Fabrizio Biasin olasz újságíró szerint Mino Raiola nagy összegű jutalékot követel a Milan vezetőségétől Gianluigi Donnarumma szerződésének meghosszabbítása érdekében.
A holland-olasz ügynök néhány héttel ezelőtt úgy fogalmazott, hogy nincs hatalma illetve befolyása a futballban és csak a játékosai érdekeit tartja szem előtt. Ennek kissé ellentmond, hogy Paul Pogba vagy éppen Matthijs De Ligt átigazolásánál csillagászati jutalékot vágott zsebre a transzfer részeként.
Biasin olasz újságíró szerint Donnarumma jelenleg Raiola tulajdonában van és az ügynök nem kevés jutalékot akar kisajtolni a Milanból a hosszabbításért.
„Gigio Donnarumma az egyik legjobb kapus a világon és jelenleg gyakorlatilag az ügynöke, Mino Raiola tulajdonában van. Ez tény. A futballban előbb-utóbb megoldást kell találni erre a problémára. A Milan szezononként 8 millió eurós bért kínál Donnarummának, aki maradni szeretne. Raiola legalább 10 millió eurós fizetést akar ügyfelének és úgy tűnik, hogy nem enged.” – mondta Biasin.
„További probléma, hogy Raiola körülbelül 12 millió eurót kér jutalékként a szerződés aláírásáért. A Milan ugyan hajlandó lenne eleget tenni ennek, de csak abban az esetben, ha a szerződés hosszú távra szól.”
Donnarumma jelenleg évi 6 millió eurót keres, ezáltal Zlatan Ibrahimovic mögött a csapat második legjobban fizetett játékosa.
24 hozzászólás
Na, ez is elmehet a k. Anyjába!
Nekem elegem van a Donnarumma saga-ból. Vigye Raiola ahova akarja…
Donnának már évekkel ezelőtt szakítania kellett volna vele, de nem tette, szóval nem tudok úgy tekinteni a helyzetre, hogy Gigo nem tehet róla.
10M -t mai helyzetben senki sem fog megadni éves fizetésként egy kapusnak. Minden csapatot sújt a Covid hatás.
Egy ötéves szerződét kell kijátszani bármit kérnek Rioláék meg kell adni 3 évig fizetik aztán rekord összegért eladják közben keresik az utódját titokba . Ennyi az egész. Aki pedig a daginál van azt nem szerződtetik . Ennyi
Még így sem adja ki a Matek… 5 évre 10M+12M… akkor 3 év múlva 42M-t költöttünk csak kapusra és mennyiért vennénk? Vagy adjunk esélyt Plizzarinak és mögötte ott van a Román még 1 évig. Más megoldást nehezen lehet elképzelni. Szerintem valahogy Donnarummára kell hatni, más megoldás nincs. 7-8M évente is őrült fizetés egy kapusnak.
A stadionok üresek, a foci egyre gyengébb, egyre kevesebb érzelmet mozgat meg, fogynak a klasszisok. Ez már nem a játék, amibe anno beleszerettem. Helyette luxusutók, yachtok, jetek, fuxok tömege…
A stadionok sajnos tudjuk, hogy miért üresek. Az igaz, hogy vannak helyek/országok, ahol a covid előtt valóban csökkentek a nézőszámok. Azt hogy kevesebb érzelmet mozgatna-e meg, azt nem tudom megítélni. Esetemben mondjuk pl. pont így van.
DE a többivel maximálisan egyetértek.
Fogynak nemcsak a klasszisok, hanem az egyéniségek, a karakterek is. Manapság a meccsre való felkészülés legfontosabb mozzanata a séró belövetése egy sztárfodrásszal. A küzdeni akarás, a szív és a lélek beleadása, a mindent legyőzni kívánó akarat már-már kihalófélben lévő dolog.
Megölte a pénz és a média.
Amennyiben egy fiatalnak van 3-4 jó meccse, már klasszisnak nyilvánítják és egy vagyont kérnek érte és egy vagyont is fizetnek neki, miközben a csapból is az folyik, hogy mekkora sztár. Ezután miért hajtson? Már elhiszi, hogy ő a király. A pénz megvan, a hírnév is megvan, utána már nem kell motiváció, teljes erőbedobással edzeni meg már minek is…
A klubhűség nagyjából eltűnt, mennek az kamu-nyilatkozatok összevissza, nyitva a „duma”színház.
Pocsék a teljesítménye valakinek? Gyorsan rávágják, hogy most nincs formában… Még szerencse, hogy a hétköznapi emberek (mentősök, orvosok, ápolók, villanyszerelők, mérnökök, karbantartók, pékek, buszvezetők, pilóták, szerelők…) többnyire „formában vannak”, mert nagy gondban lennénk sokszor és sok helyen, ha nem menne nekik a munka, mert „nincsenek formában”.
A lényeg, hogy dőljön a pénz, álljon 5-10 luxusautó a garázsban, legyen aranyból a WC kagyló a 12. szoba melletti toalettben is, és indulásra készen álljon a yacht a személyzettel, mert, ha ez megvan, akkor a csajok majd maguktól tódulnak és állnak sorba 5 perc hírnévért, vagy pár zaftos fotó ígéretéért, ami majd pénzt hoz a konyhára.
Ez nem a foci, mint sport hibája. A média, a befektetők, a nyerészkedők, spekulánsok, fogadóirodák, ügynökök és még a jó ég tudja ki által a sportba pumpált, ÉS az abból származó, onnan kivett, vagy közvetve kinyert egyre őrületesebb pénzek okozták ezt.
150€ egy eredeti mez, amelynek előállítási költsége mindennel együtt maximum 15€? Miért kerül egyre többe a TV előfizetés (illetőleg több, mert egy már nem elég, ha mindent nézni szeretnél) és miért vándorolnak a közvetítési jogok szinte évről-évre? Egy átlagos bajnokira pl. Németországban miért 120€ a belépő, egy BL meccsre miért 300-400€ (egy melós havi fizetésének 1/4-e) kb.? Miért virít majdnem minden csapat mezén, vagy stadionjában valamelyik sportfogadásokkal foglalkozó cég logója? Az Audi miért tud ingyen autót adni a csapatoknak?
Azért, mert kifizetjük (illetve vannak, akik kifizetik és nem is kevesen). Amíg ebben ekkora őrületes pénzek vannak, mert van az a tömeg, aki „szponzorálja”, addig ez így is marad.
Az már másodlagos, hogy a legtöbb csapat eladósodik a folyamatban… Aztán vagy megmentik, vagy lecsúszik, vagy elsüllyed. A „gépezetnek” mindegy, amíg működik, majd lesz másik „alkatrész”. A lényeg, hogy tovább fejje a teheneket, vagy nyírja a birkákat.
Üdv a modern kori piacgazdaságban (de lehet, hogy írhattam volna adósrabszolgaságot is).
Amúgy megértem a focistákat… Én is elkérném a főnöktől/cégemtől az évi 5-10 millió €-s fizetést, lehetőleg minél kevesebb munkáért, ha tudnám, hogy ezt nyugodtan megtehetem, mert úgyis kiperkálják.
Másrészről viszont tényleg tragikomikus, hogy míg pl. Bajorország legnagyobb kórházának osztályvezető, szívsebész főorvos professzora éves szinten nagyjából 200000€-t visz haza, addig pl. Samu Castillejo 1,5 milliót.
Teljes mértékben egyetértek veled.
Már megint itt tartunk???
Most majd megint mindenki neki ugrik Donnaruma nyakának.
Nem ő csapkodja az asztalt és követeli a nagyobb fizetést. A második legtöbbet kapja a MILAN-nál jelenleg.
A csapatot egyáltalán nem akarja elhagyni. Már megtehette volna pár éve, amikor a Real és a PSG is olyan ajánlatot tett, amit a MILAN-éval össze se lehet hasonlítani.
Akkor is Raiola keverte a szart és most is. Neki kell a több pénz, nem a kölyöknek!
Világos, szakíthatna az ügynökkel, de miért tenné? Olaszországban és a világon is az egyik lejobb játékosügynökről van szó, akár tetszik, akár nem.
Ráadásul minden ügynök effelé tart. Lásd Calhanoglu ügynöke, aki elképesztő összegeket akar leakasztani a MILAN-ról. Gondoljátok Calhanoglu követeli a pénzt??? Szerintem nem véletlenül ment be utoljára az ügynöke nélkül tárgyalni.
A lényeg, könnyebb lenne Raiola nélkül, de bízom benne, hogy meg tudnak egyezni.
Donnarumma elveszítése óriási érvágás lenne.
Nektek semmi sem jó???
Hetek óta megy a nyafogás nem leszünk elsők! És???
Ki mondta, hogy azok akarunk lenni??
Tavaly mindenki elfogadta volna a mostani helyezés!
Ibra válogatott lesz!
Nekünk ez miért nem jó?
Szerintetek oda csak úgy be lehet kerülni?
Ha sok a fiatal az a baj, ha öreg, sérült akkor még az.
Ábrándoztok Messiről, Haalandról stb. Miért jönnének hozzánk?
Gigio már mehetett volna, de eddig mindig maradt.
Vajon miért? Miért nem akart többet keresni pl. a PSG-Ben ahol a BL-ben játszana most?????
Egyetértek Péterrel és más bajnokságban is van erre bőven példa, hogy az ügynökök zsarolják a klubbokat.
Erre remélhetőleg lesz valami szabályozás, mert bár a játékost is képviselnie kell valakinek, de már egy ideje átestek a ló túloldalára és ezt egyértelműen Raiola kezdte el és lett ezzel követendő példa.
Az FFP-t például már elfogadtam egy ideje és jó dolognak is tartanám, de számomra olyan érzés, mintha csak a Milan-t büntetnék ezzel, ami biztos nincs így, de más csapatot nem követek, ezért lehet rosszul érzem.
Az is pozitív, hogy lehet tudni a játékosok fizetéseit és ezért tudhatjuk, hogy például egy Kessie olyan teljesítményt nyújt 3 millióért, aminek a háromszorosát fizetné bármelyik top csapat, de mégse toporzékol, hogy több pénzt akar és el akar igazolni máshova. Viszont emiatt igazságtalannak is tartom, hogy nem a valós teljesítmény alapján fizetnek, hanem az is számít, hogy kinek van a legge*ibb menedzsere.
Donnarumma is nagyon jó kapus és hosszú évekig fog még fejlődni, de például Handanovic teljesen betéglázta a kaput ellenünk és Donnarumma még nem feltétlen van ezen a szinten, ezért bőven többet keres annál, mint amit érne. Jövőre meg talán teljesül is az álma és védhet a BL-ben a Milan színeiben, mert anélkül teljesen érthető lenne, hogy el akarná vinni Raiola.
Most igazából azon megy csak a vita, hogy Raiola mennyit kapjon és nem azon, hogy Donna-nak mennyit hajlandó adni a Milan, ami elég nevetséges, mert nem Raiola játszik a pályán.
Desmond az Utolsó bekezdésed nagyon igaz, sajnos…
Szerintem ti meg túlreagáltátok az első emberkék reakcióit. Hangsúlyozom az én véleményem szerint senkinek (legalábbis a nagytöbbségnek) nem Donnarummával van baja hanem a körülötte lévő viharral amit az ügynöke fúj. Persze, hogy unalmas már.
Kérdés, hogy lehet elcsendesíteni ezt a vihart???
Meg kéne szabadulni az ügynöktől, ugye?! Eddig vajon miért nem sikerült? Lehet szerződés köti?! Soha nem derül ki.
Ha jól emlékszem talán Insignie volt az aki tipliztette a dagit?na ezt kellene a mi kis kapusunknak is.Túlzás amit csinál.Uzsorás dagadt cigó amit művel.12milla mert ő megjelenik????hát ki ez a pali?hogy tűrik ezt??hogy az ulták látogassák meg…
Kövezzetek meg,nekem se kellene màsik ügynök!
Érdekes,hogy Ibrànak is Raiola az ügynöke…
Raiola ennek a mostani pénzvilàgnak a terméke,de amíg pl.Suso,Castillejo és még sokan màsok focistànak hívjàk magukat,addig igenis fizessenek meg egy Ibràt,Donnàt és ilyen klasszisokat!
Szàmoljuk màr ki,a nàlunk 5év alatt megfordult pl.Bertolaccik,Susok àràból mennyi normàlis jàtékost lehetett volna hozni???
Nekem megdöbbentő némely hozzászólás, ez az igazság…
Egyetlen sportolónak sem kötelező ügynököt fogadnia, azaz megbíznia őt az ügyei vitelével. Természetesen a 99%-uk ezt teszi, mert a játékosok elsöprő többsége – sértő vagy sem a kifejezés – aluliskolázott, azaz nincs otthon a jog, a közgazdaságtan (tkp. az üzlet) világában. Nagyjából annyit tudnak, hogy a teljesítményük sokat ér(het), hogy szerződéssel játszanak, és hogy ezért (meg mondjuk a nevükkel eladott termékekért) pénzt kaphatnak.
Vagy a játékos veszi fel a kapcsolatot egy ügynökkel vagy fordítva. Az ezen a szinten lévő játékosok már nem valószínű, hogy maguk keresik meg az ügynöküket, inkább fordítva történik ez, mert az ügynökök nem hülyék…
Akármelyik verzió is történik, közöttük egy megbízási szerződés jön létre, amely tartalmát tekintve alapvetően kétféle feladat ellátásával(!) „ruházza fel” az ügynököt: van egy érdekképviseleti része és egy, szorosan a játékos munkájához köthető tevékenysége („munkaközvetítés”). Ezen felül egy sor egyéb – ügynöki – tevékenységet lefedhetnek a szerződésben: benne van (lehet) a játékos – akár kizárólagos – képviseletéhez való jogosultság, a szerződésével kapcsolatos mindenféle egyeztetési-tárgyalási jog, stb. Ami a lényeg, hogy ennek a szerződésnek az „irányítója” a megbízó.
Gianluigi Donnarumma megbízási szerződést kötött Mino Raiolával valószínűleg mindennemű, a labdarúgó-tevékenységével kapcsolatos ügyei vitelére vonatkozóan. Mindent ez alapján kell szemlélni, mielőtt még arról elmélkednének egyes újságírók, hogy Donnarumma Raiola tulajdona…
Amit Biasin nyilatkozott, annak a lényegi része (hogy Donnarumma Raiola tulajdonában van) tömény marhaság, és lényegében arról szól, hogy egy olyan kép alakuljon ki a játékosról, azaz a megbízóról, hogy ő egy ártatlan bárány… Nem teljesen értem, hogy a „Donnarumma nem tehet semmiről” kép miért is alakult ki sokakban. Ha én megbízok valakit azzal, hogy próbáljon minél nagyobb fizetéssel szerződést kialkudni nekem, akkor az ügynök a gonosz? Ha megbízom azt a Mino Raiolát a képviseletemmel, aki évtizedek óta arról híres, hogy kizárólag a játékosok és a saját érdekeit nézi, akkor Raiola a gonosz és a pénzhajhász? Le kell szögezni, amit sokan nem akarnak belátni. Mindaz, amit Mino Raiola tesz, az Donnarumma tudtával, beleegyezésével történik – több mint fél évtizede… El ne képzelje már senki, hogy Raiola önállósította magát, és ezekről a dolgokról Donnarumma nem tud! Aki így gondolja, az nagyon naiv. Csak megjegyezném, hogy Donnarumma annak ellenére megtartotta Raiolát, hogy évekkel ezelőtt az ügynöke lényegében azzal zsarolta – magasabb fizetést akarva a játékosnak – a Milant, hogy „eladatja”. Donnarumma sirdogált, el volt keseredve, amiért pénzzel dobálták, de egész gyorsan túltette magát a szurkolói megnyilvánuláson, amikor ránézett a bankszámlájára. Ez a fent írt felfogás („nem Donnarumma a rossz, hanem Raiola”) az, amit sokaknál el akarnak érni, és úgy tűnik, sikerült is, mert pl. Mázik Péter is így gondolkodik, amikor azt írja, hogy „nem ő [Donnarumma] csapkodja az asztalt és követeli a nagyobb fizetést”; „neki kell a több pénz, nem a kölyöknek”…
„Világos, szakíthatna az ügynökkel, de miért tenné? Olaszországban és a világon is az egyik lejobb játékosügynökről van szó, akár tetszik, akár nem.” Nos, pontosan ez a lényeg. Donnarumma az egyik legjobb játékosügynököt akarta magának (vagy Raiola kereste meg, hogy az ügynöke lenne, de a lényeg, hogy D bízta meg, és ő nem akarja, hogy ez a megbízás megszűnjön), mert úgy volt vele, hogy a tehetségét ki akarja aknázni – anyagilag is. Logikus. Donnarumma meg fogja kapni, amit akar. Vagy a Milantól vagy mástól, tehát semmi oka szakítani az ügynökkel, nem is fog. Az ügynök azt teszi, amit megbízottként tehet. Raiola egy szarkavaró, de az ezzel kapcsolatos történések annak idején is Donnarumma előtt zajlottak, most tehát ugyanazt próbálják előadni, amit évekkel ezelőtt, hogy szegény Donnarumma maradni akar, de a gonosz Raiola el akarja vinni. Ha szakítani akarna az ügynökével, bármikor megtehetné, mert pl. úgy gondolkodik, neki jó egy félmilliós fizetésemelés is, ha maradhat még 5 évig.
Az újságíró számai valószínűleg nagyjából stimmelnek, és tkp. az sem állhat messze a valóságtól, hogy Donnarumma maradni szeretne, mert ez elképzelhető. De! Ez pontosan az a szöveg, amit azt követően is lehet könnyes szemmel lenyilatkozni vagy ilyen-olyan fórumon közzétenni, hogy az illető aláírt egy másik klubhoz kétszer ekkora fizetésért… Egy csomó játékos lenyilatkozza, hogy hol szeretné befejezni a pályafutását – ma olvastam, hogy Lewandowski is (mily’ meglepő…) örülne, ha a Bayernben hagyhatná abba -, tipikusan az éppen aktuális csapat a „kiszemelt” erre, esetleg az illető nevelő egyesülete… De ha mégsem így alakul, hát akkor ez van. Ibra is mondta azt 2012 után többször is, hogy maradt volna, Thiago Silva is hetente áradozott a Milanról (hogy mennyire szeretne majd visszatérni ide), ettől függetlenül nyilván nem volt boldogtalan a PSG-től kapott fizetését számolgatva. Szóval ezeket a dolgokat senki sem veszi komolyan.
A Biasin által írt számok kapcsán szép sorozat jön ki: 6 milliót keres most Donnarumma, 8 milliót ajánl a Milan, 10 milliót akar Donnarummának Raiola, ügynöki jutalékként meg 12-t… 🙂 Ezzel kapcsolatban visszakanyarodnék oda, amit a megbízás kapcsán érintettem, mivel Biasin azt írja, hogy Raiola nem akar engedni a 10 millióból… A megbízási szerződés egy ügy ellátását jelenti. Ha Raiola a 6 helyett 10 milliós fizetést akar Donnarummának, ezt megteheti, de Donnarumma leállíthatja, és mondhatja neki, hogy „elég lesz a 7 is”. Azt még el tudom képzelni, hogy esetleg a megbízási szerződésben kikötötték, hogy a következő szerződéskötés (vagy -hosszabbítás) alkalmával kialkudott fizetésnek mindenképpen magasabbnak kell lennie, mint az aktuálisnak. De a fontos, hogy Donnarumma döntött. Vagy kifejezetten kérte, hogy ezt próbálja elérni Raiola, vagy egyszerűen csak belenyugszik abba, hogy Raiola ezt teszi.
Ez a „személyi része” ennek a dolognak. Ami a „tárgyi részét” illeti, úgy gondolom, a Milan mintha nem értené a problémát. Hogy ki mit tesz vagy nem tesz az ügyben (ebből a szempontból Donnarummához lehet csapni Calhanoglut is), szinte mindegy is. Komolyan fennáll a veszélye annak, hogy a Milan pár hónap múlva úgy válik meg két sokat (összesen kb. 100 millió eurót) érő játékosától, hogy egy fillért sem kap értük. Akkor, amikor a klub olyan helyzetben van, hogy nem tud nagy összegeket adni játékosokért. Hasonló a helyzet ahhoz, mint ami miatt a Barcelonánál idiótának nézték Bartomeut, amiért ingyen engedte el Suarezt, és olyan helyzetbe hozta a klubot, hogy Messiért akár egy eurót sem kaphat… Tehát a Milan vezetése egyszerűen nem fogja fel, hogy már nincs abban a helyzetben, hogy alkudozzon, mert minden ilyen lépéssel azt kockáztatja, hogy ezek a játékosok elhagyják a klubot. Amit ki kellene jelentenie a nyilvánosság előtt, hogy Donnarummának 8 millió eurós fizetést ajánl X évre, egyedül a másik félen múlik, hogy ezt elfogadja-e, mert a jelenlegi helyzetben nem tud többet ajánlani. Innentől Donnarumma térfelén lenne a labda, és ha valóban olyan nagyon elkötelezett a Milan iránt, akkor ebbe belemegy. Calhanoglu esetében ugyanez. Amennyiben a játékosok azt mondják, hogy nem elég az összeg, akkor legalább erkölcsi győztes lenne a Milan, és a szurkolókat maguk mellé tudnák állítani Gazidisék, mert a szurkolók azt gondolnák, hogy aki ennyiért nem akar maradni, az menjen is inkább…
Remélem, ez az újabb saga intő példa arra, hogy nem lehet az utolsó utáni pillanatig várni a szerződéshosszabbítással. A Milannak valószínűleg olyan klubokkal kell megküzdenie Donnarummáért és Calhanogluért, amelyek röhögve megadják a másfélszeresét annak a fizetésnek, amit a Milan ajánl.
Nagyon jó kiss irományt biggyesztettél ide!
Első bekezdésedben írod le, hogy miért történik minden a játékos háta mögött… mert aluliskolázott és nem ért hozzá, hogy az ügynöke mit fog elkövetni a háta mögött. Mivel a játékra koncentrál és nincs ott a tárgyalóasztalnál ezért csak annyi infót kap meg, amit közvetítenek felé olyan egyszerűen, ahogy ő is megérti. Ezért van az a helyzet, hogy mondhatom az ügynöknek, hogy „maradni akarok és a lehető legtöbb pénzt kérje el, a többit meg rádbízom”, aminek ezek a dolgok a következményei, hogy pénzzel dobálják őt, mert az újságból értesül ő is arról, hogy milyen módon zsarolta a menedzsere a Milan vezetőségét.
Jelenleg nem is arról van szó, hogy nem akarnak megadni valami fizetést Donna-nak, hanem a szerződés hosszán és a Raiolanak járó jutalékokon megy a huza vona a hírek alapján, ami simán elképzelhető, ez viszont azt jelenti, hogy Donnarumma valóban maradni akar és a többi már nem rajta múlik, ami kicsit furán hangozhat, de ez az igazság, hogy a szerződésekhez nem igazán értenek ezek a játékosok és bármit képesek aláírni, amit eléjük raknak a Raiolahoz hasonló ravasz rókák. Arról nincs szó, hogy Raiola rabszolgája lenne bármelyik játékos, mert jól járnak nagyon az ügyfelei, ezért bennük nem feltétlen merül fel, hogy gond lenne a rendszerrel.
Lewandowski sorsa se volt biztos 1-2 éve a Bayern-nél és nem csak pletyka szinten volt az, hogy nem akar maradni, de aztán megtalálta a helyét és ezért olyan biztos most a maradásban, amit nem hasonlítanék ezért ahhoz, mint amikor lenyilatkozzák sokan, hogy gyerekkoruk óta Milan szurkolók meg a többi.
A Bayern-nél szintén érdekes Alaba esete, aki 20 milliót akar keresni, mint Lewandowski és Neuer. Ezért évek óta nem tudtak vele megállapodni és pont ezzel próbálta az ügynöke kizsarolni ezt az összeget, de végül ingyen távozik, ami nem azért lehet, mert nem akart maradni, csak nem jött össze a taktika. Ebben az esetben nincs arról szó, hogy a játékos ne lenne ludas, de azt jól mutatja, hogy egy Bayern se tud mindenkit megtartani, ami inkább azért van, mert a menedzserek nagyon kapzsik lettek és mivel más csapat se fogja feltétlen kifizetni a 20 milliós fizetést, nem biztos, hogy a játékos is jól járt. Főleg azért is, mert már ráragadt, hogy pénzéhes és a pályafutása végén nem fogja alkalmazni a Bayern, míg például egy Dárdai Pál-t tárt karokkal várták a Hertha-ban és ez szintén elég fontos tényező, amivel a menedzsereknek nem kell számolnia.
Lehet tévedek, de szerintem Donnarumma igazat mondott, hogy maradni akar, mert eligazolhatott volna egy komolyabb csapatba, de a gyenge eredmények ellenére is maradt a Milanban. Még most se lehet benne 100%-osan bízni, hogy tényleg hűséges a klubhoz, de ez legkorábban nyáron fog kiderülni, mert ha eléri a csapat a céljait, akkor már csak a pénz lehet az oka annak, hogy el akarjon menni máshova.
Viszont ez a fajta zsarolós módszer minden ismertebb menedzser eszköze manapság és ezért nem lehet azt mondani, hogy a klub vezetőségével van a baj vagy hogy Donnarumma esete különleges lenne, mert teljesen általános. Ezt igazolja Calhanoglu esete is.
Az meg nehéz kérdés, hogy megéri-e megtartani Donnarumma-t, mert az árából és fizetéséből lehetne hozni pár játékost és Raiola-tól jobb lenne megszabadulni, de rosszul is elsülhet a pótlása, mert jelenleg biztos pont a csapatban és több dolog is mellette szól. Én nem fogok sírni miatta, ha elmegy, de még ezekből a hírekből semmi sem biztos és egyre inkább átlagossá válnak az ilyen nehézkes szerződéskötések, amikhez a játékosoknak viszonylag kevés közük van, mert nekem senki ne mondja, hogy 8 és 10 millió euró között tényleg akkora a különbség, hogy egy focista ne írná alá elsőre az előbbi szerződést.
Itt inkább az van a háttérben, hogy Raiola most a Milan korlátait próbálgatja és ő azzal járna a legjobban, ha elmérgesedne a hangulat, mint korábban, de a végső döntést akkor is Donnarumma hozta meg és most mindenki tapasztaltabb már, ezért új tervre lesz szüksége Raiolanak, mert ő még nem tett le arról, hogy másik csapathoz vigye a kapust. Az egy éves hosszabbítással könnyen mozdíthatóvá tenné és akkor már csak annyi kell, hogy ne jöjjenek az eredmények, mert ebben az esetben a Milan és Donna is elgondolkozna azon, hogy külön utakon mindenki sikeresebb lehetne. Lehet kicsit élénk a fantáziám, de én ezt tudom elképzelni.
Alapvetően egyetértek, de nem tudom miért gondolod, hogy ismered a Donna-Raiola szerződés részleteit. Simán lehetnek benne olyan kitételek, ami alapján csökken Gigo beleszólása a dolgokba. És mivel szerződésről van szó Donnarumma sem rughatja csak úgy bármikor ki a dagit…
De mint írtam már én sem tudom felmenteni Donnát. Olyan régóta megy már ez a szappanopera, hogy az alatt nehezen hihető, hogy nem tudott volna megszabadulni Minótól, ha akar. Bár még az sem kizárt hogy 17 évesen aláírt vele vallami olyan hosszú szerződést, hogy nem nagyon van kiút belőle. (Persze kiút mindig van, csak érintené a pénztárcáját…)
Szóval azért szerintem árnyaltabb a kép, de erre a saga-ra nincs szükségünk.
Igazából azzal se lenne sokkal jobb a helyzet, ha Mino helyett Calhanoglu menedzserével dolgozna, mert az ilyen sztárocskákban mindenki a nagy pénzt látja. Romagnolival például nincs ennyi gond jelenleg, pedig ő is Raiola embere, de sok fantáziát nem lát benne senki.
A Bayernt bele se keverjük ilyen témàba/se/!
A vilàg gazdasàgilag /is/egyik legjobb klubja,a vilàg gazdasàgilag/is/ egyik legjobb orszàgàban….
Egy Nso kommentet idézve,”Ök lesznek a vilàgon az utolsó klubok között,akik tönkremennek”….
Csak halkan jegyezve meg német tulajdonban még mindig….
Ez mind igaz, DE olyan szponzorokkal az lenne a baj, ha anyagi gondok lennének.
…Telekom, Adidas, Allianz, Audi (mint főszponzorok), Paulaner, Hypovereinsbank, Siemens, Tipico (a német tippmix kb. :-)), MAN, …. (mint támogató partnerek)…
Ettől függetlenül persze viszonylag észszerű gazdaságpolitikát folytatnak és van egy bizonyos határ náluk, amit nemigen lépnek át, ez mindenképpen becsülendő.
Az utolsó mondatod, miszerint: „német tulajdonban még mindig….” … Ez nem is fog változni mostanában, mert akkor a vezetőik elkezdhetnék ásni a saját sírjukat, mert valamelyik fanatikus bajor/német hidegre tenné őket ez 1000%. Itt Németországban nemhogy a külföldi tulajdonú egyesületeket (nincs belőle túl sok), de még az 1db (dúsgazdag), német-ajkú tulajdonossal rendelkező klubokat is úgy utálják, hogy arra nagyon kevés szó van. És ennek lépten-nyomon hangot, nyomatékot is adnak. Lásd Leipzig, Hoffenheim pl. A saját szurkolóikon kívül nincs olyan német, aki nem utálja őket, mert szembemennek a hagyományokkal. Itt valószínű, hogy általános lincshangulatot okozna, ha egy külföldi (nem német-ajkú, vagy ne adj isten nem is európai) felvásárolna egy 1. vagy 2. osztályú klubot. Durvább lenne a helyzet, mint Marseille-ben mostanában.
Azért érdemes belekeverni minden ilyen témába, mert a német csapat a követendő példa és nem a Man City meg PSG féle költekezés.
Nem véletlen hozza fel minden szakértő őket, mikor a gazdaságpolitika a téma. Rájuk sose volt jellemző, hogy egy játékosért rekord összegeket fizessenek és az se, hogy egy játékost a klub fölé helyezzenek. Amikor egy játékos túl nagy fizetést kér, akkor két választási lehetőséget adnak 1: eladják valakinek 2: megvárják, amíg lejár a szerződése a játékosnak, de olyan nincs, hogy zsarolja őket a játékos menedzsere és sikerrel jár.
Arról meg ritkán van szó, hogy a TV közvetítésekből járó hatalmas bevételek nincsenek azon a szinten, mint a többi top bajnokságban és például egy Barca Real vagy Angol csapat sokkal több pénzt kapnak, ezért máshogy kell okoskodniuk, hogy versenyképesek maradjanak, ez meg érinti az olasz bajnokságot is. Nem egy szegény csapat a Bayern ezt senki se mondta, de mikor Berlusconiék elkényelmesedtek és nem haladtak a korral, akkor a Bayernnek már saját stadionja volt, amit Alianz Arénának neveztek el, hogy abból is pénzt kapjanak, az ehhez hasonló lépésekkel alakult ki, hogy gazdaságilag képesek önmagukat fenttartani. Nekem jobban tetszik, amikor az a neve egy stadionnak, hogy Puskás Aréna, de haladni kell a korral, különben egy pénznyelő lesz a klub és amikor elfogy a tulajdonos pénze, akkor nem csoda, hogy földbe állt a Milan. Az olasz csapatok fölött már régen elszállt az idő és mindenkit lehagyott a Juventus, mert nekik saját modern stadionjuk van, amire a Milannak is évek óta szüksége lenne. Elképesztően szép a San Siro, de ott is fog meghalni a klub, ha nem építenek sajátot, amit nehéz elfogadni.
Egyetértek maximálisan mindennel, amit írsz!
Ezért is írtam, hogy „viszonylag észszerű gazdaságpolitikát folytatnak és van egy bizonyos határ náluk, amit nemigen lépnek át, ez mindenképpen becsülendő”. Írhattam volna Alaba példáját is a fizetési igény + hosszabbítási hercehurca körül, aminek az lett a vége, hogy a klub kerek perec azt mondta, hogy ezt az irreális összeget nem adjuk meg sem az ügynöknek, sem pedig a játékosnak és részükről itt vége is a tárgyalásoknak. Abszolúte szimpatikus és követendő példa (lenne)! Szerintem se egy ügynök, vagy a játékos szabja már meg a klubnak, hogy mi a helyzet, függetlenül attól, hogy ki az illető. Másrészt a klub ezen lépése egy jelzés is a többi játékos felé, hogy azért álljon meg a menet, nálunk van egy határ is barátocskáim. Szóval RECPECT!
Maximálisan igaz az is, hogy az olaszok felett eljárt az idő. Én még annyit hozzátennék, hogy hiányzik a jól szervezettség és a minden szinten profi hozzáállás és talán egy picit a szakértelem is (vagy legalábbis ebben is lemaradásban vannak). Ehhez még hozzá lehet tenni, hogy az országok közötti gazdasági különbség is nyom azért a latban egy picit szerintem.
Tudom, hogy a német kluboknál nincs akkora közvetítési jogdíj, mint Angliában, ezért is megsüvegelendő, hogy elég okosan gazdálkodnak a német klubok úgy általában.
DE a Bayern München nem szegény csapat! Sőt, Németországon belül messze a leggazdagabb klub. Persze, okosan gazdálkodnak, észszerű a klubvezetési modell… Ezek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy ott legyenek, ahol vannak.
De a Bayernt azért tolják rendesen! A leggazdagabb német tartomány (írhattam volna legnagyobb befizetőt is a német államkasszába) kirakatcsapata (Németország kirakatcsapata). Nem véletlen a sok nagy nevű szponzor és támogató. Persze ezt ki kellett építeniük, vonzóvá kellett tenniük a klubot. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy erre pl. egy Werder Bremen-nek kevesebb esélye van, volt, lesz.
Münchenben élek 8 éve (a családom, szülők, unokatestvér…) már több, mint 10 éve, így azért egy kis rálátásom már van a német politikára, sportpolitikára, focira és a Bayern Münchenre is.
Pl. érdekes téma lenne, hogy az 1860 München, akkor miért nem 1. osztályú, vagy miért nem ők a kirakatcsapat, ha az echte bajor müncheniek szerint München igazi csapata a TSV (ha már amúgy is 40 évvel korábban alapították)? Miért nem engedélyezték számukra nagyobb (saját) stadion építését, amikor lett volna rá pénz? Hivatalosan azt hiszem, hogy 3-szor dobták vissza a város részéről a terveket, pedig 3 különböző helyszín is meg lett jelölve, de mindig volt kifogás.
Szóval minden tiszteletem a Bayern felé a klub profi vezetéséért, okos gazdásságpolitikájáért, DE azért nem kell félteni őket sem! Tolják, védik őket szépen, rendesen fű alatt és fölött is. … És akkor még a jó öreg Uli Hoeness adócsalási dolgairól nem is beszéltünk… Persze volt börtönben érte… Már amennyiben azt a gyógyüdülést valaki annak hívja, de ez már egy másik topik 🙂