Zlatan Ibrahimovic vezérletével a Milan idegenben 2-1-re legyőzte a kiesőhelyen álló Udinese együttesét a Serie A 6. fordulójában. A piros-feketék az első hat meccsükből ötöt megnyertek és veretlenül vezetik az olasz bajnokságot.
Kevesebb mint 20 perc kellett a mérkőzés első találatához. Bennacer hajszálpontos labdája után Ibrahimovic készítette le lövésre Kessiének, aki nagy erővel kilőtte a felsőt. Az első játékrész további részében próbálkozott az egyenlítéssel az Udinese, de nem jött össze, így Milan-előnnyel vonulhattak szünetre a csapatok.
Rögtön a második játékrész elején büntetőhöz jutott az Udinese. A játékvezető megítélése szerint Romagnoli szabálytalan volt, így a büntetőpontra mutatott. Ugyan Donnarumma érezte az irányt, ám De Paul nagyon jól helyezte és értékesítette a tizenegyest.
Ezt követően a Pioli előbb Tonalit és Brahim Diazt, majd Rebicet és Dalotot küldte pályára a támadójáték felélénkítése szempontjából. Ennek meg is lett az eredménye, ugyanis a 83. minutumban Rebic középre tett labdája után Ibrahimovic akrobatikus mozdulattal szerzett gólt, amellyel győzelemhez segítette a csapatot.
A Milan ezáltal továbbra is vezeti a Serie A tabelláját és 6 meccs után 16 ponttal áll.
UDINESE – MILAN 1-2
Időpont: 2020.11.01. 12:30
Helyszín: Dacia Arena, Udine
Játékvezető: Di Bello
Gólszerzők: De Paul (48.) ill. Kessié (18.), Ibrahimovic (83.)
Sárga lapok: Becao, Arslan ill. Theo, Donnarumma
KEZDŐCSAPATOK:
UDINESE (4-3-3): Musso; Stryger Larsen (82′ Bonifazi), De Maio, Becão, Samir; De Paul, Arslan (63′ Makengo), Pereyra (82′ Forestieri); Pussetto, Okaka (71′ Lasagna), Deulofeu (71′ Ouwejan).
Cserék: Scuffet; Gasparini, Molina, Nuytinck, Zeegelaar, Ter Avest, Nestorovski.
AC MILAN (4-2-3-1): G. Donnarumma; Calabria (71′ Dalot), Kjær, Romagnoli, Hernández; Bennacer (57′ Tonali), Kessie; Saelemaekers (57′ Díaz), Çalhanoğlu (89′ Krunić), Leão (71′ Rebić); Ibrahimović.
Cserék: A. Donnarumma, Tătărușanu; Conti, Duarte, Kalulu; Hauge; Maldini.
ÖSSZEFOGLALÓ:
15 hozzászólás
Ez is kipipálva. Folytatni kell a nagyszerű teljesítményt 🙂 Hakan annyi pénzt akar keresni, mint Ibra a hírek szerint…Azért még ott nem tart Calha teljesítményben sem celebritásban sem, hogy a sztárok között említsék a nevét.
Ez az infó honnan van? Mert én nem találkoztam még vele.
A sempremilan illetve angol oldalakon olvastam, hogy intenzív tárgyalásban van a Uniteddel, ezért az ügynöke Maldinitól 6-7 millás szerződést akar. A United megadja neki ezt a magas fizetest. De az Atletico és a Juve is érdeklődik, ha ingyen megszerezhető.
Köszönöm. Elég elborult és irreális ötlet a jelenlegi fizujának a többszörösét kérni. Reméljük, kacsa a hír.
én ma olyat is olvastam, hogy nem is hosszabbítunk vele, hanem óccsón elhozzuk Erikszont a merdaból helyette, mert meg akarnak szabadulni tőle. egyébként szerintem a mi játékunk jobban feküdne neki.
De azért jáchatnánk egy kicsit jobban is !
Na igen…mondjuk az Udinese nagyon nagyon gyilkolta a játékot, gyakorlatilag a kapunkra veszélyt egyáltalán nem jelentettek, egyszer elbotorkáltak a 16-oson belülre és kaptak egy ajándék 11-est…ezek után még annyira sem fociztak… sajnos szenvedtünk, semmi igazi helyzetünk nem volt, valahogy nem találtuk a ritmust. Szerencsére Ibra megmutatta a világklasszis mivoltát és egy fél helyzetecskéből lőtt gyönyörű gólt!
Ilyen meccsek azonban voltak a Capello és az Ancelotti féle világverő Milanokban is, szóval aggodalomra semmi ok, továbbra is toljuk a kiváló szériát!
A sempremilan illetve angol oldalakon olvastam, hogy intenzív tárgyalásban van a Uniteddel, ezért az ügynöke Maldinitól 6-7 millás szerződést akar. A United megadja neki ezt a magas fizetest. De az Atletico és a Juve is érdeklődik, ha ingyen megszerezhető.
Plusz fél vagy max 1 millával több reális. Szeretjük, de na….
Persze ha bajnokságot nyernek, egy komoly prémium mindenkinek járna. 😆
Ibra kihúzott minket a x ből az tuti. Jakab gyenge volt le is cserélték . Szerintem gyúrni kell még azért.
Egy fél éves jó széria nem hinném, hogy elég a dupla-tripla fizuhoz. Úgyse adják meg neki és azt mondom jogos is. Milyen érdekes mikor 6-dik helyen végzünk senkinek nem kellett Calhanoglu pedig ugyan az az ember.
Gratulálok a csapatnak, ismét meg volt a győzelem. Kessie gólja szép volt
Most már úgy kell kalkulálni, hogy egy kétes 11est befújnak ellenünk szinte mindig. Csak azt nem tudom minek a video szoba. FORZA MILAN!!!!
Valamiért én mégis azt érzem sokkal jobb a helyzet a játékvezetők körében mint pár évvel ezelőtt. Lecserélődött az egész régi széria. Érdekes…
Ha már a meccsről nem lehet sokat beszélni, tényleg Hakan és Gigio szerződése a legégetőbb. Nem kérdés, hogy Angliában 6M az semmi, szinte középkategóriás fizetés. De pl United-ben Fernandes játszik ezen a poszon, Juvéban nincs is irányító. Ha ilyen szériában marad a csapat és nem hülye a török (nem tűnik annak) akkor legjobb helyen van és a reális bér sajnos 5M körül mozog. Szép és jó amennyit eddig tudtak spórolni a fizetéseken, de ez nem mehet a végtelenségig, hiába szeretnénk.
Arról nem is beszélve, hogy ha jönnek az eredmények (szerencsére jönnek), akkor jönnek a kérők is az egyre értékesebb játékosokért. És minél kapósabb lesz valaki, annál jobb pozícióban lesz a béralkut illetően.