2022. szeptember 27., kedd

HIVATALOS: Suso végleg a Sevillában folytatja

-

Immáron hivatalossá vált, hogy Jesús Joaquín Fernández Sáenz de la Torre – ismertebb nevén Suso – játékjoga végleg a Sevilla tulajdonába került.

A 26 éves támadó januárban csatlakozott a Sevillához egy kölcsön+opciós egyezség keretein belül. A megállapodás szerint a szerződés tartalmazott egy záradékot, amely eredményeképpen a Bajnokok Ligája-indulás kiharcolása esetén az opció kötelező érvényűvé válik. Végül a Sevilla a negyedik helyen zárta a bajnokságot és a következő idényben indul a BL-ben, vagyis Suso marad Spanyolországban.

A Sevilla a hivatalos honlapján jelentette be, hogy életbe lépett Suso opciója és a klub végleg megvásárolta a játékost, aki öt évre – 2025. június 30-ig – szóló szerződést kötött a spanyol együttessel. Az átigazolást a Milan is megerősítette egy hivatalos közleményben. A piros-feketék sok sikert kívántak a játékosnak a jövőbeli karrierjéhez.

Az átigazolási árat a felek hivatalosan nem hozták nyilvánosságra, azonban sajtóhírek szerint a Sevilla 24 millió eurót fizetett a Milan vezetőségének Suso játékjogáért. Az összeget szinte teljes egészében tőkenyereségként könyvelheti el a Rossoneri.

Suso öt szezont töltött a Milannál és összesen 153 tétmérkőzésen lépett pályára a csapatban, ezeken 24 gólt és 36 gólpasszt jegyzett.

Forrás:milannews.it

EZEKET OLVASTAD MÁR?

KOMMENT SZEKCIÓ

3 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

LEGFRISSEBB HÍREINK

SZAVAZÁS