Ez egy hihetetlen év volt a Milan számára egy elképesztő befejezéssel. Theo Hernández az utolsó percben szerezte meg a győzelmet a csapat számára a Lazio ellen és Stefano Pioli nagyon elégedetten nyilatkozott a hármas sípszót követően.
A MECCS UTÁNI ÜNNEPLÉSRŐL
“Mindenkinek boldog karácsonyt akartam kívánni. Amikor megnyerünk egy ilyen nehéz és fontos mérkőzést, akkor helyes dolog együtt ünnepelni. Ez volt az utolsó mérkőzésünk az évben és nagy erőfeszítéseket kellett tennünk, de sikerült. Büszke vagyok a csapatomra, a játékosok fontos dolgot vittek véghez.”
IBRAHIMOVIC HIÁNYÁRÓL
„Tisztában vagyunk azzal, hogy hiányzik egy olyan bajnok, mint Zlatan és vele erősebbek vagyunk. Az egész csapat adottságait kihasználjuk. A meccsen túlságosan hátra kényszerítettem Alexist, talán agresszívabbnak kellett volna lennünk. A nehézségek ellenére sok lehetőségünk akadt a mérkőzés lezárására. Végül az akarat, hogy a végéig nem adtuk fel eredményt hozott.”
A KLUBRÓL
“Először is, az idei eredményekért a legnagyobb elismerés a klubot illeti. Lehetővé teszik számunkra, hogy a lehető legjobb módon végezhessük a munkánkat. A klubnak köszönhetően biztonságban érezzük magunkat, a vezetőség erős és fiatal játékosokat állított a rendelkezésemre, akik mérkőzésről-mérkőzésre fejlődnek. Nyilvánvalóan még nem vagyunk tökéletesek. Remélem hamarosan az egész csapat bevethető lesz, mert a sérültek miatt nem volt rotációs lehetőség. A srácok a lelküket is beleadták és éreztük a szurkolóink szeretetét, akik rengeteget adtak nekünk.”
AZ ÁTIGAZOLÁSI IDŐSZAKRÓL
„Van egy nagyon hozzáértő vezetőségünk. Ha lesznek lehetőségeink, akkor a csapat erősödni fog. Boldog vagyok, mert tudom, hogy ha fenntartjuk ezt a szenvedélyt a srácok biztosan fejlődni fognak. A szenvedély az, ami megváltoztat mindent, mi mindent bele adunk. Még nem nyertünk semmit, de jól akartuk zárni az évet és minden eddigi kitűzött célunkat elértünk, ráadásul a tabellán is elsők vagyunk. A bennünk rejlő tűz jelentős változást eredményezett, ezt továbbra is táplálnunk kell.”
CALHANOGLURÓL
„Úgy gondolom, hogy azért nyerünk ilyen sok mérkőzést, mert erős játékosaink vannak. Calhanoglu az egyik közülük. Rendben van, hogy megvan a csapatszellem, de kvalitásra is szükség van. Calha egy fantasztikus és intelligens játékos. Tudja, hogyan helyezkedjen, hogyan támadjon és hogyan kapcsolja össze a játékot. Szeretném, ha ezen a magas szinten játszana, csúcsformában. Számos olyan posztunk van, ahol magas szintet képviselünk. Így kell folytatnunk a továbbiakban is.”
A MECCS ELŐTTI RUTINJÁRÓL
„Egy kávé a mérkőzés előtt, nekem ez a szokásom. Szeretem ilyenkor elhagyni az öltözőt és így nem vagyok túlságosan a játékosok nyakán. Igyekszem nyugodt lenni és megnyugtatni a srácokat is.”
CALHANOGLU SZERZŐDÉSÉNEK MEGHOSSZABBÍTÁSÁRÓL
“Nem hiszem, hogy problémák lennének. Calha boldog velünk és biztos vagyok benne, hogy maradni akar. A klubnak, a vezetőségnek, a játékosnak és nekem ugyanaz az akaratunk. Fontos szintet ért el és még tovább fejlődhet.”