Giancarlo Antognoni, a Fiorentina klubmenedzsere szerint a Milan három találata közül két esetben is hibás játékvezetői döntés született, amely döntően befolyásolta a mérkőzés végkimenetelét.
A piros-feketék fordulatos mérkőzésen nyertek Firenzében és a második játékrészben 2-1-es hátrányból fordítva sikerült 3-2-re győzni. Antognoni, a Fiorentina klubmenedzsere Marco Guidát kritizálta a meccs lefújása után, miszerint két Milan-gólnál is hibázott.
„Nem szereztünk egy pontot sem, de a teljesítményünk jó volt. Sajnáljuk a végeredményt és azt a néhány játékvezetői döntést, mert a bíró nem volt túl következetes.” – mondta Antognoni.
„Az első gólnál Ibrahimovic meglökte Pezzellát és kibillentette az egyensúlyából. Továbbá a harmadik Milan-találat előtt nekünk kellett volna bedobást elvégezni. Ezt a két jelenetet felül kellett volna vizsgálni.”
Nem az olasz szakember volt az egyetlen, aki Guida tevékenykedését kritizálta. Valentin Eysseric, a Fiorentina középpályása Instagram-sztoriban osztott meg egy képet „Szégyenletes” címmel a játékvezetésre utalva. A múlt héten Theo Hernándezzel szemben hasonló gesztusért indított eljárást a szövetségi ügyész.
11 hozzászólás
Én meg a fodrászát kritizálom.::)))
😀
Ezek szerint van neki 🙂
„Hosszú haj, rövid ész” . 😀
Azt mondja, nem volt következetes a bíró. Szerintem az volt. A problémás vagy kétes eseteknél a Milan javára döntött. Ilyen játékvezetőből kellene minél több! 🙂
Egyébként azt hittem, hogy a második Milan-gól miatt fog problémázni, mert ott mintha a fejelő Kjaer karja hozzáért volna a labdához.
No de mindegy.
Akkor ezek szerint Giancarlo Antognoni sem volt következetes, mert egy gólnál elfelejtett reklamálni. 🙂
Amúgy nyilván van igazság abban amit mond, annyiszor kritizáljuk a bírókat hogy ezt most fordítva is illik elismerni.
Az megvan nektek, hogy Tonalit egyszer miért állították ki? Na, most olyanért a fior játékos még csak sárgát sem kapott. Szóval ennyit a bíróról. 😀
Valamint küldenénk a válságstáb nevében Antognoninak fájdalomdíjként a Hajadismijen c. slágert! 🙂
😀 😀 😀
😀 😀 😀
A labdarúgás megszégyenítése lett volna érvényteleníteni Ibra gólját…
Amúgy gondolom ez a hajasbaba manus az előző szezonban nem volt felháborodva, amikor Ibra gólját elvették itt Firenzében (1-1 lett a vége). Na az volt igazán a szégyenletes.