, életvitelükre stb..Nem hinném, hogy Messias reggel 6-7 órakor lefutott kb 10 kilómétert 15 éves korában,aztán betolt egy protein shaket majd egészségesen reggelizett. Azután jött a délelőtti edzés. Tökéletes fehérjedús ebéddel, pontban 12-kor, majd délutáni edzés, azt követően egy újjabb szuper egészséges vacsora, majd este egy kis taktikai értekezlet az edzővel és 10-kor takarodó. Hát az akadémistákat így nevelik sok országban. De a serdülő úszók még dúrvábbak, mivel lehet, hogy már hajnali 5-kor az uszodában kell lenni, mert éppen egy ázsiai versenyre készülnek és az időeltolódás miatt szokni kell a korai edzést….Messias egy fantasztikus tehetség, de az idő kerekét nem lehet visszafordítani.
De viszont lehet szorgalmasabb meg fegyelmezettebb mint más fiatal aki azt hiszi magáról hogy szuper sztár mert már 10 éves korától nyomja…
Ja. Legjobb példa a csodás válogatottunk nagy réménysége(i)
Pláne ha a sajtónk is ezt tolja.
Én úgy tudom, hogy ifibe brazíliába tolta. Csak felnőttként hagyta abba. De az tény hogy sérülékeny lesz. Az a pár év kihagyás is rengeteget számít.
Pedig nincs is húsvét.