A Milan a belgrádi iksz után hazai pályán is döntetlent ért el a Crvena Zvezda ellen, de az idegenben lőtt góljainak száma miatt továbbjutott az Európa Liga következő körébe. Stefano Pioli nyilatkozott a mérkőzést követően.
„Ez egy kemény küzdelem volt, mert nem volt egyértelmű a játékunk a labdával. Nyilvánvalóan sokkal jobban kellett volna kezelnünk a gólelőnyt, de ez egy olyan siker, amit nagyon értékel a csapat. Úgy gondolom, hogy ez jót fog tenni a csapatnak. A fejlődési folyamat során vannak bonyolultabb pillanatok és ez formálja a karakterünket illetve a mentalitásunkat.” – mondta Pioli a meccs lefújása után.
„A csapat mentálisan érett, bár nyilvánvaló, hogy nem ez a legjobb időszakunk, de a pozitív eredmények önbizalmat adnak. Fontos volt, hogy továbbjussunk egy olyan csapat ellen, amely ugyan nehézségeket okozott nekünk, de megérdemelten mentünk tovább.”
„Az ellenfelünk mindkét találkozón jól teljesített, de úgy gondolom, hogy ezen az estén megvoltak a gólszerzési lehetőségeink ahhoz, hogy visszavegyük a vezetést a meccsen. Sajnos nem sikerült ezeket gólra váltani. Dominálni akartuk a meccset, de nem tudtuk. A jó presszingünknek köszönhetően sokat javítottunk a labdabirtokláson, de amikor helyzeteket akartunk kialakítani, a passzoknál nem voltunk elég pontosak.”
„Megpróbálok közel állni a játékosaimhoz és arra törekszem, hogy motiváljam őket és amikor szükséges, akkor az öltözőben ki kell mondani bizonyos dolgokat, ahogy tettük.”
„A célunk az volt, hogy továbbjussunk. A csapat felelősségteljes, habár nem ez volt a legjobb mérkőzésünk a szezonban és túl sokat szenvedtünk. Ez a tudatosság segíteni fog fejlődni a jövőbeli mérkőzésekre.”
„Nagyon elszántak voltunk, megvolt a megfelelő csapatszellem és csapatként dolgoztunk. Bár technikailag jobbak lehettünk volna és a következő mérkőzésen megpróbálunk jobban teljesíteni, hiszen egy nagyon kemény csapat ellen fogunk játszani.”
4 hozzászólás
Hát én nem így láttam, látom a csapatot az elmúlt 6 hétben Mr Pioli!
Eltűnt az aggresszivitás, letámadás a csapatból. Lehet, hogy Bannacer klasszis teljesítményén múlt, a jelenleg alul teljesítő középpályánk?
Kessie elfáradt, muszáj volna pihentetni. És újra a védelemben is előhozom Romagnoli-t. Sok gólt kapunk, ami az őszi szezonra nem volt jellemző. valahogy össze kéne rakni a védelmet is!
Azt látom, hogy a MU tuti nagy falat lesz, és a bajnokságban is elindul(t)unk lefelé. Drasztikus javulás kellene…
Különben nem lesz se BL se trófea.
Szerinted a Scudettóért megyünk?
Szerintem elég, ha az első 4-ben végzünk. Így lesz BL szereplés, jöhetnek sztár játékosok, nagyobb lesz a bevétel. Utána csak szintén kell tartani a csapatot.
T.Lansky!
Respect!
Képzeld el,ott milyen nagy bajok lehetnek,ahol ezt nem látják.Tomori sokkal keményebb,gyorsabb és fordulékonyabb mint a „capitano”.
Elképzelni,én se tudom,miért nem ad esélyt Kjaer mellett másnak.Tekintve Roma formáját,talán még Gabbia is hozná ezt a „teljesítményt”.
Piolit soha nem tartottam jó edzőnek,cáfoljon rá,de sztem kipukkadt a lufi…
Nyílván fog még botlani a merda és a Juve is,csak ilyen játékkal esélyünk sincs semmire.
Nem akarok fogadásokat kötni,de Pioli se marad az idény végéig,ha ebből a gödörből nem lépünk ki!
…bocs a másikhoz akartam írni,de Morph véleménye is teljesen jogos!