Cafut, a Milan korábbi világbajnok játékosát választották minden idők legjobb jobbhátvédjének a France Football szavazásán, azonban elmondása szerint kezdetben enyhén szólva ki nem állhatta a posztot.
Cafu más poszton játszott a karrierje elején és elmesélte a váltás történetét.
„Jobb szélső támadóként kezdtem, aztán a középpályán szerepeltem, mielőtt jobbhátvéd lettem. Az edzők azon a poszton küldtek pályára, ahol szükségük volt rám, amíg végül Telé Santana 1991-ben a jobbhátvéd posztra tett. A kezdőjátékos megsérült, az edző megtanította nekem az alapokat és utána mindig ott játszottam.” – mondta Cafu.
„Eleinte undorodtam a poszttól és többször is panaszkodtam. Megkértem az edzőt, hogy tegyen be a középpályára vagy a támadósorba. Folyamatosan azt hajtogattam, hogy nem vagyok jobbhátvéd és nem vagyok védő. Az edző válasza ez volt: »Számítok rád és nem fogok más játékost venni erre a posztra.« Végül elfogadtam a döntését.”
Cafu a 2000-es években összesen öt évet húzott le a Milanban, majd 2008-ban befejezte pályafutását. A Scudetto mellett Olasz szuperkupát, Bajnokok Ligáját, Európai szuperkupát és Klubvilágbajnokságot is nyert a csapattal.
1 hozzászólás
Ezek a szavazások nyilván vitaindítónak tökéletesek, másra nem nagyon alkalmasak. Viszont kiderül belőlük a szavazást kitalálók hozzá nem értése, a végeredményről pedig sokszor árulkodik a következetlenség.
A FIFA kitalálta ezt a szavazást, és összeállította a listáját posztokra bontva megadva a játékosokat. A kapusoknál volt a legegyértelműbb a helyzet, ott a listára jobbszélsőt nyilván nem raktak be. Jasinnak az Aranylabdája miatt „járt” a poszt, de mintha vele ugyanazt csinálná a FIFA, mint az elmúlt évtizedben Messivel meg Ronaldóval, hogy tán ők sem tudják, miért, de mindig helyet szorítanak neki ilyen-olyan „álomcsapatban”, még akkor is, ha nem feltétlenül kellene már ott lenniük. Az én választásom kapusnak egyértelműen Buffon lenne.
A jobbhátvéd posztra Cafu bepakolását is lehet magyarázni azzal, hogy ő az egyik kétszeres világbajnok (Djalma Santos a másik), de háromszor döntőzött és BL-győztes is… Ugyanakkor a stílusok tekintetében nem következetes a lista. Szerepel rajta a konzervatív(abb) védők közül Vogts, Bergomi, Thuram (nálam ő lett volna a legjobb, esetleg Suurbier) is. Ugyanakkor nem szerepel rajta pl. Dani Alves, aki ugyan a válogatottban nem alkotott maradandót, de a Guardiola-féle Barcelona sikereinek egyik legfőbb letéteményese volt. Ha már ilyen stílusra mentek rá (inkább), akkor Dani Alvesnek is ott lett volna a helye. Ha viszont a többieket nézzük, érdekes, hogy az ezen a poszton is klasszis Zanetti vagy pl. Tassotti hogyan maradhatott le a listáról…
A középhátvédek esetében Beckenbauer a „szent tehén”, akit világbajnoki címei (játékosként és szövetségi kapitányként) és Aranylabdái miatt „szokás” ilyen szavazásoknál berakni az álomcsapatba, de hogy mint középhátvéd ő volt-e a legjobb, azt kétségbe vonom, bár „a” legjobb meg az „egyik” legjobb között különbséget tenni nehéz. Nálam mindenesetre Baresi megelőzi a Császárt. Azon persze már meg sem lepődtem, hogy minden idők egyik legtúlértékeltebb, legbrutálisabb középső védője, Sergio Ramos viszont bekerült a listára (ráadásul berakták a harmadik csapatba). A spanyol bekk kapcsán rendre olyan statisztikákat hoznak elő, hogy amikor ő nem volt a Realban, akkor milyen rosszul ment a csapatnak, hogy hány gólt szerzett a Realban és a válogatottban és a többi. Hogy ő hány gólért és gólhelyzetért felelős, arról persze szeretnek megfeledkezni. Ramos egy igazi vezér, ez egyértelmű, de több mint fél évtizede nem értem, mit keres középhátvédként az év végi szavazásoknál a legjobbak között. Számomra ez, illetve ő a futball egyik megmagyarázhatatlan érdekessége. Lám, ha valakinek jó a sajtója, akkor bármi elképzelhető… Ami szintén furcsa a listán az Ronald Koeman, Cannavaro és Matthias Sammer. Utóbbi kettő az Aranylabdája miatt „érthető”, bár ez alapján Maradonát meg Pelét is ki lehetett volna hagyni… Ez a három középhátvéd ezen a listán kevésbé érthető. Nincs rajta viszont Cesare Maldini vagy Laurent Blanc. Alessandro Nesta lehagyása pedig magyarázhatatlan.
Maldinivel kapcsolatban nem nagyon van/lehet vita. A klasszikus felfogású védekező szerepkört ő testesítette meg a legjobban, így a 3 védős rendszer miatt (ha már tényleg VÉDEKEZŐ játékosokat akartak a csapatba) is logikus volt az ő választása, nem pedig pl. Roberto Carlosé. Érdekes egyébként, hogy a balhátvédek között szerepel az a Marcelo, aki támadásban nagyon jó (volt), védekezésben viszont erős középszer. Ha ő bekerült, érdekes, hogy a már említett Dani Alves a másik oldalra miért nem. Hogy Marcelo egyike-e minden idők 10 legjobb balhátvédjének, nálam egyértelmű nem a válasz. Bizonyos nevek rendben vannak persze (Krol, Facchetti, Breitner, Nilton Santos), de azért Schnellingernek biztosan helyet szorítottam volna (vagy ha máshol nem, Zanettinek).
A szerepek és a stílusok a védők esetében is különbözhetnek (Maldini és Roberto Carlos vagy Tassotti és Dani Alves), ez a középpályán még hangsúlyosabban kerül elő. Itt egyszerre kellene összehasonlítani és értékelni Gattusót és Zidane-t, Makelelét és Pirlót, mert sikerült úgy összekutyulni a dolgokat… A FIFA középpályás listáján vannak a legnagyobb problémák, következetlenségek. Az álomcsapatba végül Xavi és Matthäus került be – védekező középpályásként. Világbajnokok mindketten, a döntés védhető lenne, de nem az (még a német rendben is lenne). Hogy lett volna-e olyan edző, aki Xavit védekező középpályásként engedi a pályára, nem tudom… Ha a poszt követelményeit tekintjük, szóba sem jöhetett volna a neve. Ha már világbajnokokat „kellett” jelölni, akkor adott lett volna De Rossi (a listán sem volt rajta) vagy Gattuso (szintén lemaradt), esetleg Vieira. Ha nem csak világbajnokokban gondolkodtak, Redondo lett volna talán a legkézenfekvőbb választás, illetve a két holland, Neeskens vagy Rijkaard. A védekező középpályások listáján a lemaradtak mellett ugyanakkor van néhány érdekes név. Guardiola például nem volt annyira kiemelkedő, hogy „miatta” például ne legyen ott egy Ancelotti vagy Albertini… Makelele lehagyása komédia és úgy gondolom, Gattusóé is. Busquets is a listán van, de ő meg tipikusan az a fajta játékos, aki a rendszernek köszönhette a jó teljesítményét, mert mint effektíve védekező középpályás, nem volt akkora szám. Hogy bizonyos játékosok mit keresnek a védekező középpályásként a listán, rejtély. Andrea Pirlo – hasonlóan Xavihoz – nem volt „igazi” védekező középpályás, legfeljebb védekező feladatokat is ellátó középpályás. Gerrardot vagy Seedorfot sem mondanám annak. Mindenesetre a FIFA szavazásán sikerült Xavit beválasztani minden idők két legjobb védekező középpályása közé… Ők tudják(?)…
A két támadó középpályás személye már azzal eldőlt, hogy Pelét és Maradonát ide „osztották be”, nem feltétlenül okszerűen. Persze akkoriban a támadó posztok között elég nehéz volt eligazodni, szélső, támadó középpályás, csatár – volt mindenki minden. Vannak jó választások persze itt is (Baggio, Francescoli, Totti, Rivera), de meglepőek is. Úgy gondolom, fura, hogy Zidane-t, Puskást, Di Stefanót(!!!) vagy Schiaffinót is ide rakták. Illetve ha ide került Platini, akkor hogyhogy középcsatárként veszik számításba Cruyffot? Persze többen lemaradtak a listáról, ha már egy milanos oldalon vagyunk, például Liedholm, Ruí Costa vagy Kaká neve hiányozhat…
A támadók közül valószínűleg úgy voltak vele, hogy a legnagyobb neveket majd bepréselik valahová, tekintet nélkül arra, hogy tipikusan hol szerepeltek. Bergkampot vagy Cruyffot nem raknám középcsatárnak, Weah esetében meg kérdéses, volt-e annyira jó, hogy bekerüljön ide (jobb lett volna, mint pl. Shevchenko?). Meglepő, hogy nincs a listán Giuseppe Meazza, ami megint csak a kóklerség netovábbja. David Beckham hogyan kerülhetett fel egy ilyen listára? És ha már felkerült, hogyhogy mint jobbszélső??? Hol van Alessandro Del Piero vagy Maldini kedvenc játékosa, Boniperti? Nincs Cantona, Batistuta és Raul sem. Én úgy gondolom, Zlatan Ibrahimovic is tett annyit a labdarúgásban, hogy egy ilyen listán ott legyen a helye, dacára annak, hogy még aktív. Ha Neuer, Buffon, Messi és CR7 ott lehet, akkor Ibra is ott lehetne… A Milan-gólrekorder Gunnar Nordahl is lemaradt a listáról… Lemaradt a Serie A gólrekordere, Silvio Piola is. Vagyis a Serie A örök góllövőlistájának első 5 helyezettjéből (Piola, Totti, Nodahl, Meazza, Altafini) egyedül Totti szerepel a listákon… Innentől kezdve nincs miről beszélni.
Hozzá nem értés, következetlenség, álszakmaiság… Úgy teszünk, mintha szakértők lennénk, majd kiderül, hogy a FIFA képtelen egy normális posztlistát összeállítani azokból, akik a szervezet lényegét adják, a játékosokból. És itt nem arról van szó, hogy Henryt vagy Iniestát hová lehet besorolni. A komédia teteje, hogy a kapusok közé beválasztották(???) Thomas N’Kono kameruni futballistát. Lehet, hogy nem vagyok elég tájékozott, de róla az életemben nem hallottam, erre látom, hogy a FIFA minden idők 10 legjobb kapusa egyikének tekinti. Miatta maradhatott ki például Peter Shilton, Walter Zenga, Oliver Kahn, Vitor Baia, Zamora vagy Preud’homme. Mert nyilván szó érte volna a ház elejét, ha egy színesbőrű kapust sem tart érdemesnek arra a FIFA, hogy a kapuslistára felvegyen… Ezek szerint egy „szakmai” testület által összerakott listára fel lehet kerülni bőrszín alapján is? Mert akkor az nem szakmai. Mintha minden egyes évben ki lenne adva, hogy egy adott egyetemen kötelező jelleggel diplomát kell adni 30 nem fehér orvostanhallgatónak… Sajnos nem vagyok benne biztos, hogy Weah listára kerülése nem emiatt történt. Mert azért valljuk be, Weah – Aranylabda ide vagy oda – a futballtörténetben nem alkotott olyan maradandót, hogy kiszorítson egy ilyen listáról egy Nordahlt vagy Ibrahimovicot.
A három támadó posztja közül kettő nem kérdés, azt gondolom. Méghozzá Messié és Cristiano Ronaldóé. Ők a legmodernebb korban hétről hétre írták-írják át a mindenféle rekordokat, legalább 1 évtizede teljesítenek olyan idényeket, amik szinte felfoghatatlanok. Pedig a posztjuk még csak nem is középcsatár, hanem a szélen helyezkedtek el. A két klasszist lehet ugyan kritizálni, de úgy gondolom, kérdés nélkül ott a helyük a legjobbak között.
Amivel kapcsolatban biztosan sokan nem fognak velem egyetérteni, az Ronaldo beválasztása… És még csak nem is azt mondom, hogy a tehetsége alapján ne lenne helye egy ilyen listán. Csak elvileg ez nem erről szól. Nekem inkább Ronaldo TELJESÍTMÉNYE, ami – főleg összehasonlítva Messivel vagy Cristiano Ronaldóval – esetében én igenis megkérdőjelezem az álomcsapatos helyét.
Az vitán felül áll, hogy Ronaldo hatalmas tehetség volt. Úgy gondolom azonban, hogy őt elsősorban a világbajnokságokon mutatott teljesítménye és az azokon szerzett 15 gólja alapján tartják minden idők egyik legnagyobb középcsatárának (ezt nem is vitatnám, inkább azt, hogy tényleg ő volt-e a legjobb), másodsorban pedig azért, mert két teljesen eltérő stílusú és nehézségű top bajnokságban is jól teljesített. Bár voltak olyan játékosok, akik nála sokkal több gólt lőttek, vagy messze jobb gólaránnyal rendelkeztek, Ronaldo pályafutásába – hasonlóan, mint Marco van Bastenébe – a legtöbben „belelátták-belelátják”: „mi lett volna, ha egészséges tud maradni…”. Az ugyanis tény: a hollandiai éveket nem számítva (a nem túl erős holland bajnokság nyilván nem lehet mérce) Ronaldónak igazán (önmagához képest) kimagasló szezonja csak 4(!) volt: a barcelonai (62 gól), az első interes (44 gól) és az első két madridi (összesen 69 góllal). A sérülései miatt ugyanakkor legalább 4 olyan idénye volt, ami lényegében értékelhetetlenné vált. Ronaldo – miként van Basten – kapcsán joggal merül(t) fel a kérdés: hogyan alakult volna a pályafutása, ha a sztárcsapatoknál (Barcelona, Inter, Real, Milan) eltöltött összesen 12 idényéből legalább 5-ben nem küszködik kisebb-nagyobb sérülésekkel… Nos, nekem pontosan ezzel van a bajom. Úgy gondolom, egy ilyen álomcsapat összeállításánál nem úgy kellene értékelni a játékosokat, hogy mi lett volna, ha az illető nem küszködik sérülésekkel, ha berúgja a döntő 11-est, ha a brazil/spanyol stb. válogatottat választja, ha… Ronaldo esetében a megkérdőjelezhetetlen tehetségén és a néhány kiváló idényén kívül a remek cselezőkészsége és a félelmetes indulósebessége, amit leggyakrabban emlegetni szoktak. Egy középcsatárt azonban elsősorban a góljai minősítenek, és ez alapján Ronaldo topligás gólaránya 345 meccsen 219, ebből 26 volt 11-es. Ami igen jó, de… De azt mondanám, nem egyedülálló. Márpedig az ő esetében szentségtörésnek számít, ha valaki nem emlegeti úgy, mint minden idők talán legjobb középcsatárát. Én úgy gondolom, amit Ibrahimovic leművelt az elmúlt két évtizedben, az bőven übereli ezt a teljesítményt. Ibra pechje, hogy nem volt mellette-mögötte egy extraklasszisokkal telerakott brazil válogatott 2002-ben, amivel vb-t nyert volna, csak egy svéd. Ronaldo két világbajnoki címe is igazából 1. A legenda persze megvan, hogy 1998-ban mi történt a vb-döntő előtt, és a brazilok is szeretik arra fogni a vereséget, hogy ha Ronaldo egészséges, akkor… Én mindenesetre előbb tenném be Ibrahimovicot vagy Di Stefanót egy ilyen álomcsapatba, mint Ronaldót…
Ha már, akkor az én 3 álomcsapatom a következő lenne.
Buffon – Thuram, Beckenbauer, Baresi, Maldini – Redondo, Neeskens – Messi, Maradona, CR7 – Di Stefano
Egy másik:
Schmeichel – Suurbier, Passarella, Nesta, Facchetti – Makelele, Rijkaard – Puskás, Cruyff, Pelé – Ibrahimovic
Egy harmadik:
Zoff – Djalma Santos, Scirea, Blanc, Krol – Tardelli, Gattuso – Platini, Rivera, Ronaldinho – Gerd Müller
Köszönöm annak, aki elolvasta.