Egybehangzó hírek szerint a városi rivális Inter kapcsolatba lépett Hakan Calhanogluval és szerződést kínál neki a következő szezonra.
A török válogatott irányító néhány napon belül szabadon igazolhatóvá válik, ugyanis június 30-án lejár a szerződése a Milannal. Calhanoglu az Európa-bajnokságot megelőzően kijelentette, hogy a jövője szempontjából a Rossoneri élvez prioritást, de úgy tűnik, hogy a dolgok megváltoztak.
Gianluca Di Marzio, a Sky Sport Italia transzferguruja arról számolt be, hogy az Inter lépéseket tett Calhanoglu szerződtetése érdekében. A fekete-kékek kapcsolatba léptek a játékossal és pozitívan alakulnak a tárgyalások.
A Gazzetta szerint az Inter évi 5 millió eurós fizetést kínál Hakannak, ami a duplája a jelenlegi bérének és 1 millió euróval több, mint a piros-feketék aktuális ajánlata.
Paolo Maldiniék egyértelművé tették, hogy nem fognak emelni az ajánlaton. A lap úgy tudja, hogy a tárgyalások jó ütemben haladnak a játékos és az Inter között, így akár napokon belül lezárulhatnak.
Hakannak vonzó a lehetőség és egyre közelebb ahhoz, hogy csatlakozzon az Interhez.
22 hozzászólás
Aki nem akar itt maradni el kell engedni.
Egyébként túl van már tolva ez a Hakanos sztori.
Legalább lesz egy belső ember az Inter csapatában…Inside Man. A török spion, aki segíteni tud majd abban, hogy a Milan a tabellán megelőzze az Intert.
Mehet. Ő is elég hálátlannak tűnik. Az EB jól kihozta, milyen játékos is Ő. Menjen a hektikus teljesítményével együtt!
Pont az interhez,ehhez azért pofa kell
Van még esetleg valaki?
Menjen! Nem fogok sírni egy ilyen puhatestű, savanyú-képű kebabos után, aki +1 millióért a legnagyobb riválishoz igazolna át, kvázi rá..arva ezzel a klub és a szurkolók fejére.
A baj az, hogy így pótolni kell. Vagy pótolják egy megfelelő emberrel és akkor nem marad pénz szélsőt, csatárt igazolni vagy nem is pótolják.
Adíjosz amígó.
30-40m lehet pótolni, így a nyáron min 100m elbukunk. Az inter pedig ingyen pótolja Eriksent…
Én sem adnék neki szívesen 5m fizut, de a pótlására egyszerűen nincs keretünk. Ilyen szemüvegen keresztül, jobban megérné a plusz 1m eurót kifizetni, hogy maradjon más posztra 30-40m.
Eriksenen rengeteget bukik az Inter, így van benne ráció, hogy rámennek Calhanoglura. Amit viszont nem értek, hogy a Milan 4 milliót ajánlott a töröknek, miközben más ajánlata már nincs, ami pedig volt, azt visszautasította. Akkor az Inter mi a francnak ajánl 1 millióval többet? 4,5 nem lenne elég?
Hah… Mivel volt gondja? De most komolyan?
Alapember, kirobbanthatatlan a kezdőből, élvezi a klub, az edző, a társak és a szurkolók bizalmát. Indulunk a BL-ben, szerződéshosszabbítás, több pénz!
Erre átmegy az Interhez, aki 1 millával kínál többet ráadásul nem túl bíztató anyagi helyzetbe került a klub. A következő szezonjuk, nem biztos, hogy jól fog sikerülni.
Nem értem őt se és Donnarumma-t se.
De, ha Kessie-vel is ez lesz, az nagyon gyanús és akkor azt mondom, hogy valami gond van a MILAN-nál.
Nagyon kíváncsi vagyok mi lehet a háttérben. Mert az, hogy mikor végre beküzdi magát a csapat a BL-be és a játékosok új szerződést kaphatnak több pénzzel, de ők mégis inkább lelépnek, az nagyon rosszul hangzik. Akkor itt valami nagy baj lehet.
Ha ezt nem utasítja vissza arra hivatkozva, hogy a Milan ősi riválisa neki nem opció, akkor nem szeretném többé Milan mezben látni. Ebben az esetben inkább rontsa ott a levegőt!
Az inter 5 milliójáról meg annyit, hogy a jelenlegi anyagi helyzetüket tekintve örüljön majd a kebabos, hogy ha a az ígért összeg harmadát megkapja, ennek is csekély részét időben.
Hagyjuk már ezt az ősi rivális dumát. Pirlo, Seedorf, Ibra, Ronaldo, Crespo stb. után igazán nem szólhatunk egy szót sem.
Ők előbb voltak interesek, utána milanisták, azaz nekik természetesen megbocsátunk, mert Pirlo meg Seedorf a mocskokat hagyta el miattunk (egyszerűsítsük le…), utóbbi három egy kis kitérővel érkezett. 🙂
Ez kicsit olyan, mint amikor a barátnő/feleség elhagy, és akkor onnantól ő egy bü. ku. De ha valaki mást hagy el miattad, akkor azt úgy mondjuk, hogy „sok évi keresgélés után megtalálta az igazit”… 🙂
Hát, ha tényleg ott köt ki akkor, Eriksenen igazából mi bukunk és Calha nagy eb áttörését a szív problémája hozta meg… Inter gondolom szerződést bont vele, így 7,5 fizu helyezett lesz egy másik játékosunk aki csak 5 fizut kap, még spórolnak is.
Akkor jöhet De Paul
De Paul elvileg már az ATM-é.
Zacciagni-t hoznánk 20M-ért Veronából. A srác 26 éves, és a Hellas is kölcsön adogatta a Cittadellának, meg a Velencének… Ez akkor is őrület, ha csak a padra igazolnánk!
Keménykedünk, aztán majd Kessie meg Calabria is odébb áll…
Így van. Ez egy kulcsfontosságú poszt, meg is látszik hogy milyen volt amikor a török a pályán volt, de közben meg mégse. Pont ezért sírnának kevesen utána, mert képes volt hetekre eltűnni, lehetne nála sokkal jobbat találni, DE ahhoz keményen a zsebbe kéne nyúlni és nem ilyen Zacciagni féle futottak még kategóriára bízni a Milan támadásszervezését.
A gond az, hogy egyelőre azért kell erőfeszítéseket tenni, hogy legalább az előző szezon színvonalát elérje a keret minősége. Még nagyon az elején vagyunk, de nagyon sok a bizonytalan pozíció. Calha, Hauge, Brahim, Leao, Ibra (látjuk-e még játszani?), Romagnoli, Castillejo, Dalot, Tonali. Ez keményebb mercato, mint az előző évi.
Akkor sok sikert a megfelelő utód megtalálásához. Abszolút pótolható (lenne) a török, de nagy kíváncsisággal várom, miként kívánják a 2 krajcáros politikájukkal ezt megoldani.
Végigolvasva az előttem írott kommenteket, illetve az utóbbi idők átigazolási híreit, rossz érzések kavarognak bennem.
Korábban azt hittem, hogy most, hogy megvan a BL-indulás, vonzó lesz a klub. Hogy talán még a keret megerősítésére is lesz lehetőség. De úgy tűnik, ez nem feltétlenül van így.
Nem tudtuk/tudjuk megtartani a lejáró szerződésűeket: rendben, irreálisak az elvárásaik, menjenek.
De nagy kérdés, hogy mi lesz mondjuk később Kessie szerződésével, vagy hogy marad-e például végül Theo Hernandez stb.
Tudjuk-e minőségben pótolni a(z esetleges) távozókat.
Ahogy rossodiavolo is írta, lehet, hogy azért is erőlködnünk kell, hogy a tavalyi szintű erősségű legyen a csapat.
Az Inter példája azért jelzi, hogy óvatos gazdálkodás nélkül könnyen „csőd közelbe kerülhet” egy csapat, de így azért valóban fel van adva a lecke Maldini-éknak erre az átigazolási szezonra.
Pedig egyszerű a helyzet és eddig is hozta a tehetséges fiatalokat Maldini és ebben továbbra is bízok. A helyzet pedig azért egyszerű, mert ha valaki nem hajlandó aláírni Kessie és Theo például, akkor el kell adni őket a szerződésük lejárta előtt. Nekem pont most kezd el tetszeni a vezetőség ténykedése, mert nem bohóckodunk Donnarumma-val, meg más hazug játékosokkal, akik lenyilatkozzák, hogy Milan család szív stb., de aztán csak a még több pénz számít nekik. Jobb lett volna, ha korábban elkezdtük volna ezt, mert akkor Donna és Calhanoglu is pénzért távozott volna, de soha nem késő elkezdeni.
Nem azt mondom, hogy Kessie nem ér meg annyit, amennyit kér vagy Theo-t nem kéne megtartani, de mindennek van egy értelmes határa, nem tudjuk mikor lesz újra teltház a stadionokban és ez egy új szituáció, amit bele kell kalkulálni az árakba. Maldiniék viszont nagyon ügyesen gazdálkodnak ebben az új helyzetben és példát kéne venni róluk, mert amit a Barcelona művel, az nem egy fenttartható dolog.
Igazából Calhanoglu-t meg Donnarumma-t kell csak pótolni eddig, amiből a kapust már sikerült szerintem jól pótolni, Calhanoglu meg nem mindig játszott olyan jól, hogy azt a szintet nehéz legyen megütni és inkább csak az a kérdéses, hogy sikerül-e jobbat találni. Az előző szezonban meg csatár és jobb szélső nélkül játszottunk, szóval már az erősítés, ha egy átlagos csatár lesz, aki pótolja Ibra-t és nem a balszélsőnek kell csatárt játszania.
Aztán lehet rosszul látom, de én nem szeretem ilyen negatívan nézni a dolgokat főleg azok után, hogy végre bejutottunk a BL-be és nem az volt, mint az eddigi években, hogy már a szezon felénél a következő évet tervezgetjük.