Stefano Pioli csalódottan értékelt a Spezia elleni vereség után és vállalja a felelősséget a gyenge teljesítményért. Az olasz tréner kiemelte, hogy az ellenfél teljesen megérdemelten győzött.

A Milan ebben a szezonban 5 hónapon keresztül vezette az olasz bajnokságot az 1. fordulótól kezdve, azonban a Spezia elleni vereséggel – és az Inter hétvégi győzelmével – a kék-feketék előztek és a Rossoneri jelenleg a második helyen áll 1 ponttal lemaradva.

“Nem becsültük le a meccset. Nem sikerült hoznunk a kvalitásunkat, az elképzeléseinket és az intenzitásunkat a pályán. Megérdemelten kaptunk ki egy olyan csapattól, amely jobban játszott nálunk és miénk a felelősség – kezdve velem. Amikor így teljesítünk, az azt jelenti, hogy mindenben gyengék voltunk. Messze a tudásunk alatt teljesítettünk. Ez egy nagyon rossz nap volt.” – mondta Pioli.



“A felkészülésünk alatt nem tettünk semmi olyat, ami egy ilyen vereséghez vezetett volna. Nehézségeink adódtak a pályán, küszködtünk a labda megjátszásával, a területek megtalálásával, az elveszített labdák visszaszerzésével és a párharcokkal. Ez nem a mi esténk volt és nagy a csalódottság. Ugyanakkor rögtön vissza akarunk vágni. A következő mérkőzésen többre lesz szükség, ahogy a felkészülés során, valamint hozzáállásban is. Ezen a meccsen minden hiányzott a játékunkból, ezt tudjuk, de megvan bennünk a kvalitás, hogy sokkal jobban teljesítsünk.”

“A szezonnak nem most van vége. Ez egy negatív teljesítmény volt számos szempontból, de van időnk, hogy megmutassuk a bennünk rejlő kvalitást. Tudjuk, hogy ez egy nagyon fontos pillanata a szezonnak és úgy gondolom, hogy a mostani gyenge produkció ellenére készen fogunk állni.”

“Egyértelműen reagálnunk kell és meg is fogjuk tenni. Ez volt az első alkalom, hogy megérdemelten veszítettünk bajnokit a szezonban. Ez mindannyiunk számára értékes lecke lesz. Ha nem teljesítünk egy bizonyos szinten, akkor bajba kerülhetünk. Nem vagyunk olyan csapat, amely képes igazán csúnya játékkal győzni. Mindig megpróbálunk a passzjátékra, az intenzitásra és a tempóra összpontosítani, azonban ha ezek az elemek hiányoznak, akkor nem vagyunk túl hatékonyak.”

“Küszködtünk az egész meccs alatt és semmi nem jött össze, beleértve a döntéseimet és a játékosok teljesítményét. Nyilván nem ilyen a Milan és ezt be is kell bizonyítanunk.”

2 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. “Ez volt az első alkalom, hogy megérdemelten veszítettünk bajnokit a szezonban.” Ez komoly?? Igen megszerettem az öreget, de azért az Atalanta iskola játékát láttam viszont, még simábban.
    Én úgy gondolom ezen nagyon el kell gondolkozni. A támadó szekció teljesen eltűnik ezeken a meccseken. Aminek az oka egyértelműen a statikusság. Olyan szélsőkkel és támadóval kell játszani ilyen csapat ellen akik folyamatosan keresik az üres területeket és oda próbálnak beindulni. Leao és Sealemakears visszalépve kér labdát. Nagyon ritkán indulnak be a védők mögé. Ibra játéka kifejezetten dühítő ezeken a meccseken. Pedig ő a kulcsa a mai Milan-nak. De nem hiszem el, hogy ne lehetne lecserélni….
    Mario-val ketten meg aztán full álló háborúvá vált a támadósor. Inter ellen egészen más meccs lesz, hiába más a csapat kvalitása.

SZÓLJ HOZZÁ!

Please enter your comment!
Add meg a nevedet