Az UEFA hivatalosan is bejelentette, hogy a magyar FIFA-játékvezető, Farkas Ádám vezeti a csütörtök esti Shamrock Rovers-Milan mérkőzést az Európa Liga második selejtezőkörében.

A piros-feketék a második körben szeptember 17-én, csütörtökön Írországba látogatnak a Shamrock együtteséhez. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el és a párharc győztese a Bodø/Glimt – Žalgiris Vilnius meccs továbbjutójával játszik a harmadik selejtezőkörben, amelyet követően rendezik a rájátszást.

Az UEFA nyilvánosságra hozta a játékvezetők névsorát a második selejtezőkörben és a Milan mérkőzését Farkas Ádám vezeti. A 38 éves magyar bíró eddig több mint 170 mérkőzésen fújta a sípot az NB1-ben, ezen kívül a Bajnokok Ligája-selejtezőjében és az Európa Liga-selejtezőjében is volt alkalma tevékenykedni.

Játékvezető asszisztensként Szert Balázs és Vigh-Tarsolyi Gergő, negyedik bíróként pedig Karakó Ferenc lát el a feladatokat a Shamrock-Milan összecsapáson.

Legutóbb nyolc évvel ezelőtt, 2012 februárjában vezetett magyar játékvezető meccset a piros-feketéknek, akkor Kassai Viktor fújta a sípot a Milan-Arsenal BL-nyolcaddöntőn.

3 hozzászólás a bejegyzéshez